Shock!

Visszatekintve az elmúlt évre, az év végi listámon szereplő tételek zömét összeköti Costin Chioreanu neve, aki manapság a legkeresettebb európai tervezők/grafikusok egyike az extrém metal színtéren. A rendkívül széles spektrumban alkotó vizuális művész mindemellett a Bloodway révén zenészként is aktív, miközben fokozatosan jut egyre feljebb az elismertségi ranglistán. A kultikus Roadburn Fesztiválról hazatérőben (ahol a rendezvény vezető designereként dolgozott) végül sikerült Costint becserkészni egy interjú erejéig, melynek keretében leginkább előéletét és személyes motivációit igyekeztünk felderíteni.

Bár a neved bizonyos körök számára már ismerősen cseng, nem úszhatjuk meg a bemutatkozást, s tegyük ezt mindjárt három lépésben. Kezdésként kérlek, mutasd be magad emberként!

Helló, először is nagyon köszönöm, hogy érdeklődtök a munkáim iránt! Nos, hogyan is mondhatnám el röviden? Olyan ember vagyok, akit az élet titkainak felfedezése érdekel, aki folyamatosan tanul, magába olvaszt dolgokat, és mindeközben remélhetőleg emberként is fejlődik. Folyamatosan arra törekszem, hogy megértsem a létezésem célját... 1982-ben születtem Bukarestben, de vidéken nőttem fel, ahol számomra a természettel és a bolygónkkal, annak energiáival kapcsolatos dolgok jobban érzékelhetőek. 1987-től kezdve egyre több időt töltök szülővárosomban, közben igyekszem magam szinten tartani spirituálisan, még akkor is, ha ez cseppet sem könnyű, körülvéve társadalmunk önkényesen kialakított értékeivel és hazug hatalmi rendszereivel.

Most következzen a zenész bemutatkozása!

1994-ben kezdtem el gitározni, akkoriban még egymagamban, később számos zenekarban és stílusban próbáltam ki magam, először helyi, majd más városokból, utóbb más országokból származó zenészek társaságában is... Mindig az érzéseim után mentem, sosem akartam azt hazudni magamnak, hogy egy bandában zenélni, az már a csúcs. Az én pályafutásom a legjobb példa erre. Mindig is egy igazi zenekart akartam, valódi, élő zenét játszani, nem csupán jelen lenni a színtéren. Csak azért fogtam hangszert a kezembe, mert a saját zenémet akartam játszani, amit a legjobban szerettem, és amit máshol, más alkotóktól nem hallhattam. Azt hiszem, a bandámmal, a Bloodway-jel és a kiállításaimhoz írt zenékkel sikeresen valósítottam meg mindezt.

Végül halljunk a grafikusról is!

Gyermekkorom óta rajzolok, a bukaresti Nemzeti Művészeti Egyetemen végeztem, tervezői szakon, tehát gyakorlatilag grafikus tervező vagyok, legalábbis ez áll a diplomámon. Szeretek rajzolni, olykor festeni is... az irányt mindig az aktuális munkáim határozzák meg. Minden egyes projekthez saját téma és kifejezésmód tartozik, mely a hordozót, a képek számát, azok méretét és formátumát közvetlenül meghatározza. Így aztán nem ragadok bele egyetlen kifejezési formába. Mindenekelőtt igyekszem megtalálni a projekt üzenetének kifejezéséhez legmegfelelőbb módszert. Leggyakrabban több illusztrációt készítek egyetlen ötlethez, és függetlenül attól, hogy mi a feladat tárgya, mindig komponálok hozzá zenét is. Kezdettől fogva szeretem ezzel az extra dimenzióval gazdagítani a műveimet, ezzel válik számomra teljessé az alkotás. Már 1999-ben vagy még korábban elkezdtem zenekarok számára dolgozni, saját tervezői stúdiómat végül hivatalosan 2003-ban alapítottam meg, Twilight13Media néven. Azóta rengeteg projekten dolgoztam a metal színtéren, és teszem ezt ma is, szívvel-lélekkel.

Hogyan képes egy testben megélni a zenész és a grafikus?

Na igen, sajnos nem egyszerű mindkét világban, azonos szinten jelen lenni. Amikor a zenére koncentrálok, általában alig rajzolok valamit, és ez persze fordítva is igaz. Igyekszem megtartani az egyensúlyt, de igazság szerint a grafikusi tevékenység felé billen a mérleg nyelve, vagy nem is tudom... (nevet) A '90-es évek közepe óta élem ezt a kettős életet, amikor megkaptam az első gitáromat. Kezdettől fogva világos volt számomra, hogy egy időben rettentő nehéz a kettőt ugyanazzal az intenzitással vinni. Annyit mondhatok, hogy nagyon boldoggá tesz, hogy megtaláltam ezeket a kifejezési formákat az ötleteim és az érzéseim formába öntéséhez.

A zenészi tevékenységed megsínyli a grafikusi munkáid mennyiségének felfutását?

Be kell valljam, igen. Például többé egyáltalán nem gondolkozhatok hosszú turnékban. Láthatod, hogy nem egy olyan illusztrátor vagyok, aki a kész munkáit árulja, az csak egy kis részét teszi ki a művészi tevékenységemnek. Tervezőként a desingnnal, a sablonokkal, a promo kiadványokkal, a poszterekkel és minden mással is nekem kell foglalkoznom, ráadásul mindegyik esetében külön is figyelembe kell vennem a visszajelzéseket, és elvégezni az esetlegesen szükséges változtatásokat. Ez rengeteg időt elvesz. Szóval valóban megsínyli a zenészi létem mindezt, míg ha csak illusztrátorként tevékenykednék, valószínűleg sokkal bohémabb életet élhetnék...

Hogyan zajlik a kapcsolatfelvétel, és a közös munka a zenekarokkal?

Általában a zenekarok vagy az ügynökségeik keresnek meg, majd átküldenek egy rövid kivonatot arról, mit is szeretnének. Az ahhoz szükséges munka felmérése után el tudom készíteni számukra az árajánlatot. Ha minden OK, ceruzás skicceket készítek és küldök vissza véleményezésre. Ha ezekre rábólintanak, akkor véglegesítem a rajzokat, esetleg áttérünk a projekt következő lépésére.

Manapság milyen zenei projektekben veszel részt?

Minden korábbi zenekari tevékenységemet beszüntettem, hogy kizárólag a Bloodway-re tudjak összpontosítani, ez most az egyetlen és a legfontosabb bandám. Ha majd eljön az ideje, újból valami filmzenét fogok komponálni.

Mennyi időbe telik egy komplett artwork elkészítése az első ötletektől kezdve?

Sok múlik a külső tényezőkön, amire nincs ráhatásom. Lehet pár nap, de akár két év is... attól függ, kikkel kell együttműködnöm. A klienseim tudják, hogy elég gyorsan és nagy odafigyeléssel dolgozom, betartva a határidőket. Ez azonban még nem elegendő ahhoz, hogy mindennel időben végezzek. A csúszások zömét a kliensek különböző kívánságai okozzák. Ez nem kritika, ez teljesen normális dolog végül is, lehetnek problémáik a felállással, valamelyik grafikai elemmel, vagy a kiadójukkal, és így tovább...

Borítófestőként hogyan kezeled a letöltős világ gyorsfogyasztó mentalitását?

Régebben borzasztónak tartottam ezt az egészet, de idővel rájöttem, hogy ez is csak a fejlődés része. Elképesztő számban alakultak új zenekarok, és így a résztvevők és persze a hallgatók száma is megnőtt. Ez már nem ugyanaz a világ, mint húsz éve volt, és ennek megfelelően kell kezelni. Nem azt mondom, hogy támogatom ezt, de úgy gondolom, hogy a zeneipar átalakulásban van, és ezek még csupán a kezdeti lépések valami új, talán egy digitális világ felé. A hordozók is meg fognak változni, egy nap elfogynak a fák, és akkor nem lesz majd mire kinyomtatni a rajzokat. Változnak az idők, és ez még csak a kezdet... A művészet többi ága nyilvánvalóan ugyanúgy megszenvedi ezt, mint a zene. De csupán művészi szempontból, a termék minősége szempontjából nézve nem okolható mindezért a hallgató/letöltő. A bandák ezreinek csak 5-10 százaléka bír valós mondanivalóval, és ugyanez igaz a vizuális alkotókra is. A legfontosabb az ember veleszületett tehetsége, nem lehet csupán a zene vagy az egyéb művészeti alkotás elkészítésének szakmaként való elsajátítására koncentrálni. A társadalmunk ezeket az iparosokat is a rendszer részévé tette, ezért nem hibáztatom azokat, akik letöltik a lemezeket, így is túlságosan sok a szemét. Azok viszont, akik belehallgatás után nem törlik az adott anyagot, a legtöbb esetben fizikai formában is beszerzik azt. Egyfajta előszűrőként tekintek a letöltésre, ami ilyen keretek között hasznos is lehet.

Könnyen felismerhető, egyedi stílussal rendelkezel. Milyen külső hatások nyomán alakult ki mindez?

Köszönöm, sokat jelent, ha az ember munkája felismerhető ebben a nagy világban. Nem is tudom amúgy, nem gondolkozom ezen sokat, igyekszem a hatásaimat a háttérben tartani. Jobban érdekel, hogy az adott projekt mit hoz ki belőlem, nem pedig hasonló munkákból meríteni inspirációt. Folyamatosan kutatok ugyanakkor új művészek és azok munkái után, szeretem felfedezni, ahogy a dolgok növekednek és fejlődnek, de nem szándékom ebben naprakésznek lenni.

Melyek a kedvenc motívumaid és technikáid?

Legszívesebben fekete tintával dolgozom fehér vagy világos színű papírra. Ezt a technikát alkalmazom legtöbbször, majd ezt a vázlatot beszkennelem, és ha kell, számítógép segítségével kiszínezem és különböző textúrákkal gazdagítom. Szeretek madarakat, szemeket, fákat és vizeket rajzolni, a karakterek tekintetében pedig az elmúlt években kidolgoztam egy sablont, melyet az emberi test megformálásához használok. Szívesen játszadozom ezzel a sablonnal az emberi érzések és lelkiállapotok kifejezésére, mivel jól tudom, hogy éppen elég fotós van ezen a bolygón, aki az emberi testet a maga valóságában be tudja mutatni, ha valakit ez érdekel.

Váltsunk most néhány szót három meghatározó projektedről a közelmúltból. Legyen az első a legutóbbi Oranssi Pazuzu album!

Az első lemezeik óta a banda rajongója vagyok, így rendkívül izgatott voltam, amikor felkértek a borító elkészítésére. A srácok meséltek nekem az album koncepciójáról, mely ez alkalommal a mikrokozmoszra koncentrált, így a feladat cseppet sem tűnt könnyűnek. Én azonban kedvelem az efféle, kemény kihívásokat, így végül az egyik legjobb eddigi munkám készült el, legalábbis ami a benne rejlő absztrakt információ mennyiségét illeti.

A következő legyen a Vulture Industriestől a The Tower!

Ahogy az Oranssi esetében, ennek a zenekarnak is hatalmas rajongója vagyok már azóta, hogy annak idején a myspace-en keresztül felfedeztem őket. Ez a projekt szintén rendkívül izgalmas volt, mert olyan emberekkel dolgozhattam, akiknek rálátásuk van a körülöttünk lévő társadalom egészére. Nagyszerű volt felfedezni, hogy számos ponton egyezik a véleményünk az emberi társadalom filozófiai kérdéseit illetően. A végeredmény az egyik legösszetettebb projekt lett, amiben valaha részt vettem, a munka mennyiségét és a kidolgozáshoz szükséges filozófiai analízis mélységét tekintve egyaránt.

Végül beszéljünk a Lake Of Tears DVD-ről!

Na, az is érdekes dolog volt. Ha valaki 1997-ben azt mondja nekem, hogy én fogom elkészíteni az első Lake Of Tears DVD-t, halálra röhögtem volna magam. Az élet azonban már csak ilyen, jó néhány évvel később valóban megtörtént. A menedzsmentjük keresett meg, én pedig összegyűjtöttem magam köré egy csapatot, akikkel legjobb tudásunk szerint megcsináltuk ezt a kiadványt. Persze mindig lehet javítanivalót találni rajta, de a mai napig elégedett vagyok az eredménnyel, és boldoggá tesz, hogy a zenekarnak is nagyon tetszik. Megnehezítette a munkánkat, hogy headlinerként a Hypocisy is fellépett aznap este, így nem használhattuk az összes lámpát és a teljes területet a felvételekhez, végül az utolsó pillanatban módosítanunk kellett a stratégiai terveinken is. Ez igazi rock 'n' roll pillanat volt... (nevet)

Melyik eddigi munkádra vagy a legbüszkébb?

Nehéz lenne megmondani. Valamennyi nagyon különböző, és valamennyi a részemet képezi, életem egy-egy fontos pillanatához kapcsolódik. Nem tudnék közülük egyet kiemelni, mert ez a lelkiállapotomtól is nagyban függ, és igazából nincs is jelentősége. Mindet nagyon szeretem.

Milyen foglalkozást űzöl a fentiek mellett, és milyen egyéb hobbijaid vannak?

Nos, valójában a hobbimból élek. 1994-ben kezdtem, amikor a bootleg kazetta-gyűjteményem borítóit készítetgettem el, és jutottam el a máig, amikor olyan előadókkal dolgozom együtt, mint az At The Gates, az Arcturus, a Mayhem, vagy az Arch Enemy... Az életemet e szenvedélyemnek szentelem, a mai napig is. Elvesztettem közben barátokat, még családtagokat is, haverokat, zenekarokat, az állásomat is otthagytam ezért. Így ma ez jelent számomra mindent, nincs is időm másra, talán csak egy-egy jó sci-fire olykor. Természetesen a személyes művészet fontosabb a megélhetésnél, de elég különösen osztom be az időmet, például sokat gondolkozom és meditálok, mielőtt a rajzokhoz kezdenék.

Egy hosszabb túrára mit viszel magaddal?

Papírt, tust, ceruzát és egy kisebb notebookot, hogy leírhassam a gondolataimat, vagy a későbbi kidolgozásra alkalmas ötleteimet.

Meg tudsz élni csupán a művészi tevékenységből?

Csaknem két és fél éve vagyok szabadúszó, abból élek, amit művészként létrehozok, ami a honlapomon látható. Nem dolgozom már cégeknek, csak a megélhetés kedvéért, képtelen lennék oda visszatérni. Ez néha könnyebb, máskor nehezebb, de elégedett vagyok a döntésemmel, függetlenül az aktuális életminőségtől. Máig úgy gondolom, hogy a leghelyesebb utat választottam a lelkem életben tartásához.

Melyek a legfontosabb céljaid az idei évre?

Vár rám néhány friss, kidolgozandó feladat, melyeket még papírra kell vetnem. Elég összetett munkák ezek, remélem lesz bennem elég elhivatottság, hogy mindezt véghezvigyem, mert ezek fontos lépesek a személyes fejlődésemben.

Melyek a legkedvesebb lemezeid?

A Metallica fekete lemeze, az Iron Maidentől a Seventh Son Of The Seventh Son, a Tormentortól az Anno Domini, King Diamondtól az Abigail, a Dissectiontől a Reinkaos, a Tiamattól a Clouds, a Mercyful Fatetől a Time, a Candlemasstől az Epicus Doomicus Metallicus, a Voivodtól a The Outer Limits, az At The Gatestől a Slaughter Of The Soul, a Mayhemtől az Ordo Ad Chao, a Venomtól a Black Metal, a Celtic Frosttól a Monotheist, a Sentencedtől a The Funeral Album, vagy az Arcturustól a La Masquarade Infernale... A fenébe is, reggelig folytathatnám a sort... (nevet)

Mi az élet értelme?

Remélem, még a halálom előtt rájövök.