Shock!

A Shock! történetének első külföldi személyes interjúja számomra a Cannibal Corpse nevéhez fűződik, mely beszélgetés rendkívül kellemesen telt a zenekar jóképű dobosával, Paul Mazurkievicz-cel. Azóta eltelt néhány év, és csak most nyílt újabb alkalom, hogy ismét kifaggathassam a dobost, ezúttal telefonon, méghozzá új lemezük a Gore Obsessed megjelenése kapcsán.

1998-ban is jártatok nálunk, rémlik valami erről a koncertről?

Ha megpróbálok visszaemlékezni, akkor inkább a helyszínre emlékszem, magára a koncertre nem, hiszen annyit koncertezünk. De biztos remek buli volt, mert Magyarországon, Budapesten mindig jó bulikat adtunk.

Csak azért kérdeztem, mert a koncert előtt találkoztunk egy rövid interjú erejéig, a klub körül lévő parkban beszélgettünk.

Aha, a parkra arra emlékszem, meg hogy nézett ki a terület, de a koncertre nem. De most, hogy mondtad te is beugrottál, pedig egy csomó mindent elfelejtettem. Ott volt közvetlenül a klub mellett a park, jó füves volt meg tele volt fával. Jaja, most már előttem van teljesen.

Németországból hívsz egyébként?

Igen, Jack (Owen - gitáros) és én vagyunk itt, ma reggel érkeztünk és pár napig maradunk, pedig csak egy napra készültünk, de még egy napig maradnunk kell.

Elég nehéz bármit is mondani az új lemezetekről, mert három dalon kívül mindegyik track egy perces a promón.

Igen, tudom, sajnos ez van. Muszáj volt a kiadónak így kiadnia, hogy ne terjedjen időnek előtte nyilvánosan. Azt hiszem ez az oka. Sajnos a sajtóval szemben ez nem túl korrekt, így képtelenség normális értékelést adni a lemezről, de hogyan is tudnák ezt megtenni.

Akkor mesélnél az új dalokról egy keveset? Változtattatok valamit vagy csak folytatjátok az előző lemezt, ahogy mindig?

Nem igazán változtattunk, ez a Cannibal Corpse történetének egy újabb fejezete. Szerintem bármi, amit csináltunk eddig, az alapvetően csak Cannibal Corpse kis változtatásokkal, hogy egyik lemezt a másiktól meg lehessen különböztetni. Amit most másképp csináltunk annyi, hogy van egy csomó lassabb szám, ami Bloodthirst lemezre nem annyira jellemző, talán a Gallery Of Suicide-hoz egy kicsit közelebb áll, mint a Bloodthirsthöz. De igazából mást nem nagyon lehet rá mondani, mint, hogy ez a következő fejezet a történetünkben, színtiszta death metal.

Szerinted ez a lemez összességében inkább gyorsabb vagy lassabb?

Egy kicsit mind a kettő. Van jó néhány lassabb darab, meg gyors is. Inkább a keveréke mindennek az egész. De szerintem mi mindig kevertük a dolgokat. Természetesen a death metal alapvetően gyors és a mi stílusunk is gyors, de némiképp szerettünk volna változtatni rajta, néhány lassabb dallal. Egy kicsit minden benne van.

Na igen, egy csomó dal tök jól kezdődik...

Hát igen, te csak az elejét hallottad a számoknak, sajnos nem az egészet. Úgy érezzük nagyon jó dalokat sikerült erre a lemezre írnunk, még az is lehet, hogy ez a legjobb amit eddig csináltunk, persze ez viszonyítás kérdése. Én úgy vagyok ezekkel a dalokkal, miután természetesen hónapokig hallgattam őket és minden részletük a fejemben van, hogy egy csomó tetszik közülük, vagyis az összes tetszik még mindig. Nem lehet egy kedvencet kiválasztani, mert mind remek darab.

Akkor biztos tetszeni fog a lemez nekem is.

Szerintem is tetszeni fog.

Hol vettétek fel a lemezt és ki volt a producer?

Ugyanabban a stúdióban, ahol a Bloodthirstöt vettük fel, El Pasóban, Texasban. Most már Sonic Ranch a stúdió neve, régen Village Productions volt, megváltoztatták a nevét. Neil Kernon volt a producer, aki teljesen különböző stílusú zenekarokkal dolgozott eddig. Hosszú ideje dolgozik a zeneiparban, közel harminc éve hangmérnökösködik és producerkedik. Mindenki megfordult nála a Judas Priesttől kezdve a Queensryche-on át az olyan újabb bandákig, mint a Nevermore. Rengeteg mindenkivel foglalkozott. Ő tényleg velünk akart dolgozni és mi is őt akartuk, Neil ezt kihívásnak tekintette, mi pedig úgy éreztük jól döntöttünk, remek munkát végzett és nagyon örültünk, hogy elvállalta a dolgot.

El tudnál képzelni egy Cannibal lemezt valami teljesen más borítógrafikával, nem ilyen brutális, véres rajzzal?

Mi mindig ilyen brutális borítókat akartunk magunknak, de a német verziót mindig más borítóval kell megcsinálni. Mi az ilyen véres, horrorisztikus borítókat szeretjük, de például a Gallery Of Suicide-nak van egy másik verziója, ami megállja a helyét. Másmilyen, de tök jó, nincs rajta vér meg ilyenek, de attól még nagyon állat kép van rajta. Attól függ hol jelenik meg a lemez, azt például tudjuk, hogy Németországba kell egy másfajta borító, a Gore Obsessed sem volt kivétel ez alól, megvan erre a brutális és a német változata a képnek, ami azért hasonlít az eredetire. Persze inkább a cenzúrázatlan verziót kedveljük, de a másik változat is tetszik, elfogadjuk, hogy így kell lennie, nem igazán aggódunk ezért.

Melyik a kedvenc borítóképed?

Az összes közül?

Aha!

Fogalmam sincs! A Live Cannibalism például nagyon tetszik. Hatalmas, részletgazdag a rajz, azt hiszem ez a legrészletesebb darab amit nekünk készítettek eddig. Az Eaten Back To Life-ot is nagyon kedvelem, nagyon jó munkát végzett a művész, Vincent Locke. De ő általában remek munkát végez. Elég nehéz eldönteni melyik is a kedvencem, de azt hiszem a Live Cannibalism az.
Annak idején az Eaten Back To Life album volt az elsők egyike, amit ebből a fajta brutális zenékből megvettem. A rádióban hallottam egy dalrészletet és mondtam magamnak, hogy milyen kib...ott agresszív zene! Neked mai fejjel hogy tetszik az első lemezetek?

(nevet) Nagyon szeretem! Persze érződik rajta, hogy milyen fiatalok voltunk, pláne, ha összehasonlítom, hogy ma hogy játsszuk és akkor hogy játszottunk, a fiatalság benne van, meg ilyenek, de tetszik a nyersessége, a rengeteg energia ami benne feszül. És mivel ez volt az első cédénk, ettől még különlegesebb, az első dolgok mindig különlegesek.

Nekem is tetszik a mai napig.

Ennek örülök. A legjobbak egyike. A korai Cannibal lemezek közül meg a legeslegjobb.

Van valami titka a zenekarnak, hogy ennyi év elteltével is ilyen erőteljes zenét tudtok játszani, hogy nem fáradt el a csapat?

Egyszerűen élvezzük amit csinálunk, nem is tudnánk úgy csinálni, hogy nem élvezzük. Persze ennyi év után már több kell egy kicsivel hozzá, mint eddig, új utakra kell lépnünk, érdekesebbé kell tennünk az egészet. Szeretjük ezt csinálni, és ha így állunk hozzá akkor örömmel megy az egész.

Az új szövegek is a szokásos stílusban íródtak?

Pat - Cannibal CorpseÍgy van, nem sok változás történt az eddigiekhez képest. Én is írtam egy csomó szöveget meg Alex (Webster - bgitár) is, Jack is írt egyet, ezer éve nem írt pedig szöveget. A téma ugyanaz maradt, vér, horror, zombik. (nevet)

Melyik a legbizarabb dalotok?

Nem is tudom... a legbizarrabb... hmm... az Orgasm Through Torture eléggé az. Hú, feladom, ezt nem tudom megválaszolni. (nevet)

Jellemző, hogy sok lány megy a koncertjeitekre vagy nem túl jellemző?

Nem, ez egyáltalán nem jellemző. Szeretnénk, ha több lány jönne el a koncertjeinkre, ha kíváncsiak lennének milyen is egy ilyen buli. Persze az igaz, hogy a death metal sokkal inkább a fiúk zenéje, a közönség 90%-a fiú. Jó lenne ha több lány lejönne a koncertekre, de ez nem egészen a Mötley Crüe vagy ilyesmi, amire naná, hogy több lány megy el, jobban érdekli őket az a fajta zene. A death metal nem vonzza annyira a lányokat, mint szeretnénk, de mi ilyenek vagyunk.

Akkor el kell jönnötök újra Magyarországra!

Igen tudom. Reméljük az őszi európai turnén sikerük eljutni hozzátok (sajnos nem - a szerk.) Jó ideje nem játszottunk már Magyarországon, szeretnénk visszamenni hozzátok.

Amerikában mennyien járnak le a koncertjeitekre?

Attól függ melyik államban, melyik városban vagyunk. Ha nagyobb a város, akkor persze több ember jön le. Meg attól is függ, hogy az ország melyik részén játszunk, úgy mint Európában, itt is ugyanígy megvan, hogy bizonyos területek jobbak a másiknál. Sok a hasonlóság Európával, előfordul, hogy egy koncerten néhány száz ember van csak, a következőn meg vagy ezerötszáz ember. Attól függ hol járunk, de általában megvan egy egészséges nézőszám.

Nyári fesztiválokon játszotok?

Igen, még márciusban játszunk egy lengyel metalfesztiválon, Katowice-ben azt hiszem. Március 16-án. Aztán játszunk a With Full Force és a Graspop fesztiválokon júliusban, aztán augusztusban Wackenben. Ezek a fesztiválok, aztán amint említettem lesz egy kb. 3-4 hetes turné szeptember végén Európában. Szóval nem fogunk unatkozni.

Otthon is turnéztok?

Igen, méghozzá hamarosan. Március 29-től egészen május végéig. Mindenhol ott leszünk.

Japánnal mi a helyzet?

Az igazat megvallva megpróbálunk visszamenni Japánba, vicces is, hogy megkérdezted, mert éppen most tárgyalunk erről és van egy lehetőség, hogy ősszel elmehessünk oda, de közelebbit még nem tudok, addig annyi turnénk lesz még. De nagyon szeretnénk eljutni újra Japánba, mert csak egyszer jártunk ott, '96-ban, azóta nem sikerült visszamenni. Megpróbálunk mindent érte, remélhetőleg még idén sor is kerül rá.

Kaptatok fura, bizarr ajándékokat a rajongóitoktól?

Nem igazán. Vagyis régóta nem, a korai időkben volt néhány őrült dolog, vérrel írtak levelet nekünk a srácok, aztán egyszer valaki hozott egy szatyornyi tehénbelet vagy ilyesmit, pontosan nem tudom mi lehetett, évekkel ezelőtt történt. Akadt néhány ilyen hihetetlen dolog, de nem túl gyakran. Nem olyan gyakran, mint gondolnád, nem az van, hogy jönnek és hoznak nekünk folyton ilyen őrült dolgokat. Ez inkább a múltban fordult elő. Mostanában nem kapunk bizarr dolgokat, inkább cd-ket adnak, promókat, pólókat.

Hallgatsz más death zenekarokat?

Nem túlzottan. Mostanában már nem igazán érdekelnek a death csapatok, nem igazán mozgat meg annyira, mint annak idején, amikor kezdtük. A death zenék közül is inkább a régi dolgokat szeretem, a nyolcvanas, korai kilencvenes évek zenéit. Vannak persze mai jó csapatok is, mint a Nile vagy a Dark Funeral, ami inkább black, vagy az olyan csapatok mint a Death lenyűgözőek, de én személy szerint nem ülök le meghallgatni a cd-iket. Azt hiszem kezdek öregedni. (nevet)

Miért, hány éves vagy?!

33. Ami nem olyan rémes. De azért öregszem.

Van családod?

Nem, nincsen családom, se barátnőm, se feleségem, se gyerekeim. Jack nemrég vált el, Alex múlt nyáron nősült meg, szóval George és Alex házasok, Jack és én egyedülállóak vagyunk, Patnek van ugyan barátnője, de egyedül él.

Hát igen, biztos nehéz olyan partnert találni, aki szereti a munkátokat...

Igen, elég nehéz. A lány sosem tudja, hogy mikor mész el, így kell elfogadnia a zenészt barátként vagy férjként. Szóval nehéz dolog. De a megfelelő lányt is szintén elég nehéz megtalálni.

Térjünk vissza a zenéhez. Ott tartottunk, hogy miket hallgatsz, szóval miket hallgatsz akkor?

Egy csomó olyan dolgot amit nagyon fiatal koromban kedveltem, a rock'n'rollt például, ami pont egy olyan dolog amit mindig is hallgattam, de voltak időszakok, amikor fiatalon, 10-12 évesen azokat a zenéket hallgattad, amiken felnőttél, aztán bejött a heavy metal, és akkor minden a heavy metalról szólt. Jóval később jött be a death metal. Aztán 25 évesen meg rájöttem, hogy a Nirvanát is szeretem, pedig öt évvel előtte utáltam őket. Az új zenéket nem nagyon kedvelem, inkább a régi dolgokat érzem magaménak mostanában, a hetvenes évek rock'n'roll zenéit, olyan zenekarokat, mint a Grand Funk Railroad vagy a Led Zeppelin, szóval a korai rockcsapatokat.

Mi volt az utolsó koncert, amit láttál?

Nem túl sűrűn mászkálok koncertekre, az utolsó, amire elnéztem, az egy GWAR buli volt. Nem hiszem, hogy túl ismertek lennének Európában. Ők is a Metal Blade-nél vannak, és ilyen bazi nagy kosztümöket hordanak. Ez volt az utolsó amit láttam, Tampában. De erre is csak azért, mert egy kiadónál vagyunk és ingyen be tudtunk menni! (nevet) Egyébként évek óta nem megyek így koncertekre, inkább akkor ha olyan zenekar jön akikkel együtt turnéztunk, akkor lenézek, köszönök nekik, megkérdezem hogy vannak, mi újság. Amúgy régóta nem járok annyi buliba mint annak idején.

A neved alapján gondolom lengyel származású lehetsz...

Igen, 100%-ig lengyel vagyok. Persze Amerikában születtem, és a szüleim is itt születtek. A dédszüleim születtek Lengyelországban, a nagyszüleim pedig beszélnek lengyelül, a szüleim is 100%-ig lengyelek, és én is.

A dob egyébként a kedvenc hangszerem...

Ó, ennek örülök!

...Szóval téged is szeretnélek kifaggatni ilyen dolgokról. Ki a kedvenc dobosod?

Két kedvenc dobosom van, két különböző kategóriában. Az első dobos, akit legelőször megkedveltem, az Neil Peart a Rushból. Óriási hatással volt egy csomó metal dobosra, mert hihetetlen jó ütős. Amikor kicsit idősebb lettem és még jobban beleástam magam a metalba, akkor jött Dave Lombardo. Ő a legkirályabb dobos, az istenem! Voltam olyan szerencsés, hogy párszor találkoztunk, beszélgettünk. A bálványommal beszélgetni, aki miatt ilyen súlyos, gyors zenét akartam játszani, el tudod képzelni milyen lehetett... Ők ketten voltak a legnagyobb hatással a dobjátékomra.

Lombardo újra a Slayerben játszik most néhány koncert erejéig...

Igen, tudom, és furcsa is a szitu egy kicsit, mert azt hiszem játszottak volna Tampában, ahonnan származnak, valamikor január végén, 18-án. Aztán amikor ez az egész dolog megtörtént, hogy Bostaph otthagyta a zenekart, és Lombardo visszament, törölték a floridai koncerteket. Ráadásul nem is jönnek közel Floridához, így nem tudom megnézni őket, ami szívás, mert mikor megtudtuk, teljesen belelkesültünk, a Slayert Lombardoval látni, az valami csodálatos lesz! Aztán nem jöttek errefelé. Sajnos ebből kimaradtunk. Nem valószínű, hogy marad a zenekarban, de jó lenne ezt a turnét megnézni persze.

Nekem is a nagy álmom...

Én mázlista vagyok, mert láttam a Slayert Lombardoval a Reign In Blood turnén egy kis kocsmában, mielőtt befutottak volna, ami hihetetlen élmény volt. Utána teljesen fanatikusa lettem a csapatnak, és ezt sosem fogom elfelejteni, életem legjobb koncertjei közé tartozik. Szóval iszonyú jó lenne, ha maradna Lombardo, de ugye...

Mikor kezdtél dobolni?

16-17 évvel ezelőtt.

És miért pont a dobot választottad?

Nem is tudom, egyszerűen zenélni akartam. Talán az is közrejátszott, hogy az egyik unokatesóm dobos, aki olyan volt, mintha a bátyám lett volna, együtt nőttünk fel, egy csomót lógtunk együtt. Jó pár évvel idősebb volt nálam, ő ismertetett meg ezekkel a zenékkel, én meg felnéztem rá, volt dobcucca, tudott dobolni, aztán amikor nála voltam akkor én is tudtam egy kicsit ütögetni a bőröket. Aztán a nagybátyám is dobos, szóval ez a dobolás dolog megvolt a családunkban. Fura, de nem is dobos akartam lenni, mert először gitározni kezdtem nagyon fiatalon, aztán azt feladtam és átváltottam a dobra. De ahogy mondtam az unokatesómat utánoztam, sokat hallgattam ahogy dobol és úgy gondoltam én is szívesen csinálnám. Aztán eljött az az idő, amikor zenekart akartunk alapítani, zenélni akartunk, nem csak hallgatni, hanem saját zenét játszani, akkor döntöttem el, hogy veszek egy dobcuccot. A többi már történelem.

Még mindig sokat gyakorolsz vagy ez már nem jellemző?

De igen, majdnem minden nap, legalább a számokat eljátsszuk, a koncertprogramot, ez úgy hetente 4-5 alkalommal előfordul. Persze akkor, amikor nem írunk dalokat. Csak azért, hogy formában tartsuk magunkat, amikor nem turnézunk, mert amikor otthon vagyunk nincs más dolgunk, nincs állásunk, a zenekarból élünk. Kell, hogy gyakoroljunk, hasznos dolog.

Van olyan dobos akivel szeretnél egy csapatban zenélni? Tudom, ez egy kicsit furcsa lenne...

Dobossal?! Tényleg fura lenne. (nevet) Még sosem gondolkodtam el ezen a kérdésen. (nevet) Hogy egy másik dobossal zenéljek együtt... Van egy csomó olyan dobos akivel szeretnék leülni egy szobában és nézni őket, tanulni tőlük, de erre a kérdésre nem tudok válaszolni, ne haragudj.

Oké, sejtettem. (vigyorgok) Mi volt az legelső zenei élményed?

Nagyon fiatalon, amikor az apám lemezgyűjteményében kutattam és azokat a lemezeket raktam fel a lemezjátszóra, amelyen a legkeményebb dalokat hallottam. Ez volt az első ilyen élményem, válogatások voltak meg ilyenek. Aztán az első zenekar, amitől kész voltam az természetesen a KISS volt, kb. 1978 körül, tíz évesen. Utána kezdtem jobban érdeklődni a zene iránt, már nem azok iránt, amiket a papám hallgatott, hanem ami nekem tetszett és ez a Kiss volt. Tíz évesen volt az a pont az életemben, amikor tudtam, hogy zenekarban szeretnék játszani, és zenész akarok lenni, a színpadon állni, mint a KISS. Rengeteg embernek ők adtak lökést, hogy zenekart alapítsanak. Ez volt nálam is a fő hatás.

Más téma. Ijesztő ma New Yorkban élni?

Nem hiszem, hogy ijesztő lenne Talán más, egy kicsit furcsább, de nem hiszem, hogy bárki is félne valami olyasmitől ami esetleg megtörténhet. Persze nagyon is különös érzés és nehéz felfogni a történteket, de szerintem az, hogy ez egyszer megtörtént nem jelenti azt, hogy még egyszer megtörténhet. Bár sosem lehet tudni mi lesz. Viszont attól senki nem fél, hogy New Yorkban kell élnie, inkább általában ez ilyen magas épületektől tartanak egy kicsit. Ha a világban megnézed ezeket a felhőkarcolókat, az emberek inkább az ilyen épületekben nem szeretnek már tartózkodni.

Fotó: Alex McKnight