A Ramessesről nem mondható el, hogy túlságosan régóta léteznének, legalábbis ezzel a névvel és tagsággal nem. 2003 februárjában alakultak, némely Electric Wizard tagokból, akik azért híresek voltak nehezen emészthető zenéjükről.
Tim Bagshaw a bőgőt most gitárra cserélte, és nem is énekel, ezt meghagyja Adam Richardsonnak, aki a Spirmyardból érkezett. Azt ugyan nem tudom, hogy Adamé az összes hang-e, ugyanis van itt normál énektől kezdve gyomros hörgésig néhány dolog, elég extrém formában.
A zenekar megalakulása után hat hónappal már stúdióba is mentek így hárman, hogy felvegyenek három nótát, amiből most hármat van szerencsém hallani. Bár azért töprengtem egy ideig, hogy most ezt a három számos cd-t, hova is soroljam, ugyanis a mellékelt infólapból egyértelműen nem derül ki, hogy ez most demó vagy csak ízelítő vagy mi a tök. De asszem utóbbi, így legyen demó, a pontozással úgyis gondban lennék.
A zene amolyan zajos, sludge, doom, rock, black, metal, katyvasz, nagyjából szerintem úgy folyhatott a dalszerzés, hogy alaposan beszívva/benyomva/belőve bementek a próbaterembe, zajongtak több órán keresztül, igyekeztek néha egymásra is odafigyelni, de azért inkább ösztönből ment az egész. Na most, ha némely részeket megjegyeztek, akkor azokból gyártották a dalokat.
Azon kívül, hogy erősen repetitív az egész, nehéz bármit is említeni, kiemelni, mivel a trackeknek se eleje, se vége (se füle se farka, de ezt hagyjuk), szóval nagy tűrőképesség kell tiszta aggyal ahhoz, hogy az ember ebben bármiféle élvezetet találjon. Némely segédanyaggal akár elszállós is lehet, ezt próbálja ki az, aki szereti rombolni a szervezetét.
A tervek szerint márciusban egy 80 perces, tíz dalt tartalmazó cd is megjelent, ami azt jelenti, hogy pont négyszer ennyit kell elviselni ebből a masszából, mint ami itt hallható. Csak erős idegzetűeknek, mert beteges!
