Shock!

Az Angerseed a hazai death metal színtér egyik legdinamikusabban fejlődő csapata. A korábban a Neochrome-ban, illetve még korábban a Carbon Cage-ben tevékenykedő Peter D. Maniak, azaz Mányák Péter énekes által vezetett zenekar a stílus klasszikus alapjaira építkezik, de mégsem a '80-as évek végének, '90-es évek elejének kliséiből élnek. Mint a Shock!-nak adott interjújában a frontember elárulta, a zenekar már nagyban készül első teljes nagylemezére, és mind itthon, mind külföldön minden eddiginél intenzívebb koncertezést terveznek 2014-ben. Magyarországon legközelebb február 1-jén, a Death By Metal Fesztiválon lehet elcsípni őket.

Ahogy átolvasgattam a veletek készült interjúkat az utóbbi évekből, az a benyomásom támadt, hogy elég küzdelmesen indult az Angerseed története. Mik voltak e küzdelem fő állomásai, és miért indult be szerinted aránylag nehezen a sztori?

Valóban igazad van, az indulás nem volt kimondottan könnyű, bár a magyar undergroundban sem elindulni, sem megmaradni nem igazán egyszerű ugyebár. Nos, egy formálódó zenekarnak idő kell, mire megtalálja a megfelelő embereket, ez nyilván egyértelmű, és ez nem kevés időbe került esetünkben is. A közel két évtizedes zenei múltam miatt viszont értelemszerűen több ember figyelt a kezdetekre is, és így persze feltűnőbbek voltak a változások is. Más bandáknál általában már csak a végeredmény látható, itt viszont ez egész folyamat követhető volt, és akadtak változások is bőven, legalábbis kívülről ezek tűntek fel a legjobban. A folyamat állomásairól hetekig lehetne beszélni, de úgy gondolom, hogy a mostanra kiforrott, aktuális dolgok a fontosak igazán. Bízunk benne, hogy a sok tagcserével járó időszaknak már vége, de sajnos ennyi év zenélés után sem mondhatom, hogy az átlag magyar zenészeknek már sajátjuk az a nyugati mentalitás, hozzáállás és komolyság, ami az alap lenne egy komoly zenekar elindításához és működtetéséhez, valamint egy tartós karrier felépítéséhez. Egyszerűen valami nagyon hiányzik a zenészek nagy részéből – persze főleg az underground szegmensről beszélek most. És ha ez a valami, ez a szükséges plusz nincsen valakiben meg, akkor nem maradhat egy hasonló zenekarban, mint az Angerseed. De azért most már haladunk szépen már egy jó ideje, a jövő pedig ígéretesen alakul jelenleg.

Milyen visszajelzéseket kaptatok a tavalyelőtti EP-re, és mennyire vagy vele elégedett ennyi idő távlatából? Van-e rajta olyasmi, amin esetleg változtatnál utólag?

Természetesen sok dolgot változtatnánk most már, de mégis elégedettek vagyunk vele, hiszen az volt az Angerseed zenekar 2012-ben, egy lenyomata az akkori szintünknek. Tetszik szinte minden a lemezen, úgy, ahogy van, pár apróság kivételével. Most egy komoly szerződés értelmében a világ szinte minden pontján letölthető lesz az EP és a korábbi anyag is, így nagyon minimális kozmetikázás történik a kiadványon. Persze marad minden, hangzás, egyebek, csak valamivel tisztább formában. Az eddigi visszajelzések kivétel nélkül nagyon pozitívak, sőt, néhol szerintünk túlzóak is voltak, a külföldi médiumok és kiadók irányába viszont csak mérsékelt számú helyre jutott el. 2014 első negyedében ezt is bepótoljuk, és ezzel le is zárjuk az EP sztoriját. Meglepően sok fogyott belőle amúgy, azaz nincs hiányérzetünk a lemezzel kapcsolatban semmilyen téren. És ami a legfontosabb, a közönség, az igazi death metal rajongók nagyon lelkesen fogadták, ez nekünk a legfontosabb fegyvertény.

Hány új dallal rendelkeztek? Mikor várható folytatás, és milyen formában? Lesz-e nagylemez, vagy esetleg az EP-s megoldást favorizáljátok?

Az Angerseedet az elmúlt években egyedül a link, komolytalan, emberileg és/vagy zeneileg egyaránt alkalmatlan dobosok tudták csak gátolni a haladásban. Ha csak rajtunk, négyünkön múlt volna, akkor most minimum a második nagylemezről beszélgetnénk, de állandóan össze kellett szoknunk a dobosokkal és persze koncerteztünk is sokat, ami ugye sok felkészülést igényelt. Most viszont már több új dallal is rendelkezünk, az őszi bulikon hármat be is mutattunk. Ugyan megtanultam már nem elkiabálni a dolgokat, de most jelenleg az tűnik biztosnak, hogy idén fel is vesszük a legelső nagylemez anyagát. De ahogyan az EP-nél, valószínűleg itt sem fogjuk megbánni, hogy nem kapkodjuk el, hiszen nem szeretnénk olyat kiadni a kezünkből, amivel aztán később elégedetlenek leszünk. Szeretnénk időtálló, minőségi anyagokat kiadni, nem a mennyiségre, hanem a minőségre törekedve. Az EP formát kedveljük nagyon, ez tény, de ez most már teljes nagylemezt csinálunk nyolc-kilenc dallal. Hogy hol, mikor, kinél és milyen formában jön ki, az még a jövő zenéje.

Szerinted mennyire lehet manapság érvényesülni azzal a hagyományosabb death metalos muzsikával, amiben ti is utaztok? Mennyire vevő a mai közönség erre a zenére, és milyen arcok járnak a koncertjeitekre?

Na, ez tényleg egy nagyon összetett kérdés, sokféle oldalról meg lehet közelíteni. Az biztos, hogy a death metal műfaj zenitjén már jócskán túl vagyunk, már ha az általunk is követett klasszikus old-school death metalról beszélünk. A nagy legendák adottak, és ugyan ki lehet még tűnni ezzel a zenével, de sem a kor, sem a lehetőségek nem kedveznek úgy a műfaj művelőinek, mint anno az úttörő bandáknak. Ez természetes is, hiszen már nem hat annyira az újdonság erejével, mint régen. De ez a műfaj örökké élni fog, generációról generációra rengeteg embert fog meg a mai napig is. Zeneileg mindig lesz kihívás benne, hiszen egy nagyon nehéz irányzat, de élvezet játszani. Azaz mi is így állunk hozzá: imádjuk ezt játszani, és habár jómagam is millió műfajt szeretek, a színpadon csak ez elégíthet ki. Látok bőven perspektívát ebben a stílusban, és tudjuk, merre haladunk. A bulik is ezt igazolják, egyre több sül el kimondottan nagyon jól. 2013-ban a koncertek kétharmada nagyon emlékezetesre sikeredett. Ez a tendencia várhatóan megmarad, hiszen egyre jobb fellépésekre kapunk meghívást, a közönség pedig szó szerint meghatóan lelkes. Főleg a határon túli helyekre igaz ez, de itthon is megnyugtatóan sokan járnak a bulijainkra. Én kimondottan örülök annak is, hogy ebben a közegben még számít az igazán metalos kinézet is, azaz nem hormonzavaros divatcore gyerekek járnak a bulikra, hanem főleg igazi metal arcnak tűnő fazonok. Szerintem ehhez a műfajhoz azért ez szükséges is.

Milyen koncertlehetőségeket látsz a zenekar számára itthon és külföldön?

Szerencsés helyzetben vagyunk, ugyanis nagyon sok lehetőségünk van. Bár hozzátenném azt is, hogy rengeteget szervezünk saját erőből, és nem sajnálunk komoly pénzeket fektetni a koncertezésbe, pedig ez kemény áldozatokkal jár. Aki sajnálja, el se kezdje, illetve akik azt hangoztatják, hogy a koncertezés nem fontos, vagy nem tisztelik a közönséget sem, azokat nem is tartom zenészeknek. Számunkra ez szinte mindennél fontosabb, az élőzene a lényege ennek az egésznek, főleg a közönséggel való közvetlen találkozás. Szóval sokat játszunk itthon és külföldön is, és egyre többet szeretnénk. Jelenleg úgy néz ki, idén lesz eddig a legtöbb bulink, de nagyon rajta is vagyunk a szervezésen. Egy profi menedzsment lenne persze az igazi, akkor megoldódna minden nehézség, és elgördülnének az akadályok a minél intenzívebb koncertezés útjából.

Milyennek ítéled az élőzene helyzetét mondjuk a '90-es évek közepével összehasonlítva?

Az élőzene helyzete volt már jobb, láttam olyan hatalmas bulikat, amilyenek talán sosem lesznek már, de nem panaszkodom most sem. Szép számmal járnak ránk az emberek, és amíg egyetlen néző is kíváncsi ránk, addig garantáltan nyomni fogjuk. És azt hiszem, ez itt a lényeg.

Mennyire vannak terveitek külföldre?

Rengeteg tervünk van a külföldi terjeszkedést illetően, egy magunkfajta műfajú banda nem is létezhet sokáig manapság, ha nem tervez külföldre – már persze ha komolyan veszi magát az adott zenekar. A külföldi törekvések idén tetőznek majd, 2014-ben minden erőnkkel a maximális kitörési lehetőségeket kutatjuk. Remélem, egy év múlva már sok mindenről beszámolhatunk majd ez ügyben. Az biztos, hogy tavaly már sok bulink volt kint, és most messzebbre is szeretnénk merészkedni. Közben még az EP-t is promotáljuk, szóval lesz meló bőven...

Mennyire lenne összeegyeztethető a hétköznapi elfoglaltságaitokkal az aktívabb külföldi jelenlét?

Simán. Gondolom, a munkára utaltál... Én csak a zenekar ügyeivel foglalkozom jelenleg, mert úgy gondolom, hogy így tudunk a leghatékonyabban haladni. Ez a mai internetes világban szinte már főállású munka, leszámítva, hogy nem igazán hoz pénzt (mosolyog), de rengeteget kell foglalkozni vele. A többiek eddig gördülékenyen meg tudták oldani ezeket a dolgokat, és szerintem ezután sem lesz ezzel gond.

Milyen lemezek tetszettek az utóbbi időben a death metal műfajban, és volt-e olyan, ami esetleg csalódást okozott?

Sok a jó új banda, de rám már nem igazán gyakorolnak akkora hatást, mint a régiek. Nyilván ez a koromból is fakad, hiszen tizen- és huszonévesen jóval befogadóbb az ember, de a mai bandákból már hiányzik az őserő meglátásom szerint. Persze nagyon tehetséges zenészek és csapatok dolgoznak ma is, de én hiányolok valamit, ami nekem nagyon fontos, ez pedig az eredendő agresszió és a hitelesség. Mondjuk követhetetlenül sok is a zenekar, de amiket én hallok, azok valahogy nem fognak meg. A deathcore dolgot nem is említeném: egyetlen időtálló lemez és különösebb nyom nélkül fog eltűnni a műfaj, ebben biztos vagyok. Elnézést az érintettektől, de ez a véleményem... A magyar színtéren is sok a jó, régebbi és újabb keletű zenekar is, sokan szépen mozognak kifelé is, én mindenkinek drukkolok! Lemezeket nem említenék, hiszen a próbatermen kívül igyekszem nyugtatóbb zenéket hallgatni. Manapság már csak a régi nagy klasszikusokat döngetem death metalban, de azért belefülelek újabb cuccokba is, azonban nem olyan mélységben, hogy lemezeket is említeni tudjak.

Hogy jött a tankcsapdás vendégszereplésed ötlete?

Egy dolog, hogy a kezdetek óta ismerem a Csapdát, sőt, a mai napig szimpatizánsnak/rajongónak nevezném magam. Mindig is volt köztünk egyfajta kapcsolat, még ha nem is túl szoros. Tudtam hogy képben vannak a dolgaimat illetően, de a felkérésen azért nagyon meglepődtem azért! (mosolyog) Egyrészt, mert sosem vártam volna ilyen húzást tőlük, azaz hörgést egy Tankcsapda számban, másrészt, hogy pont rám gondoltak. Harmadrészt pedig, finoman szólva megtisztelő érzés volt, amikor kifejtették irányomban az elismerésüket az interjúkban. Az élő vendégszereplés még meglepőbb volt. Azt gondoltam, hogy oldalról majd belehörgök szépen a mikrofonba, de nem, kimentem középre, és tudod, a kisebb-nagyobb klubok után 8-9 ezer ember előtt állni az ország legnagyobb sportcsarnokaiban... Na, az azért nem volt semmi! (mosolyog) Utólag is hála és köszönet érte a zenekarnak! Eddig öt bulin adtuk elő közösen a szóban forgó dalt, tavaly év végén kimaradt a dolog, de úgy gondolom, hogy ez jól is van így, hiszen egyfajta kuriózumról beszélünk, aminek pont az az értéke, hogy nem történik meg mindig. Szakmai szemmel nézve persze én nagyon más úton járok, és vannak nagyon ellentétes dolgaink, de nagyon más a közeg és a műfaj is. Sokan sokfélét mondanak a Tankcsapdáról, de a legtöbbször úgy, hogy egyáltalán nem ismerik őket, és szinte semmit sem tudnak a dolgaik hátteréről. És persze nem építő véleményt alkotnak, csak agyatlanul vagdalkoznak feléjük, minden alap és háttérinformáció nélkül. Nem szorulnak a védelmemre, és elfogult sem szeretnék lenni, de részemről mindig is adott volt és adott is lesz feléjük a tisztelet.

Szerinted az Angerseed ismertsége szempontjából számított valamit ez az egész?

Úgy gondolom, mindkét fél számára nagyon érdekes volt az együttműködés. Nekik egyfajta merész bevállalás volt ez, a mi nevünket pedig sokan megismerték ezáltal, szóval hatalmas reklámértéket is jelentett egyben. És az undergroundban sem volt fanyalgás, legalábbis hozzám nem jutott el. Mindenki gratulált, és örültek, hogy így legalább a death metal is beférkőzött az arénákba!

A régi Neochrome-beli kollégákkal milyen a viszonyod, és mi a véleményed a banda mostani inkarnációjáról, a Neokhrome-ról?

Semmilyen viszonyban nem vagyunk, azaz nem érintkezünk, és nekem nem is áll szándékomban ilyesmi. Az okokat nem fejteném ki, mivel a kérdés nem arra irányult, de aki kíváncsi ezekre, a régebbi interjúinkban könnyedén utánanézhet. A mostani létezésüket sem minősíteném, szintén a fenti, nem taglalt okokból kifolyólag. A zenéjük pedig nem is érdekel, mert sejtéseim alapján nem is létezik metal műfaj, ami távolabb állna tőlem az általuk műveltnél. A 2007-es szétválást illetően: ők is nagyon jól tudják, mi történt, akárcsak én. Az már más kérdés, hogy a történéseket és tényeket ki, hogyan és mennyire ferdíti el.

Még egy régi dologról kérdeznélek: annak idején egy nagyon ígéretes formációban zenéltél, amely szerepelt is a Demonstráció III. válogatáson, de aztán valahogy mégsem futotta ki magát. Mi történt a Carbon Cage-dzsel?

A Carbon Cage 1995 és 1998 között létezett, és akkor egy annyira más világot éltünk, hogy az mai szemmel már szinte elképzelhetetlennek tűnik az undergroundot tekintve. Nagyon ment a kemény zenei élet itthon, a szélessávú internet és letöltések még a fasorban sem voltak, a CD- és kazettaeladások a maiakhoz képest elképesztően jónak számítottak. A Carbon Cage egyszeri jelenés volt a magyar metal palettán, kiemelkedően képzett, komoly hozzáállású zenészekkel és egy egyedi, sötét aurával. Ha lett volna komolyabb hátterünk, vagy olyan kapcsolataink, amikkel ma rendelkezünk, kemény munkával a zenekar nyugatra is simán kitörhetett volna, ebben biztos vagyok. Őrületes dolgokat éltünk meg, igazi sikereket, de valami megszakadt 1997-ben, pont akkor, amikor a zenekar sikereinek akkori csúcsán volt. A banda egyik része radikálisan más irányt akart venni, én pedig kikerültem a zenekarból. Nem is sikerült nekik a folytatás, én pedig 1998-ban megalakítottam a Neochrome legelső verzióját, ami másfél év együttlét után szétesett. Nem sokkal ezután volt egy Carbon Cage reunion, de sajnos már más stílussal meg tagokkal, és ez nem aratott túl nagy sikert. A régi tűz elveszett, és újra szétszéledtünk. Én azóta is töretlenül küzdök, de a többiekről csak részinformációim vannak. Terveim között szerepel a zenekar fennmaradt audió- és DVD-anyagainak rendes formában történő kiadása, ezzel is igazságot lehetne szolgáltatni a csapatnak. Sajnálatos, hogy nem jutottunk tovább, mint megannyi más hasonlóan tehetséges banda sem akkoriban, de jelenleg az Angerseed elégít ki zeneileg a leginkább, így, bár sajnálom a sztorit, már rég túlléptem ezen az egészen.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

Mármint szerintem, mert ugye általánosságban ilyet nem lehet eldönteni. Lehet három műfaj három legjobb lemeze? Mert csak így tudom megválaszolni! (mosolyog)

Természetesen.

Magyar rockból az első Korál, az első Edda és az Omega Kisstadion '79 Live albuma. Külföldi heavy metalból a Helloweentől a Keeper Of The Seven Keys – The Legacy, az Iron Maidentől a Somewhere in Time, illetve a Helloweentől bármelyik másik lemez Andi Derissel. (mosolyog) Death metalból a Morbid Angeltől az Altars Of Madness, az Obituarytől a Slowly We Rot és az első Deicide. De ezeken kívül is rengeteg nagy kedvencem van még mindenféle műfajból.

Mi az élet értelme?

Azt mindenkinek magának kell megtalálnia. De az biztos, hogy semmiképpen nem az, ami felé ez a végzete felé tántorgó világ tendál. Az emberek eltompult, ostoba ösztönállatok lettek, akiket baromként etetnek és irányítanak, ők pedig engedelmesen alávetik magukat, miközben azt hiszik, hogy boldogok... Ez a világ már teljesen kifordult magából és mindent képvisel, ami a lehető legtávolabb van az emberi létezés lényegétől, de ezt csak az látja meg, aki nem szerves része ennek az ipari agymosásnak. Célt kell találni, értelmet keresni és lelkileg eljutni addig, amíg csak lehet. Számomra minden fontos értéket és szembenállást a zene testesít meg, műfajoktól függetlenül, én ebben hiszek a mai napig a legjobban, és ennek élek, annak is az eredeti szellemiségében. Bízom a metal rajongókban: vigyázzunk a zenére, mint világunk egyik, szinte még teljesen romlatlan értékére!

Február 1-jén természetesen az Angerseed is ott lesz a magyar death metal történelem legmaratonibb fesztiválján, a Death By Metalon.