A kalocsai My Dark Room rögtön két évnyi anyagát küldte el értékelésre. A nagyrészt tizenéves koruk végét taposó srácok amolyan mai metalcore-szerű (igazából még nem húzható rá egyértelmű skatulya) zenét játszanak, koruknak megfelelően rettenetesen kezdetleges formában.
A 2006-os felvételről: Tényleg jó dolog, hogy csavargás helyett inkább zenekarosdit játszanak, de ez még gyakorlatilag az élvezhetőség alsó határát sem súrolja. A srácok kicsit sem urai egyik hangszernek sem, a dobos totálisan összevissza kalimpál, a gitárosok tolják a sikamika zsezsegős riffkezdeményeket, a gitárszólónak nevezett, találomra megpendített hangokról ne is beszéljünk. A basszusgitáros bátortalan kis pengetéseiről már nem is szólva. És srácok, egy hangológép már nem annyira elérhetetlen, ha már fül után nem tudjátok behangolni a gitárokat (pedig az sem egy ördöngös dolog). A vokalista srácok egyike ordít, hányni készül, a másik néha énekelni próbál (jaj), angolul meg magyarul. Ennek még az égvilágon semmi értelme, ez a szint csak arra jó, hogy otthon felvegyétek, meghallgassátok és rájöjjetek arra szépen, hogy miben kell fejlődnetek. Ezt a három dalt semmiképpen nem ajánlom, hogy a későbbiekben elküldjétek bárhova is.
A 2007-es két nótáról: Egy hangyabokányit összeszedettebb a felvétel, tisztult az irány, súlyosabbak lettek, az ének jóval elviselhetőbb, és már helyenként egészen összeszedettnek mondhatók a nótaszerkezetek – persze a saját szintjükhöz képest. A fejlődés érezhető, az előzőleg meghallgatott, totálisan lelombozó három nótát felejtsük el, és legyen mondjuk ez az első lépcsőfok. A magyar és az angol nyelv keverése nem túl jó ötlet, szerintem az angol jobban fekszik ehhez a stílushoz, a jövőben illene véglegesen dönteni valamelyik nyelv mellett. Ha az elszántság megmarad és gyakorolnak megállás nélkül, akkor úgy öt év múlva egészen pofás formáció is válhat belőlük.
