Lőrincz Károlyt ugyebár elsősorban mint hazánk elsőszámú Coverdale-fanatikusát ismerhetjük – én legalábbis így voltam vele, noha hallottam korábbi zenekarairól is, amelyek közül a Notre Dame még a Ki Mit Tud? valamelyik tévés elődöntőjén is szerepelt a 90-es évek elején. Többször sikerült már elcsípni két Whitesnake-tribute formációja egyikét (unplugged és „plugged" ugye egyaránt van) és mivel Kari hallhatóan sokat fejlődött még az utóbbi években is, egyre inkább kíváncsi lettem, hogy milyen lenne, ha saját nótákat nyomna bármilyen zenekar élén.
Nem sokkal később a Stereochrist új énekeseként harangozták be, de sajnos ebből az együttműködésből nem született a közönség számára is hallható végeredmény, pedig papíron baromi érdekes, izgalmas kombinációnak tűnt a dolog. A tavalyi év második felében összeállt Asphalt Horsemen valamilyen szinten ennek a sajnálatos módon füstbe ment tervnek afféle továbbgondolása (hiszen itt is játszik ex-Mood tag Megyesi Balázs basszer személyében), ugyanakkor sokkal tradicionálisabb annál, mint ami a Stereo-Kari együttműködésből lehetett volna – már annak alapján, ahogy elképzeli az ember azt a fúziót.
Ha valaki nem tudja, miért is lett volna zenei csemege a fent említett kooperáció, annak elárulom, hogy Covi muzsikája mellett a mocskos, bluesos, déli rockzene Kari nagy szerelme. Ehhez a muzsikához pedig többfelől is lehet közelíteni, illetve még többfelé ágazik: gondolhatunk a Cinderellára, a Badlandsre, a Little Caesarra; de az Alabama Thunderpussy emlegetésével sem nagyon lövünk mellé. Sőt, idefér a Down és egy merészet gondolva az ős-Danzig is – hogy a southern rock ikonját, a Lynyrd Skynyrdet már ne is emlegessük. És persze: a Pride & Glory mindenekelőtt – amikor nem is olyan rég megnéztük a csapatot élőben, elsősorban ez a zseniális Zakk Wylde projekt jutott eszembe a saját nóták hallatán. A demón ezekből kettő szerepel (sajnos nem emlékszem már, nyomtak-e többet a számos feldolgozás mellett), a Run Man málházósabb, a Grip In Hand pedig egy slide-gitár uralta lazulós súlyosság. Az anyag hallgatása közben az ember máris a Missisippi partjára képzelheti magát és mi is lehetne stílszerűbb ebben a fülledt, párás nyárban? A felsorolt nevek tehát mind összetevői a zenei világnak, amely ezért sokakat megszólíthat – na persze nem tömegekre kell gondolni, hanem egy maroknyi, de annál lojálisabb rétegre, mely szerencsére itthon is van akkora, hogy (talán) érdemes legyen összerakni egy teljes Asphalt Horsemen lemezt, és akikért érdemes legyen néha koncertezni.
http://www.myspace.com/asphalthorsemen
