Shock!

A klasszikus, 70-es évekbeli vagy abban gyökeredző progresszív rocktól elég messze kerültem az utóbbi években. Őszinte sajnálatomra, teszem hozzá, hiszen csodálatos muzsikákat termelt ki a műfaj régen és most sem vagyunk híján kiváló bandáknak sem itthon, sem külhonban.

Csak hát a nap 24 órája nem elég arra, hogy minden jó zenét ugyanolyan szinten számon tarthasson (és hallgasson!) az ember, ráadásul, ismerve a stílust, biztos állíthatom, hogy prog rock hallgatásával egy egész életet el lehet tölteni. Annyira tartalmas a zene és annyira sok a jó banda. Egyáltalán, hallott már valaha valaki rossz prog rock csapatot? A műfaj követelményei annyira magasra teszik a mércét, hogy bizony ember legyen a talpán, azaz zenész legyen a hangszerén, aki bele meri vágni a fejszéjét ebbe a termetes fába.

A svéd Flower Kings, mint ismeretes, a prog rock mai képviselői között az egyik leg(el)ismertebb. Eddig mégis sikeresen elkerültük egymást, de most, hogy végre találkoztunk, csak megerősíteni tudom az általános vélekedést. Még akkor is, ha meglátásom szerint az égvilágon semmit nem tettek hozzá a 70-es évekből jól ismert prog sablonokhoz – ugyanakkor: miért is akartak volna? Itt egyáltalán nem arról van szó, hogy valakik ultraavantgárd művészkedéssel akarják fárasztani a komplex muzsikára fogékony közönséget, csak azért, hogy erőltetetten egyéninek tűnjenek.

A prog rock muzsikusok játszadozni szeretnek a zenével és pont ez az a játékosság, ami a Virágkirályokban is nagyon tetszik: sose lehet tudni, mi történik a következő pillanatban, mégis, régi ismerősként, mosolyogva köszönnek ránk a dalok. Hiszen aki ismer és szeret akár csak egy Yes, Genesis, Gentle Giant lemezt a hőskorból, mindent tud a Paradox Hotelről is – és éppen ezért nem is fog ráunni jó darabig. Aki viszont épp a FK zenéjét hallja először fülig érő szájjal, garantáltan visszaás a nagy öregekhez és ez nem is lehet másképp. És mindkettőt imádni fogja, amíg csak él. Nem is csoda! Ezen a csaknem két és félórás dupla CD-n olyan nagybetűs ZENE hallható, amely mindenkor és mindenhol lenyűgöz, elvarázsol, kikapcsol, elgondolkoztat. Persze kell, hogy az ember megadja neki a kellő tiszteletet és odafigyeléssel hallgassa. Ebben az esetben fantasztikus világ tárul elé – de hát mit is mondhatnék még? A zenei tudást dicsérjem, az ötletességet, a szép dallamokat, netán a brutális hossz ellenére is végig jelenlévő izgalmat, frissességet? Neeem. Az észt semmiképpen nem fogom osztani, hogy jövök én ahhoz, annyit viszont mindenképpen megtehetek (sőt, meg kell tennem), hogy az olvasótábor nyitottabb felét progresszív rock hallgatására ösztönzöm – élőben vagy lemezen, azt már ki-ki döntse el maga, de ezt az ezerszínű stílust nem érdemes kihagyni életünkből.