Shock!

Lőrincz Károly nemcsak Magyarország igazoltan leghatalmasabb Whitesnake fanatikusa, hanem a hazai hard rock/metal underground egyik veteránja is, aki számos formációban megfordult már annak idején, az utóbbi két évben pedig a tribute formációk mellett egy új, saját dalokat játszó csapatban is mozgolódik. Az Asphalt Horsemen névre hallgató zenekar egy errefelé kevésbé agyonjátszott stílusban nyomul: modern, southern ízekkel teli hard rockjuk egyéni színfoltot képvisel az itthoni színtéren, és ha minden jól megy, jövőre végre első nagylemezük is megjelenik. Karesszel persze nem kizárólag a szép reményekre jogosító Horsemenről beszélgettünk, de az interjú apropóját mindenképpen ez szolgáltatta.

Új csapat vagytok, kérlek, mutasd be kicsit a zenekart.

Annyira nem is vagyunk újak, hiszen lassan már két éve megvan az Asphalt Horsemen. Régi arcok alkotják a zenekart, akik olyan csapatokból lehetnek ismerősek, mint a Zeus Flash, a Mood, a Stereochrist vagy Jesse James és Bandája. Matyasovszky Géza gitározik a csapatban, Megyesi Balázs a bőgősünk, Farkas Gergely dobol, én pedig ugyebár énekelek és gitározom.

Köztudomású rólad, hogy sokáig nagyon ódzkodtál attól, hogy ismét belekezdj a rockzenekarosdiba, mivel az itthoni körülmények mellett nem láttad túl sok értelmét a dolognak. Mi változott?

Amikor megcsináltuk a Whitesnake Tribute Bandet Hirleman Bercivel, Alapi Pistivel és Vedres Joe-val, Kanóccal arra azt mondtam, hogy ilyen körülmények között, ilyen hozzáállással, ilyen profizmussal van értelme csinálni. Mind a zenekari, mind a technikai része nagyon működött a dolognak. Ha megbeszéltük, hogy vasárnap próba van, akkor mindenki ott volt, és felkészülten is érkezett. Sajnos másfél éve nem játszottunk, de ha felkérnének minket egy koncertre, most is csak egy próbára lenne szükségünk és mehetne a buli, annyira egyben van a produkció. A WSTB mellett azért szerepeltem a Besenyő Blues Bandben – tudod, az „öreg járgány szivatóval indul" banda sok neves muzsikussal –, ahová Berci ajánlott be Majsai Gábor helyére. Szerepeltünk Pinyó 60. születésnapi koncert DVD-jén is. A Snakebite akusztikus Whitesnake projektem is folyamatosan létezik, mert arra szükségem van. Néha működik, néha szünetet tartunk, de létezik a formáció, és ez a lényeg. Az Asphalt Horsemen pedig úgy indult, hogy Matyasovszky Géza össze akart hozni egy southern formációt, és mivel tudta, hogy imádom a Lynyrd Skynyrd vonalat, lehívott egy próbára, amire megtanulta a zenekar a Still Unbrokent, meg a Black Stone Cherrytől a Blind Mant. Aztán annyira jól működött a dolog, hogy a második-harmadik próba után már elkezdtünk saját dalokat írni. Azt szoktam mondani, hogy ez a zenekar teremfoci helyett van. Tornaterem helyett próbatermet bérlünk, lóvét nyilván nem keresünk belőle, viszont imádjuk csinálni. Mondja is mindenki, hogy süt rólunk, hogy őszinte az egész. Persze, hogy az, hiszen szerelemből csináljuk.

Hogy álltok a saját nótákkal?

Most tizenkét dal kész, és már elkezdődtek a stúdiómunkálatok Szolnoki Bertold barátunknál Hatvanban, akinél a demót is rögzítettük. Olyan profi hozzáállással dolgozik, ami iszonyú ritka itthon. Ha megmondod neki, hogy mit szeretnél másképp hallani, nem próbál meggyőzni, hogy jó az úgy, ahogy van, hanem akár napokig képes elpöcsölni apróságokkal, hogy tökéletes legyen a végeredmény. Úgy állunk a dologgal, hogy se kiadónk nincs, se Hammerworld mellékletre nincs pénzünk, de ezt most valahogy megfinanszírozzuk, és ha meglesznek a felvételek, összeállítunk egy csomagot a zenekarról, amivel megkeressük majd a kiadókat, hátha valaki lát bennünk fantáziát. Ahogy mondtam, pénz ebben amúgy sincs, ez a lemez csak egy lenyomat lesz rólunk. Én viszont már csak ilyen analóg gyerek vagyok, ragaszkodom a CD-hez, sőt, még jobb lenne, ha bakeliten is kijönne a cucc. A kocsimban sincs GPS, a telefonomat is csak beszélgetésre használom, nekem kell, hogy kézzelfogható formátumban is meglegyen a lemezünk. Pont a napokban mesélte az egyik barátom, hogy nemrég vette meg az egyik Red Hot Chili Peppers CD-t, és már évek óta nem vett lemezt, mert mindig számítógépen hallgat zenét. Abszolút hiba! Laptopon hallgatni zenét? Kész vagyok tőle teljesen. Vegyél egy hifit meg normális hangfalakat, és rögtön hallani fogod a különbséget!

Külföld felé is próbálkoztok majd a lemezanyaggal?

Mindenképpen szeretnénk, de csak rövid kiruccanásokra lesz lehetőségünk, hiszen maximum a póló- és CD-eladásokból tudjuk majd finanszírozni a költségeket. És megmondom őszintén, én túl családcentrikus vagyok ahhoz, hogy hosszú hetekre lelépjek a családom mellől nullszaldós koncertek miatt. Ha van értelme és valaki felhív, hogy el kéne menni játszani a Skynyrd vagy a Black Stone Cherry elé, az persze más kérdés. De ugyanakkor van egy olyan vetülete is a dolognak, hogy ha kiszámolod, hogy mennyi a benzinköltség, akkor egy németországi körút is belekerül pár százezer forintba, amit valakinek előre meg kell finanszíroznia.

Szerinted nálunk mennyire van keletje annak a fajta zenének, amit az Asphalt Horsemennel játszotok?

Ennek? Semennyire! (nevet) Az a tényállás, hogy amikor megemlítjük: southern a stílus, csak néznek, mint a moziban... De mikor már látják és hallják a zenekart, akkor azt mondják: hát ez kurva jó, ezt szeretem!

Azért kérdezem, mert az egy dolog, hogy most nem játszik senki ilyesfajta muzsikát rajtatok kívül, de Magyarországon talán soha nem is játszott.

Így igaz. A Southern Specialt szokták mondjuk emlegetni velünk kapcsolatban, meg a Sex Actiont, de azért azok másfajta muzsikák voltak. Ők a Zodiac Mindwarp meg a Cult mezsgyéjén mozogtak, ezen a kicsit szellősebb, dirty vonalon, és ugye magyar szöveggel. Mi azért valamivel súlyosabbak vagyunk, ráadásul a Black Stone Cherry miatt modernebbek is. Visszatérve az eredeti kérdésre, abszolút nincs keletje ennek a muzsikának. Van viszont egy maréknyi mag, akinek szólunk, és ők szerencsére meg is találják a bandát. Sokan mondjuk már nem veszik a fáradságot, hogy keressék az új zenéket, hogy lejárjanak a bulikra, de minden koncerten találkozunk azzal a pár emberrel, aki a mai napig benne van ebben. Van egyfajta átfedés. Ugyanazokat az arcokat látod a bulikon, ugyanazok fórumoznak, és úgy gondolom, ez mondjuk olyan ezer ember lehet. Tavaly kollektíve kiugrott a zenekar Bécsbe Alter Bridge – Black Stone Cherry bulira, ahol ott volt szerda este körülbelül 3500 ember, akiknek a fele biztos vett pólót vagy CD-t 25 euróért, itta a sört horror áron, plusz ugye megvette a jegyet, tehát ott a közönség nagy része biztos elköltött vagy húsz-harmincezer forintot. Itthon sajnos ezt az emberek nem engedhetik meg maguknak. Ugyanezen a bulin Pesten százan, ha lettek volna... Nézd meg, mi volt a House Of Lordson vagy a Lynch Mob bulin! 98 fizető néző? Vicc! Emlékszem, a '90-es évek elején George Lynch tartott az E-Klubban egy gitárklinikát. Telt ház volt. Mára sajnos marhára felborult a kereslet és a kínálat. Ráadásul nagy a közöny, ami korunk vívmányának vagy épp átkának, az internetnek köszönhető, hiszen sokan otthon maradnak, „majd megnézem a YouTube-on" jelszóval.

Téged hogy talált meg a southern vonal?

Nálam a Whitesnake – Deep Purple vonal indult el először. Tizenkettő voltam, amikor a szomszéd csaj megmutatta a Smoke On The Watert. Előtte Beatlest hallgattam sokat, és az általános iskolás énektanárom – aki egyébként majdnem a P.Mobil billentyűse lett, illetve a Korálba is többször hívták – marha nagy hatással volt rám. Sás Károlynak hívják, és a mai napig nagyon jó kapcsolatban vagyunk, többször lejött a bulijaimra is. Énekóra végén feltette a Purple lemezt, és megtanított minket zenét hallgatni. Láttuk az arcán a teljes extázist! Aztán ugyanebben a suliban volt egy testvérpár, a Csikós testvérek: Zoli és Oszi, akik nagy Blackfoot rajongók voltak, és akikkel együtt vertük el a pénzünket bakelitekre meg német Metal Hammerre. Ők mutatták meg a Blackfootot, ami óriási hatással volt rám, Rickey Medlocke a mai napig az egyik kedvenc énekesem. A Skynyrdet csak később, a '90-es évek közepén ismertem meg Bene Attila cimborámon keresztül, de az is nagy szerelem lett, úgyhogy hamar ki is kupáltam magam az életművükből, és két éve a feleségemmel élőben is sikerült megnézünk őket. Innen már adta magát a dolog. Molly Hatchet, Blackberry Smoke meg a Pride & Glory lemez, ami Zakk Wylde legjobb anyaga. A Black Labelt már nem túlzottan kultiválom.

Énektanárhoz jártál valaha?

Igen, de autodidakta módon képeztem a hangomat. 1984-ben kezdtem amatőr zenekarokban énekelni. 1989-ben aztán indult Gödöllőn egy Blues Kocsma nevű klub, ahol rendszeresen nyomtuk a feldolgozásokat a művházban. Minden második héten játszottunk két-háromszáz, de volt, hogy ötszáz ember előtt. Közben elkezdtem járni az Országos Szórakoztató Zenei Központba, magyarul a hakniképzőbe, és ott volt néhány olyan tanárom, akik segítettek a hangképzésben. Ezt két évig csináltam, aminek köszönhetően hivatásos előadóművész lettem, pontosabban „A" kategóriás táncdalénekes. 1992-től a Notre Dame nevű pesti csapatban muzsikáltam, ami pár lépéssel lemaradva haladt mindig a Carmen és a Black-Out mögött, mivel próbáltuk tartani a polgári állásunkat is. Utólag végiggondolva nem is volt ez egy rossz döntés. Voltunk a tévés Ki mit tud?-on is, de végül semmi nem lett a csapatból. Utána WELŐ néven volt egy projektem Weisz Lacival. Másfél éven keresztül írtuk a dalokat, amik igazán jók lettek, de emberhiány miatt ennek vége lett, és mindössze kemény egy bulink volt 1997-ben. Kicsivel mindig felmerül, hogy egyszer felélesztjük a csapatot project szinten... Remélem, lesz belőle valami. Aztán később Dorozsmai Péter akart nekem csinálni egy szólólemezt, amiből végül nem lett semmi. Erre a szólólemezre nagyon sokan írtak nekem zenét, született vagy negyven dal. Az volt a cél, hogy ilyen „háziasszony-rock" legyen, tudod, egy kissé AOR-os hangulatú rockmuzsika. Szóval írtunk negyven nótát, Dorozsmai meg azt mondta, hogy nem jók. Egy sem! (nevet) Vámos Zsolti, Hirleman Berci, Kozma Tomi és hasonló arcok írták a dalokat, de Dorozsmainak nem kellettek. Sokáig ment ez a huzavona, és úgy lett vége, hogy egy Richard Marx nóta feldolgozásra is kaptam engedélyt, aminek a feléneklésekor annyit basztattak, hogy totál kifordultam önmagamból, és a végeredmény teljesen más lett, mint amit akartam, mint ami én vagyok. Úgyhogy abbahagytam az egészet, és két-három évig nem is csináltam semmit. Utána kezdtem el a Snakebite-ot, ami szépen fejlődött, és ennek köszönhetően jött létre később a Whitesnake Tribute Band is, majd 2010-től az Asphalt Horsemen. A feleségem szokta mondani, hogy a legnagyobb iskola nekem a Blues Kocsma volt. Korábban tíz évig egy multikiadónál dolgozott, eléggé benne volt a zenebizniszben promóciós oldalról, és rajta keresztül beleláttam, hogyan is működnek ezek a dolgok. Marha gáz volt az egész. Volt, hogy az egyik országos rádiónál azt mondta a zenei szerkesztő, hogy Bruce Springsteen hamis az új kislemezén, és ezért nem játsszák. Ráadásul úgy szelektálták a dalokat, hogy kiemeltek belőlük találomra húsz másodpercet, behívtak tíz embert, megmutatták nekik a részleteket, és a reakcióik alapján dőlt el, mi mehet le. Ez azért elég durva, ráadásul azóta az összes elcseszett tehetségkutató még lejjebb gyalázta a színvonalat!

Az Asphalt mellett van még olyan formáció, ahol te énekelsz, és ami effektíve működik is?

Most az Asphalt működik a leginkább, és ezzel a csapattal is próbálunk a legtöbbet, illetve saját dalok születnek. Hetente egy próba biztos van, és folyamatosan írjuk a nótákat. Emellett ott a már említett Snakebite projektem, ami már több mint tíz éves, és alkalmanként szoktunk is koncertezni, illetve a Whitesnake Tribute Banddel is tudnánk menni, ha hívnának.

Tavaly nyáron a Mobilmániában Rudán Joe-t is helyettesítetted két bulin. Ez a lehetőség hogy jött?

Joe-nak volt a Csaba királyfi című rockoperában, Erdélyben egy szerepe, ami ütközött a Mobilmánia két koncertjével, Zeffer András pedig nem akarta lemondani a bulikat, és végül velem konkretizáltuk le a dolgokat. Öt-hat próbánk volt, teljesen elégedettek voltak a srácok, és a bulik is minden gond nélkül lementek.

Szereted amúgy ezt a régi magyar vonalat?

Igen, de anno inkább a P. Box volt a favoritom. A Kő kövön lemezt nagyon szerettem, meg a Karthagót is, szóval megtiszteltetés volt játszani ezeket a régi dalokat. Kékesi végig mellettem állt a próbákon, és totál ki volt akadva, egyfolytában mondogatta: „Tiszta Vikidál!" (nevet) Van még egy nagy hazai kedvencem, ő Szatai Gábor, a No egykori énekese. Pár éve, amikor az Icont csinálták, mi voltunk a vendégzenekar a Snakebite-tal. Hatalmas élmény volt!

Érintőlegesen többször szóba került már a kérdés: hogy látod a rockzene helyzetét Magyarországon?

Pont a napokban beszéltük Hirleman Bercivel, hogy a lehető legszarabb dologba fogtunk, mivel erre a muzsikára ma abszolút nincs fizetőképes kereslet. De nem csak a kicsiknek megy rosszabbul, hanem a régi nagyoknak is. Egyszerűen döbbenet, milyen feltételekkel akarják, hogy játssz. Most nem is az Asphaltról beszélek, hiszen ezért a csapatért nem is nagyon tudunk pénzt kérni, hanem a nagyobb zenekarokról. Játszottunk év elején az egyik nagy pesti klubban az Asphalttal a KISS Forever Band előtt, és a szervező nagyon akart egy a Whitesnake Tribute Band koncertet is. Mondtam neki, hogy ugyanannyi az ára, mint négy évvel ezelőtt. Később aztán felhívott, hogy menjek be tárgyalni. Nem értettem, hogy minek, de bementem. Leült velem szemben két huszonéves gyerek, és mondták, hogy ebben a klubban úgy működnek a dolgok, hogy 400 ezer forint plusz áfa a terembérleti díj, amit ki kell fizetnünk, de ha hozunk DJ-t, akkor azt le tudjuk vonni. Erre kérdeztem, hogy tudják, hogy milyen zenekarról van szó? Mondták, hogy nem, úgyhogy felvilágosítottam őket, hogy a bandában Alapi István játszik az Eddából, valamint Hirleman Bertalan és Vedres Joe a Bikiniből meg a Beatricéből. Nem gondoljátok, hogy majd ötvenes, ismert zenészek DJ-ket fognak nektek hajkurászni... Mondtam nekik, hogy ez egy bejáratott produkció, amit le lehet venni a polcról, de van egy ára, amit ki kell fizetni. Azzal van tele a hócipőm, hogy a klubokban a ruhatáros többet keres, mint egy muzsikus. Nyilván mondjuk a Quimbynek nem gond letenni az asztalra a bérleti díjat, mert bejönnek rájuk háromezer forintért ezerötszázan, nekik leesett x millió forint, a klubban meg ott ivott egész este ezerötszáz ember. Ilyen csapat viszont jó, ha három-négy működik Magyarországon, a klubosok azonban mind arra apellálnak, hogy az összes pénteken és szombaton ilyen bulikat fognak tudni rendezni. Az említett klubok ráadásul mind bérlik a hang- illetve fénycuccokat, amire kell a lóvé. Szerintem a megoldás a kisebb klub saját cuccokkal. Ha egy Tátrai Bandre hatszáz ember vesz jegyet, akkor mit csináljak én, amikor megkérdezik, hogy mennyi embert hozok be? Mit tudom én! Anyám biztos eljön! (nevet) Ráadásul három héttel a buli előtt kezdtünk el tárgyalni, így milyen reklámja lesz a dolognak? Arról nem is beszélve, hogy ezek a klubok sehol sem reklámoznak, ahol fizetni kell a promóért, de még az olyan oldalakat sem keresik meg, mint a Shock!, a Hardrock.hu vagy Hammerworld. Csak ingyenes oldalakon, az Iwiwen meg a Facebookon hirdetnek, ami lószar.

A végkövetkeztetés tehát az, hogy muzsikálni csak szerelemből érdemes.

Így van, mert ráadásul ha meg is egyezel a tulajjal, akkor is bőven elképzelhető, hogy a buli előtt közli, hogy nincs meg a gázsi, hanem majd a koncert után a bevételből, fogyasztásból talán megkapod. Ezzel szemben, ha kimész külföldre – és erről nyugodtan meg lehet kérdezni a KISS Forevert vagy akár a Hollywood Rose-t –, a buli előtt megkapod a gázsidat, és ha éppen aznap este nem voltak annyian, mint számítani lehetett rá, akkor a tulaj odajön, megígéri, hogy legközelebb jobban odafigyelnek a reklámra, és elnézést kér, majd megkérdezi, hogy van-e még sör és kaja az öltözőben.

Klipet, lemezbemutatót vagy valami nagyobb szabású bulit terveztek-e?

Igen, ebben a sorrendben, de leginkább külföldi vagy nagyobb magyar csapatok elé szeretnénk bekerülni. Vagy összefogni két-három zenekarral, és közös bulikat csinálni, esetleg támogatókkal.

Feldolgozás lesz a lemezen?

Elvileg dolgozunk egyen, de többet még nem szeretnék elárulni. Tervbe vettük egy külföldi vendégénekes vagy gitáros meghívását is, de ez még nagyon képlékeny.

Hozzád köthető az első magyar nyelvű heavy metal gyereklemez, a Hevisaurus is...

2010-ben a Sony Music megkeresése alapján jött a felkérés erre a projectre. Finnországból importálták az egészet, ahol iszonyat sikeres a dolog, már túl vannak a harmadik részen is. A skandináv metal élvonala dolgozik ezen a cuccon, és stadionturnék is zajlanak dínónak öltözve! A finnek kértek valami hangformátumot tőlem, kaptak egy full élő WSTB anyagot, ami nagyon tetszett nekik, csak nem értették, hogy a szögegyenes skandináv éneklést hogy oldom majd meg ezzel a szőrös torokkal. Mondtuk nekik, hogy kicsit rekesztve. A magyar nyelvű Hevisaurust végül a Minimax szövegírói követték el, és Kicska Laci stúdiójában énekeltem fel hat-hét délután alatt. Szerintem nagyon jól sikerült az anyag, és aki hallotta, mind dobott egy hátast tőle. Persze aztán megint jött a nagy magyar valóság, sikerült elcseszni az egészet. Sajnos nem az az ember foglalkozott a lemezzel, aki megkeresett, hanem senkiházi barmok gyülekezete, és így mindenféle javaslatom ellenére a megjelenést a nyári szünet elejére tették. Öngól, ennek az anyagnak ugyanis a szájhagyomány lett volna a kulcsa, ami az iskolákban és az óvodákban kiválóan működik, a szünetben viszont nem igazán.

A közelmúltban két érdekes projektben is részt vettél. Mesélj, kérlek a Drum Wars fellépésedről az Appice testvérekkel, illetve a Dio emlékestről!

Hatalmas megtiszteltetés és iszonyat nagy élmény volt mindkettő! Mint derült égből a villám, úgy érkezett egy telefon Danev Gyuri barátomtól, hogy meghirdettek egy játékot zenekaroknak: tegyenek fel dalokat a netre, hogyan játszanak Dio, illetve Ozzy dalokat, és a hírös testvérek majd választanak nyertest, akik játszhatnak velük. Eredmény: senki sem jelentkezett... Szarban a haza felkiáltással Gyuri nem volt rest, és összehozott egy alkalmi bandát a K3 muzsikusokból, személy szerint Kállai Jancsi gitárost meg Szuna Peti basszusgitárost, és ide csatlakoztam én is. Kemény egy próbán Blaskó Gyuri (ex-Cry Free, B2B3) segített minket dobon. Vinny átküldött két Ozzy, két DIO és egy Dio-féle Sabbath nótát, majd eljött a nagy nap Győrben. Csodaszép környezetben, pár óra késéssel megérkeztek a mesterek a próbára, majd Carmine megkérdezte, hogy frankón mennek-e a dalok. Mondtuk, hogy persze, minden oké! Erre nevetve közölte, hogy akkor nem azokat játsszuk, mire bedobtam egy Blue Murder nótát, amin jót röhögött. Két nótába néztünk bele félig, ez nekik elég is volt, majd az öltözőben még dúdolgatva átvettük a dalok végét! Dúdolgatva, érted, Carmine és Vinny Appice-vel! Basszus, még most sem hiszem el, hogy ezeket az arcokat én konferáltam a buli végén. A koncert nagyon flottul ment végig, annak ellenére, hogy Jancsi 39 fokos lázzal nyomta, és a tesóknak is sikerült bevinni minket az erdőbe néha. Kicsit ilyen életem beteljesülése volt ez az esemény, két ekkora legendával. A buli után Carmine kérdezte, hogy mennénk-e velük esetleg ősszel német és osztrák helyszínekre. Majd meglátjuk, lesz-e belőle valami.

És a Ronnie James Dio emlékest?

Januárban volt egy ingyenes Asphalt bulink, ahol a pihenőrésznél ott lógott egy Dio zászló, ami Cselőtei Lacié. Nézegettem, és beugrott, hogy kellene egy emlékbuli, de szigorúan ingyenesen. Épp ott ült mellettem a tettestársam, Szakáts Tibi is, és egyből jöttek a nevek, ötletek. Gondosch „Güzü" János cimboránk megcsinálta a videóreklámokat, amiben nem kisebb nevek kívántak minden jót erre az estére, mint Vinny Appice és az Astral Doors frontembere, Nils Patrik Johansson. Volt azért egy-két kemény pillanat, sok baromságba ütköztünk, ami miatt úgy gondoltuk, hogy feladjuk, de végül nagyon frankó este jött össze! Majd ötven muzsikus részvételével több mint háromórás koncert kerekedett ki a buliból, és közel hatszáz ember jött el rá. Hatalmas köszönet mindenkinek, akik időt, energiát és pénzt nem kímélve odatették magukat ezen az estén. Iszonyat jó visszhangja volt a közönség részéről, bár a sajtó egy kicsit mellőzte a dolgot. Hogy lesz-e belőle hagyomány, az még kérdéses.

Rólad már beszéltünk, de a többieknek milyen egyéb zenekaraik vannak?

Balázsnak ott a Stereochrist, és bár kicsit ők is visszavettek a tempóból, épp most volt a jubileumi tízéves szülinapi bulijuk, ahol elvileg minden korábbi tag fellépett. Van aztán egy gödöllői csapata is, a Bearskin, akikkel korai Police feldolgozásokat játszanak. Gézának és Farinak jelenleg nincs más bandája, ők csak az Asphaltra koncentrálnak.

Balázstól esetleg nincs valami infód arról, hogy várható-e Mood összeállás valamikor?

Ez mindig szóba kerül, főleg most, hogy Füleki belépett a Magma Rise kötelékébe. Egyszer biztos megcsinálják, valamit majd biztos kitalálnak, de semmi konkrétumról nem tudok. Olyan ez, mint a Guns N' Roses-nál: van az a pénz! (nevet)

Mi az élet értelme?

Azt a mindenit! (nevet) Ha a feleségemet kérdeznéd, ő biztos azt mondaná, hogy tőlem már az évek alatt megtanulta: leszarni mindent, nem foglalkozni senkivel, csak csinálni, amiben hiszel. Tulajdonképpen nekem ez az elméletem. De az élet értelme abszolút a család. A feleségemmel huszonhárom éve vagyunk együtt, de a srácaink nélkül nem lenne az igazi a balhé. Legyünk sokat együtt, és mindenben támogatni tudjuk őket. Nekem tulajdonképpen ennyi az élet értelme, meg az, hogy ne legyen kibaszott svájci frankos hitelünk.

Fotók: Scanifoto, Rausch Tamás, dr. Kovács Ákos, Buday Zsolt, Török Hajni