Íme a Hail Spirit Noir, egy görög hippi zenekar 1969-ből, mely a 21. századba tévedve, a black metaltól megrészegülten, sátáni játszmákban edzi szellemét. A bizarr trióból Theoharis Liratzakis gitáros/énekessel beszélgettünk.
Az Oi Magoi kritikájában azt írtam, hogy számomra pontosan az „átlagos" görög black metal zenekar antitézisét testesítitek meg. Mit gondolsz erről?
Azt hiszem, minden azon múlik, hogy milyen elképzeléseid vannak a tipikus görög black metal bandákról. Külsőre a különbség egyértelműen látszik, és bár nem szólunk úgy, mint a Rotting Christ vagy a Necromantia, a kulturális örökségünk azonos. Persze nincs értelme másokat követni, ugye? Úgy értem, hogy mindannyiunkat az elődeink munkái inspiráltak, de meg kell találnunk a saját hangunkat is.
Mi a véleményetek a görög extrém metal színtér jelenlegi állapotáról?
A zenekarok kezdik végre elkapni a fonalat, és megtették az első lépéseket a jó irányba. A színtér csaknem minden részvevője magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, és manapság már sokkal komolyabban veszik a dolgukat. Tehetség dolgában sosem álltunk rosszul, de a mindennapi elfoglaltságaink miatt eléggé nehézkes volt ezzel bármit is kezdeni. Ez persze nem csupán a black metal bandákra igaz, a többi stílus is feljövőben van. A Thy Darkened Shade, kiadónk másik zenekara, az Aenaon, az Abyssgale és a Spectral Lore mindannyian black metal alapokra építettek valami egyedit, a death metalban pedig ott van a Dead Congregation, akik könnyen meglehet, hogy a legjobb görög zenekar a jelenlegi színtérről. Nyilván az extrém bandáinkról tudhatnak az emberek a legtöbbet, ugyanakkor a progresszív színterünk is nagyon életképes, valamint csak jókat tudok mondani az olyan heavy metal bandáinkról, mint a Mother Turtle, az Agnosia, a Wardrum vagy a Verbal Delirium. Hallgassátok csak meg őket!
A korábbi gondolatmenetet folytatva, inkább egy autentikus hippi zenekarnak mondanálak benneteket a '60-as/'70-es évek Amerikájából. Egyetértesz ezzel?
Leginkább önmagunk szeretnénk lenni! (nevet) De valóban, ha muszáj zenei párhuzamot keresnünk, helytálló a megállapítás. Ugyanakkor mindenben, amit csinálunk, de még a kiállásunkban is megjelenik egy bizonyos gonosz avagy ördögi atmoszféra, nincs mit tegyünk ez ellen. Nincs bajom amúgy a corpsepainttel sem, de nem festheted magad csak azért, mert egy black metal zenésznek úgy kell kinéznie. Ez a fajta gondolkodás teljességgel ellentétes azzal, amiről a metal szól.
Az Ulver ugyanezt a korszakot élesztette újra nemrég a Childhood's End feldolgozásalbumon. Ismeritek azt a lemezt, vagy bármi hasonlót a közelmúltból?
Az egy nagyszerű album, ahol egyes dalok jobban, mások kevésbé működtek, de igazságot szolgáltatott a nótáknak, és megmutatta, hogy az Ulver képes bármilyen muzsikát a saját hangzására adaptálni. Itt viszont szimpla tiszteletadásról volt csupán szó, ezért inkább olyan bandákról beszélnék, melyek annak a korszaknak a zenéit modern köntösbe ültetik át. A Sigh utóbbi munkái és a Black Meddle-korszakos Nachtmystium a prog zenéket keverik a black metallal. Aztán ott van még az Opeth Heritage albuma, melyet szintén nagyszerű kísérletnek tartok, de másokat nem nagyon tudnék említeni. Az általunk is megidézett korszakot az ilyen hozzáállású zenekarok tartják életben. Egész más dolog másolni valamit, vagy a hatásokból építkezve továbblépni.
Ti milyen hatásokból építkeztek? Kik a legnagyobb hőseitek?
Nagy rajongói vagyunk a '70-es évek prog rock bandáinak és természetesen a black metalnak. Ha név szerint kell említenem zenekarokat, a King Crimsont, az Eloyt, a Yest és olyan avantgarde black metal előadókat említenék, mint a Thorns, az Emperor, a Ved Buens Ende vagy az Abigor. Haris (a HSN billentyűse) legnagyobb hőse talán a görög zeneszerző, Manos Hadjidakis. Személy szerint rám a legnagyobb hatást Danny Elfman hangszerelési megoldásai tették, valamint nagy rajongója vagyok a Marillionnak és a Nevermore-nak is. Nem, nem viccelek.
Léteznek nálatok közös zenekari jammelések, vagy külön írjátok meg a témáitokat?
Haris a fő dalszerző a bandában, ő hozza a demókat a nótavázlatokkal, majd a próbákon mindhárman beletesszük a magunkét. Gyakorlatilag így zajlik nálunk az együttműködés. A dallamokat, a riffeket és a további hangszereket is a próbákon tesszük hozzá, majd addig alakítjuk a témákat, amíg valami kikerekedik belőle. Ugyan mindig hagyunk egy kis teret a stúdiós kísérletezésre és az improvizációra is, amitől a megszólalásunk spontánabbá válik, de alapvetően ez a munkamódszerünk.
Mely film- és könyvélmények voltak hatással a zenétekre?
A '70-es évek olasz horrorfilmjei és azok filmzenéi, olyanok előadásában, mint a Goblin vagy Keith Emerson fontos hatásaink, és a lopakodó paranoia megidézésével a zenénk is hasonló atmoszférát kíván megteremteni. Ami a könyveket illeti, mindannyian nagyon kedveljük Richard Dawkinst és az olyan szerzők munkáit, mint Comte of Lautreamont. Szintén nagy rajongója vagyok az angol és a görög képregény-irodalomnak, ami a dalszövegeinkben is megjelenik. Valójában ezeknek a könyveknek nincs közvetlen hatása a zenére, inkább a világlátásunkat alakítják.
Ahogy látom, a dalszövegek a zenével egyenrangú fontossággal bírnak nálatok. Mi az Oi Magoi koncepciója?
A dalszövegek ezúttal a csalás témakörére koncentrálnak, hogy milyen könnyen csapunk be másokat, ugyanakkor hasonlóan könnyen engedjük becsapni saját magunkat is. A mondanivaló nagyon fontos számunkra, a dalszerkezeteket mégis úgy alakítottuk ki, hogy akit a dalszövegek nem érdekelnek, azok is elmerülhessenek bennük. A „Satan Is Time" témája például az Idő, mint a legfőbb Csaló természete. Ez nem egy vidám koncepció, arról szól, miként pusztul minden az idővel: érzések, barátságok, tehetség folyamatos leépüléséről van szó. Ha azonban felismerjük ezt, legjobb képességeink szerint együtt élhetünk vele. Sajnos az emberek zöme fiatalon még úgy érzi, hogy övé a világ, majd amikor szembesülnek vele, hogy nem éltek a lehetőségeikkel, akkor is csak a kifogásokat keresik, hogy magukat igazolhassák. Ez tehát saját magunk becsapása. A címadó dal témája hasonlóan morbid, hiszen a halált hozó varázsló, akiről szól, bármire vonatkozhat a környezetedben, mely akarva vagy akaratlanul megtéveszt hamis ígéreteivel és álmodozásaival. Na igen, mi már csak ilyen vidám fickók vagyunk.
A látványos borítófestmény hogyan kapcsolódik az album koncepciójához?
A borítón egy testfestett ember fotóját láthatod, a torzón megjelenik a Szellem képe is az első lemezünk borítójáról, egyébként pedig egy révületbe esett varázslót jelképez. Hasonló tudatállapotba szeretnénk mi is eljuttatni a hallgatóinkat az Oi Magoin szereplő dalok által. A varázslók általában füsttel és trükkökkel operálnak, ami kapcsolódik az album korábban említett koncepciójához is a csalásról.
Egyesek okkult black metalnak nevezik a zenéteket, amivel nem teljesen értek egyet. Milyen a kapcsolatotok általában a black metallal, annak fejlődése hogyan hatott rátok?
Nem igazán van befolyásunk arra, hogy egyesek mit neveznek okkult black metalnak, már csak azért sem, mert a bandánkban senki sem foglalkozik komolyabban a spiritualitással vagy az okkultizmussal, a kontárok számára pedig nem megengedhető, hogy valami ennyire személyes és fontos dologgal trükközzünk. Sajnos sok ember rámozdult arra a hullámra, és ez a korábban rendkívül személyes dolog trenddé változott. Vallási témákkal sem foglalkozunk. A black metal viszont az egyik legsokoldalúbb stílus, mely a lehető legtöbb különböző hatást egyesíti magában. Ezért próbálkozik a zászló alatt annyi különböző zenekar annyi különböző dologgal. Tudni kell persze, hogy nem mindegyikük jár sikerrel, de bármilyen félresikerült kísérletet többre értékelek egy kiszámítható mai europower albumnál. A klasszikus black metal hangzás ma is megtalálható például a Sargeistnél, és mindig is jelen lesz, mert ha tudatosan használják, abból ragyogó dolgok születnek. De mint minden más műfaj esetében, itt is számos másoló és trendhuszár működik, akik majd eltűnnek szépen, amikor a black metal és az okkultizmus nem lesz már trendi.
Minden nyilvánvaló fejlődés dacára a Pneuma zsigeri nagyszerűségéhez képest az Oi Magoi valahogy kevésbé meggyőző számomra. Ti valószínűleg másként látjátok ezt...
Természetesen nem kelünk ki a véleményed ellen. Nagyon. Vagy sokáig. Csak pár évig. (nevet) Viccet félretéve, valóban azt gondoljuk, hogy ez egy újabb lépés számunkra a helyes irányba. Persze más, mint a Pneuma, az egy sokkal spontánabb dolog volt, és nem akartunk második részt készíteni belőle, annak nem is lett volna értelme. Hagytuk magunkat az inspirációink által irányítani, vagyis ezúttal egy sötétebb, súlyosabb anyag megalkotása volt a cél. Olyan album, melyet a fogóssága miatt újra és újra előveszel, felfedezed az apró részleteket, és egyszer csak elkezded dúdolni a dallamokat. Azért remélem, hogy tetszik. (nevet) Mi igazán büszkék vagyunk rá.
Hogyan osztjátok fel az énektémákat egymás között?
Nos, én felelek a black metalos énekért, a különböző egyéb hanghatásokon pedig Harisszal osztozunk. A tiszta vokált Dimitris Dimitrakopoulos segítségével rögzítjük, akinek egészen hihetetlen énekhangja van, általa új szintre kerülnek a dalaink. Különös figyelmet fordítunk azonban arra, hogy semmi se legyen kiszámítható, így a különböző hangokat hangszerekként kezelve, ezt is a megkívánt atmoszféra elérésének szolgálatába állítjuk.
A produkciós csapat gyakorlatilag nem változott a Pneumához képest. Mely kritikus pontokon akartatok mégis változtatni az Oi Magoin?
Ahogy említettem, ez egy másik lemez, máshogy is közelítettünk hozzá, a Pneumán viszont ma sem változtatnánk igazából semmit. Még a sötétebb hangzása is csak hozzátett az első lemezünk sármjához és karakteréhez. Ezúttal melegebb hangzásra volt szükségünk, valamint a basszust is hangsúlyosabbá akartuk tenni, hogy tökéletesebb egyensúlyba kerülhessen a vintage és a modern sound. Azt hiszem, ez sikerült is. A stúdiós csapat összetétele pedig valóban nem változott, Dimitrios Douvrasszal számos különböző projekten dolgoztam már együtt, és úgy gondolom, az új album keverése során felülmúlta önmagát. Rendkívül rétegzett zenéről van szó, ahol fontos, hogy minden apró részlet hallható maradjon, de ne fulladjon az egész káoszba. Jens Bogren egy ismert figurája napjaink metal színterének, le a kalappal előtte, mert igazán meleg és vibráló hangzást kreált nekünk. Hatalmas a lemez megszólalása, mi pedig nem is lehetnénk boldogabbak. Azt gondolom, a vintage és a modern sound keverésében – a célunknak megfelelően – igen jó eredményre jutottunk. A klasszikus hangszerek nekünk tetsző megszólaltatásába fektetett rengeteg munkánk végül kifizetődött.
Merre vezethet tovább a Hail Spirit Noir útja?
Semmi sincs kőbe vésve. Jelenleg próbálunk, hogy megturnéztathassuk majd mindkét albumunkat. Nemsokára nekiállunk az új ötletek kidolgozásának is, aztán tisztábban látunk majd. Határidő azonban nem sürget minket. Meg sem tudnám jósolni, hogyan fognak szólni, vagy milyen irányba mennek majd el az új dalok.
Korábbi zenekarotok, a Transcending Bizarre? létezik még?
A Transcending Bizarre?-t jegeltük egy időre. Egyszer majd talán folytatjuk azt a történetet, de nem ígérhetünk semmit.
Milyen egyéb projektjeitek működnek jelenleg?
Dim (Dimitris Makrantonakis bőgős/gitáros) jelenleg is az első albumát rögzíti a Blackdrawnnal, és a másodikat a Synesthesiával. Utóbbi egyfajta kísérleti, dallamos death metal, rengeteg gitárral. Én pedig továbbra is tagja vagyok a Rex Mundi progresszív metal bandának.
A kötelező zenekari felszerelésen kívül mit visztek magatokkal egy hosszabb turnéra?
Sajnos eddig még nem volt módunkban igazi turnéra indulni, de szerintem könyveket, zenét és végtelen türelmet mindenképpen vinnénk.
Kérlek, mutasd be néhány szóban otthonotokat, Szalonikit!
Ideális diákváros, egy kicsit emberléptékűbb, mint a legtöbb európai nagyváros. Mindenki ízlésének meg tud felelni, mégis sikerült megtartania egyedi görög karakterét.
Mit tudtok a magyar metal színtérről?
Ha végre rendesen elkezdünk turnézni, valószínűleg útba ejtjük majd az országotokat. Egyelőre az előbbin ügyködünk, és reménykedünk. A magyar metal színtérnek, bevallom, nem vagyok szakértője, a Tormentoron kívül csak az Ahrimant ismerem. Majd adhatnál néhány tippet...
Melyek a legkedvesebb albumaid?
Az örök kedvencem a Nevermore Dreaming Neon Black lemeze, minden további csak ez után jöhet. Sorrend nélkül mondanék párat: az Iron Maidentől a Seventh Son Of A Seventh Son, a Thorns azonos című albuma, a King Crimsontól a Red, az Oingo Boingótól a Boingo, a Marilliontól a Marbles, az Abigortól a Fractal Possession, a Queensrÿche-tól a Promised Land, a Popol Vuhtól az Einsjäger & Siebenjäger. Holnap jó eséllyel már másokat mondanék. (nevet)
Mi az élet értelme?
Itt hadd passzoljak, nem jöttem még rá. Jelenleg csupán arról vagyok meggyőződve, hogy 42.
