Shock!

A The Hellfreaks története 2009-ig nyúlik vissza, de a mi radarunkat az elmúlt években pár híren kívül elkerülte a zenekar, én meg a leírás alapján nem is gondoltam a korábbi anyagaikat ízlésembe vágónak, hiszen a punk nagyon nem a terepem, a pszichobilly is csak mértékkel. 2016-ig három lemezt jelentettek meg, más felállással, az idei God On The Run azonban súlyosabbnak ígérkezett Budai Béla dobos (korábban Moby Dick, Leander Rising), és Takács „Jozzy" József gitáros (Wendigo, Leander Rising) csatlakozása miatt.

Igazából annyi történt csak, hogy a két új tag miatt kíváncsi lettem a csapatra, megnéztem a zenekar friss klipjeit, amelyek után érdekelni kezdett a teljes lemez, ami még a pandémia előtt jelent meg szép csendben, és valahogy úgy érzem, emiatt el is sikkadt – ugyanúgy szép csendben. Pedig nem árt ezt a lemezt megfuttatni majd, ha eljön az erre alkalmas idő. A két újonnan csatlakozott srác mellett tagadhatatlan, hogy a zenekar legnagyobb ütőkártyája a karcosan éneklő/kiabáló Radnóti Zsuzsa / Shakey Sue frontlány, akiben pont az a fajta zabolátlanság és szemtelenség van meg, ami előreviszi ezeket a nyers punkon (mára számomra szerencsére) túlmutató dalokat.

A tíz dalos, harmincegy perces lemez egy vidám arculcsapás, és ami számomra a legizgalmasabb, hogy a norvég Djervet idézik meg néhány dalban. A klipes Witches Healben talán zeneileg kicsit jobban is, mint illik, de szemet hunyok efelett, hiszen norvég pályatársaik sok éve tetszhalottak, és a világnak szüksége van egy újabb vidáman őrült zenekarra. Hogy mi fogott meg a The Hellfreaksben? Fogalmam sincs, hiszen a punkos attitűd nyilvánvalóan még mindig megvan bennük, de valóban metálosabb az összkép, Jozzy fineszes gitározását meg mindig bírtam. Ez a szerencsésnek mondható mix működik, a dalok energikusak, rövidek, pattogósak, mégis fülbemászók.

Túl szofisztikált megfejtéseket ne várj a zenekartól, de ha pusztán szórakozásra vágysz és hangkoffeinbombára, a God On The Run jó választás. Jó párszor lepörgettem a lemezt az elmúlt pár hónapban, a már említett Witches Healen kívül kedvencemmé vált még a szintén kicsit metálosabb, érdekes szerkezetű, mégis slágeres As Above, az odacsapós Clear Water, a lendületesen dallamos Red Sky, és a záró, kicsit pszichedelikus beütésű Tabby, ami szerintem a lemez egyik legizgalmasabb pár perce. Ha adsz egy esélyt nekik, a lemez harapós, modern soundja is melléjük fog állítani, számomra sok szempontból az idei év egyik pozitív hazai meglepése a The Hellfreaks jelenléte.

Nincs kétségem arról, hogy élőben is energikusak és szórakoztatóak, nos, majd csak egyszer eljön ennek is újra az ideje. Addig is egy kellemes nyolc pontban kiegyezünk, én meg egy időre szorosabb barátságot kötöttem ezzel a punkosabb zenei világgal.