Húha, ez a cd is jó régóta hever nálam, már vagy tizenötször nekifogtam, hogy írjak róla, aztán mégsem lett belőle semmi. Pedig nem vészes, ráadásul nem is hosszú: 27 perc az egész. Viszont annál töményebb. Mielőtt bárki azt gondolná, rosszul írtam volna le a zenekar nevét, ki kell, hogy ábrándítsam, tényleg ez a cím, amit minden újságíró elátkoz, mikor be kell pötyögnie.
A csapat 1999-ben alakult, akkor még hardcore csapatként működtek. Az évek során változtak zeneileg, tagilag, és tavaly augusztusban adták ki ezt az EP-t, melyen hat dal szerepel. Alapvetően death metalon alapuló technikás akármi-core-t játszanak, betegesen tördelt témákkal, főleg a Meshuggah és a The Dillinger Escape Plan hatásait hordozva magukon. A death metal talán már csak a hörgés miatt maradt rajtuk, ez sajnos a csapat egyik legbarátságtalanabb oldala, másféle ordítással még izgalmasabb lehetne a zene. Azt nem mondom, hogy befogadhatóbb, mert aki alapból utálja az agyontördelt ritmusokat, káoszmetal témákat, úgysem fog ilyet hallgatni, ám nyitott fülekkel rendelkezők azonnal rákattanhatnak, nekik való, érdekes zenét játszanak.
Való igaz, hogy fél óra bőven elég ebből a stílusból, így is van mit bogarászni, mire figyeljen az ember, pl. a dobosra (érdemes, és akire hallhatóan nagy hatással volt Tomas Haake) vagy a gitárosra, aki feszes/agyas riffeket ont végig (ő meg többek között Fredrik Thordendalt kedvelheti). A hatodik dal kicsit egyszerűbb dalindítása teljesen meglepett, valahogy nem illik a többi közé ez a speedelés. Utána gyorsan észhez térnek és jönnek a tekert témák. Ez az a nóta, amelyikben normális deathes riffelést is hallhatunk. Engem ez a buta halálhörgés idegesített picit, de ízlés dolga, többet érdemelne ez a zene szerintem. Sajnos a szövegeket képtelen voltam kibogarászni, a fekete alapra nyomtatott nagyon vékony betűk gyakorlatilag olvashatatlanok. Pedig kíváncsi lettem volna vajon mennyire kattantak verbálisan is. Valami viking-mániájuk azért lehet, már csak a lemez címe miatt is. Bár ezekből a dalcímekből ítélve, hogy Grunjir, Give The Man A Towel, Thick Norwegian Accent vagy What About Jon Lovitz?, bármit el tudok képzelni.
A hangzás nem a legpengébb, túl "csörgős" az egész, nem illik a zenéhez, de nyilván erre futotta csupán. Csakis bátraknak!
