Shock!

Miért is jó rockújságírni? Nos, talán azért, mert ha az ember a sok egyforma, középszerű zene között olykor gyöngyszemre bukkan, ezt jól megoszthatja másokkal is. A hülye zenekarnevek versenyén roppant előkelő helyen végezhetne az olasz Ueickap (melyet persze úgy kell ejteni, hogy: wake up, de szellemes...). A 2003 nyarán alakult csapat eddig Szicíliában volt ismert a rockzenét kedvelők körében, de vélhetően mára többen ismerik őket.

A zene modern, női énekesnős metal, amit lehetne talán ide-oda kötni, de igazán nem akarok, mert nincs is értelme. Mindenesetre szerencsénkre nem a szomorkás, gótos vonalat célozták meg (bár érdekes módon a kritikák sorra ide gyömöszölik őket, pedig ez hülyeség), már csak azért sem, mert itt a basszusgitáros srác igen finomakat penget hangszerén, helyenként funkos stílusban, igencsak figyelemfelkeltően, ráadásul fretlesst is használ sokszor, ami ebben a stílusban enyhén szólva meglepő, viszont sokat ad hozzá a zenéhez. Érdemes olykor csak őt figyelni!

Talán egy durvább Evanescence eszébe juthat az embernek róluk (no, mégiscsak kötöttem valahova), viszont az Evanescence-nél sokkal színesebbek, nem annyira egysíkú a zene, és az énektémák sem. Na jó, amikor itt-ott bejönnek a hangsúlyosabb billentyűk, illetve a zongorás pilincka, akkor azért felsejlik egy negyed hangyabokányi gótikus hangulat, bár az igazi gótikamónikák ennyi gitár hallatán beletekerednének örökre a magukra aggatott függönyökbe. Szerencsére ilyen dal tán csak egy található a lemezen.

Az Irene Fraccavento névre hallgató hölgy igen meggyőző hanggal és hangterjedelemmel rendelkezik, ráadásul olyan hajlítgatásokat használ, amiről Alanis Morissette jutott eszembe – és ez nem éppen utolsó dolog. A leányzó láthatóan fiatal – ráadásul a fotókon rendre fogszabályzóval látható –, szóval fényes jövő előtt áll, főleg ha már most így dalol. (Hazai énekesnő-palánták, tessék odafigyelni, igen, ez a minimum, ahogy énekelni kell. Itthon is.) A végére egy akusztikus, finom bónuszdal is felfért, szép lezárás, finom énekkel, olyan zenei részekkel, ami megvillantja, hogy milyen közegből érkeztek a zenészek. A lemez egyik legjobbja.

Ja, és azért sem kellett a szomszédba menniük, hogy egy ütős, modern hangzást rittyentsenek a daloknak, szerencsére nem az egyen olasz dobozhangzást hozták. Csak a borító randa, de ez legyen a legnagyobb bajom. Egyébként ilyenfajta, súlyosra hangolt és durvább gitártémákra inkább férfiak szoktak ordibálni, bár mostanában a nők is próbálnak nem csak lightos rockbandákat elcsípni – azt mondom nem baj ez.

Aki bírja az igényesebb, kifejezetten szórakoztató, modern zenéket, annak erősen ajánlott az Ueickap (bár ez a zenekarnév, ehh...). Nem sajnálnék tőlük egy nagyobb, akár rádiós sikert, ha ügyesek, akár be is jöhet nekik, már most izgalmasabbak a női énekesnős bandák 90%-ánál. Mindenesetre sok sikert kívánok nekik jól, és remélem nem puhulnak el a következő lemezen.