Az évzárás közeledtével már csak a készülő évértékelők miatt is igyekszünk visszatekinteni, mi minden történt 2017-ben, és ha már így alakul, ez az időszak arra is jó alkalmat teremt, hogy kicsit csökkentsük a felgyülemlett restanciákat. A The Lurking Fear lemeze például még augusztus közepén jelent meg, akkortájt egy interjút is közöltünk Tompa mesterrel a projekt kapcsán, de a kritikát végül mégsem írtam meg időben, pedig sokat hallgattam a lemezt. Most még talán nem késő, és összességében örülök, hogy kicsit pihentettem az Out Of The Voiceless Grave-et. Az anyag lendülete, ereje, hangulata a megjelenés környékén nagyon beütött, így viszont leülepedett bennem kicsit, és nem ítéltem elhamarkodottan. A lemez ugyanis pofás, de annyira azért nem erős, mint amilyennek nyáron tűnt.
A The Lurking Fearben tehát az At The Gates két tagja, Tomas „Tompa" Lindberg énekes és Adrian Erlandsson dobos egyesítette erőit a The Crown gitárosával, Jonas Stålhammarral, Fredrik Wallenberg gitárossal (Skitsystem) és Andreas Axelsson basszerrel (Disfear, Edge Of Sanity). A tagok az elejétől fogva két kulcskifejezést emlegettek az interjúkban: azt, hogy horrorisztikus, illetve azt, hogy old school death metal. Mindkettő stimmel, és valóban más is a végeredmény, mint mondjuk az At The Gates zenéje. Tompa ugyan csak részben értett velem egyet, amikor azt mondtam neki, hogy inkább Stockholm ez a muzsika, mintsem Göteborg, és inkább az amerikai vonal hatását hangsúlyozta, de igazság szerint azóta sem gondolok mást. Vagyis ne számíts mézédes, maidenes harmóniákkal operáló, de közben végig slayeres tempóban szögelő melo-deathre, ez itt sokkal puritánabb, szimplább, jó értelemben véve primitívebb zene. Abból a szempontból valóban nem stockholmi death metal, hogy szó sincs Sunlight stúdiós, láncfűrész-gitárhangzású Entombed-kópiáról, viszont a szögegyenes, tömény gyűlöletet az arcodba okádó hangulat egyértelműen a svéd főváros klasszikus death-színterét idézi.
Sok mindent tehát nem kell magyarázni a The Lurking Fear muzsikáján: hagyományos szabású, roppant agresszív, durva dalokat kapunk Tompa lehető leghisztérikusabb, legfröcsögőbb énektémáival nyakon öntve. Még az interjúkban szintén említett lovecrafti érzésvilág is stimmel, tényleg nem nehéz magunk elé idézni mindenféle idegen, a sötétből előtörő, ősi iszonyatot a zene hallatán, amit aztán nem tudsz ép ésszel felfogni, és belehülyülsz. Ahogy említettem, valóban roppant impozáns az a svung is, amivel végigrongyolnak az emberen az anyaggal. Viszont hosszabb távon nem igazán kiugróak a dalok, és mivel tizenegy tételen (plusz egy intró), összesen 42 percen át szinte végig ugyanazt csinálják, kicsit egybe is folyik az album. Az Upon Black Wings, a Tongued With Foul Flames vagy a Winged Death jól mutatják, hogy nem kevés potenciál rejlik ebben a csapatban, csak éppen nem sikerült minden nóta olyan karakteresre, mint ezek.
Száz szónak is egy a vége, a The Lurking Fear is olyan, mint annyira sok efféle mellékprojekt: jó hallgatni, de pár momentumot leszámítva igazából nem hagy maradandó nyomokat maga után. Ha bírod az ilyesmit, és eddig kimaradt volna, csekkold, mert az anyag ereje, érzésvilága biztos tetszeni fog, nekem is tetszik. De azt azért nem hiszem, hogy mondjuk 2022-ben is eszembe jut majd előszedni ezt a lemezt.
Hozzászólások
Nálam: 10/8
Kicsit hasonló a helyzetem, mint a tied, talán azzal a különbséggel, hogy a mostani hangulatomhoz remekül passzol ez a zene. Ha máskor jelenik meg, lehet, nem lelkesednék ennyire. Amit akkor írtam, nem bővíteném, az tény, hogy nem váltja meg a világot, de ezeknek a projecteknek nem is ez a célja.
Talán annyit változott a helyzet a megjelenés óta, hogy a 42 perc (már) egy kicsit soknak tűnik, miközben tölteléknótát nem tudnék mondani (igaz, kiugróan erős dalt sem, inkább egy végtelen, egybefolyó massza az egész. Ami persze rengeteg izgalmas dolgot rejt, csak nem a felszínen).
Az általad kiemelt dalok mellé én a magam részéről odatenném még a "The Cold Jaws of Death"-et, az szinte azonnal megfogott.
Az számomra a nagy kérdés, mit fognak csinálni legközelebb.