Shock!

Nem mondom, hogy túl sokat hallottam volna a The Great Deceiverről, pedig neves hörgős a tagja, aki nem más, mint Tomas Lindberg az At The Gates méltán elhíresült egykori vokalistája. Az ATG megszűnése után keltette életre a csapatot Tompa és furcsa, hogy zeneileg teljesen más világot követ.

Sokkal szikárabb, már-már indusztriális zene ez, köze nincs az ATG-hez, inkább modern metal ritmusokkal és riffekkel. Tompától érdekesnek hat ez a zenei világ, nem gondoltam, hogy jól érzi magát ilyesmiben is. Komor a hangulat a lemezen, nem hagy fellélegezni szinte egy percre sem. A hangzás is kiváló, nem modernizálták túl, de kellően feszes és mai a sound. Nem kicsit illik ide ez a száraz, kopogós dobhangzás. Hopp, hiszen Daniel Bergstrand dolgozott velük a stúdióban, aki olyan nevekkel hozható kapcsolatba, mint a Strapping Young Lad, Meshuggah, In Flames. Hangulat kell a hallgatásához. Mikor próbáltam néha beleásni magam, volt, amikor azonnal tetszett, de előfordult, hogy azonnal kiszedtem a cd-lejátszóból. Így hagytam pihenni. Megérte.

Sok helyen samplerek díszítik a dalokat, meg a meglepő, hogy Tomas Lindberg nem csak üvölt, hanem torzítottan szövegmond, kínzottan szövegmond (ha ő az egyáltalán), meg előfordul torzított ének (!) is, a Faust in Exile c. dalban. Egyébként ez (szerintem) a legérdekesebb dal a lemezen, valahogy több, mélyebb, mint a többi.

Olyan nagyon gigantikusan kiemelkedő dal nincs a lemezen (ezt egy kicsit hiányolom is), egy hangulatfolyam az egész, igaz, hogy rá kell erre kattanni, és akkor működni fog. Kell neki idő, míg berágja magát a bőröd alá, mert előfordulhat, hogy először te is kivágod két perc után. De nyugodtan szedd elő három hónap múlva, és próbáld meghallgatni újra. Borult, érdekes hangulatzenék kedvelőinek. Azon meg ne csodálkozz, ha miután meghallgatod, egy hétig elkrumplul a fejed. A szövegekbe is érdemes elmélyedni, Tompa megfejti bennük a világot. Legalábbis egy apró részét biztosan.