Yngwie nem nyugszik: alig volt az embernek ideje tavaly év vége óta megemészteni a Ripperrel készült új lemezt, máris itt az újabb Malmsteen anyag. Persze ez egy teljesen más jellegű gyűjtemény, és tekintve, hogy ilyet sem csinált még eddig a Maestro, elmondható, hogy bőven van létjogosultsága. Egy full akusztikus instrumentális anyag valószínűleg régóta szerepelt a tervei közt, de az ideje, úgy tűnik, csak most érkezett el.
Nem is érdemes túlragozni a dolgot: 8 klasszikus Yngwie nóta hallható a lemezen, plusz egy a Concerto Suite-ról (Prelude To April), és egy vadiúj tétel is (Ocean Sonata), mindez pedig 90 százalékban pusztán akusztikusan eljátszva, minimális mennyiségű elektromos gitárral, valamint természetesen szintivel, zongorával és helyenként egy kis háttérkórussal – ez utóbbiak némi monumentális pátosszal ruházzák fel a dalokat. Nyilván nem egy mindennap hallgatós cucc ez, de egyrészt az ismert és kedvelt dallamok jólesően simogatják hallójáratainkat, másrészt ilyen pőre hangszereléssel is gyönyörűen szól az egész. Muszáj tehát megpendíteni az ilyenkor szokásos közhelyet, miszerint egy jó dal egy szál gitárral is jó kell, hogy legyen.
Bizony, így újrahallgatva a jól ismert számokat ismét rájöhet az ember, mennyire zseniálisak Malmsteen lassú számai, és hogy mennyi érzelem van bennük – a Crying és a Save Our Love például egészen fantasztikus, szinte új életre kelt ebben a verzióban. Amúgy nyilván az eredetileg énekes nóták érdekesek főleg (a Save-en kívül a Forever One, a Like An Angel és a Miracle Of Life szerepel itt új köntösben), és persze a már említett új szerzemény – nos, az Ocean Sonata-val sincs probléma, remekül elfér a többi között.
Egyszóval – bár kissé elfogult rajongóként a véleményem talán nem mérvadó – nekem tetszik a koncepció: jó, hogy kevéssé ismert dalokat is elővett barátunk; a kiszámíthatóság ellenére is kellő mennyiségű érdekességet tartalmaznak az átiratok és végre a borító is szép, a Maestro karrierje során talán először. Nem mondom, hogy – ha már akusztikus átiratokról van szó – nem hallgattam volna meg inkább egy teljes zenekaros unplugged felvételt (talán egyszer lesz olyan is), de arra ez a válogatás is megfelel, hogy egy (ha nem is teljesen új, de) más arcát mutassa Yngwie-nek, egy olyat, amely a hivatásos Malmsteen-fikázókat is kissé lecsendesíti.
