Megint csak egy kiváló alkalom arra, hogy teljes gőzzel hype-oljam überkedvenc műfajomat, az amerikai power metalt. A Warrior ráadásul annyira kultikus zenekar, hogy kultikus első lemezük, a kultikus 1985-ös évben megjelent kultikus című Fighting For The Earth tudomásom szerint a mai napig kultikusan nem jelent meg CD-n, ezért kénytelen voltam pár éve kultikus bakelitről kultikusan CD-re íratni.
Igazi alapmű az a lemez, kár, hogy a fentiek miatt a kutya nem ismeri. Csekély 13 évvel később újra feltámadt a banda és készült egy nem kevésbé zseniális második lemez, az Ancient Future, majd később bekerült a képbe Rob Rock, aki felénekelte a harmadik albumot 2001-ben. Nekem mondjuk a The Code Of Life annyira nem tetszett, persze csak a régebbi anyagok fényében. Rob ide, Rock oda, nagyon sajnáltam, hogy az eredeti énekes letűnt a színről, mert teljesen egyedi volt ez a reszelős, ugyanakkor irdatlan terjedelmű, fogós dallamokat is bármikor szállítani tudó hang. Most, hogy Robi is megunta a banánt (vagy meguntatták vele), egy harmadik fazont szerzett be a gitáros-főharcos, Joe Floyd: az új srác (srác??? kultikus veterán!!!) neve Marc Storacre, aki korábban a Krokus frontembereként tevékenykedett. Alapvetően igen hasonlatos az ős-frontemberhez, de bizonyos szempontból mégis teljesen más: alapvetően ugyanaz a smirglis torok, de nem annyira markánsan érces, mint elő-elődje, viszont amikor tiszta dallamokat hoz, ugyanolyan jó - egyszóval nem járatják le vele a patinás nevet. Érdekes amúgy, hogy egyébként nemcsak a hangszálrokon David Wayne, hanem időnként még maga Bon Scott is ott bujkál az orgánumában (halld pl. Do It Now).
Zeneileg sem okoz csalódást az ideális hosszúságú (40 perces) anyag: ugyebár 98-ban kissé a korhoz igazították a Warrior-soundot és ez jellemző most is. Harapós, kissé mélyebbre hangolt riffek dörögnek elő a hangszóróból, nincs túl sok pöcsölés, ez kérem, lényegre törő, zsigeri, ökölrázós power metal, mindenféle felesleges cicoma nélkül. Ha kell, egy gyorsabb, léggitár tempó szedi le az ember fejét (Never Live Your Life Again, Three AM Eternal, Naked Aggression); máskor, ha úgy tetszik, kötött sapkában is nyomhatjuk a bólogatást egy király ős-Sabbath témára (Salvation); de a lírai hangulatok is nagyon oda vannak téve, az már egyszer biztos: a Mars hangulatos, elszállós, Warrior-elemeket teljesen nélkülöző indítása és a nóta beriffesedése egész egyszerűen zseniális; a záró Love Above All pedig egy hagyományos, érzelmes "félballada" és az énekes mindkettőben nagyszerű dallamokat hoz. A zakatolós címadó is remekül indítja a lemezt és remekül van felépítve az Unseen Terror is (egy 6-7 perces szám tartalma négy perc alá sűrítve - hát igen, a kevesebb néha több power metalban is), de az igazság az, hogy mind a 10 dal kiváló.
Joe Floyd nemcsak a súlyos riffeknek és remek szólóknak, de az egészséges metal hangzásnak is mestere, úgyhogy tényleg nincs más hátra, mint hogy feltekerjük a hangerőt, aztán hajrá! Egymás után 4-5 alkalommal simán végigpöröghet a lemez és meglátod, utána is csak még több riffre vágysz majd! Warrior Above All!
