Június elején a Behemoth, a Vader és a Septicflesh társaságában Budapesten is fellépett egy igazán különleges, pályakezdő amerikai heavy metal zenekar. A kaliforniai Huntress sötét, okkult, súlyos heavy metalban utazik, Spell Eater című bemutatkozó albumuk joggal tarthat számon bárki érdeklődésére, aki kedveli a Mercyful Fate-et, King Diamondot, a régi Manowart vagy a Judas Priest legborultabb pillanatait. További fegyvertény, hogy a csapat frontembere és fő ideológusa egy igen dekoratív énekesnő, bizonyos Jill Janus, aki azelőtt DJ-ként dolgozott, de még egy Playboy-felkéréssel is büszkélkedhet. Vele ültünk le egy kicsit beszélgetni a budapesti koncert előtt.
Üdvözöllek Budapesten!
Köszönöm, gyönyörű ez a város. Nagyon sajnálom, hogy nincs több időnk itt maradni, sajnos éjjel már indulunk is tovább. Évek óta meg akartam már nézni Budapestet, úgyhogy remélem, hamar vissza tudok jönni hozzátok egy alaposabb látogatás erejéig. Ráadásul sokan érdeklődnek a zenénk iránt is errefelé.
Jártatok már korábban Európában?
Nem, ez az első alkalom, hogy itt játszunk, amit nagy győzelemként élek meg. A Huntress előtt DJ-ként dolgoztam, és bár turnéztam Európában, mindig fájt a szívem, hogy nem énekelhetek.
Hogy lesz egy képzett operaénekesből DJ?
Szegény voltam. Manhattenben éltem New Yorkban, és anyagilag teljesen padlóra kerültem. Igazi munkát azonban nem akartam vállalni, mert az a zenéléstől vette volna el az időmet. És bár operát és klasszikus zenét tanultam, mindig is metal énekes akartam lenni. Viszont évekbe telt megtalálni a megfelelő társakat mindehhez, a számláimat pedig fizetnem kellett, úgyhogy belefogtam a DJ-zésbe. Elég komoly figyelmet és ismertséget hozott nekem, de meg is utáltam, mivel letérített a saját utamról, így végül úgy döntöttem, abbahagyom, kiszállok az éjszakai életből. És most bár újra szegény vagyok, de végre nagyon boldog is.
Milyen zenét játszottál DJ-ként?
Főleg rockot és metalt. Európában egyfajta mixét nyomattam a rock, a pop és az old school hip-hop zenéknek, bár nem szeretem kifejezetten az ilyesfajta muzsikát. Mindig is a rock, a punk és a metal állt közel a szívemhez.
Hogy állt össze végül a Huntress?
Elég hosszú időbe telt, hiszen még 2006-ban kezdtem el zenészeket keresgélni magam mellé. A zenekar neve egyébként egyfajta tiszteletadás Artemisz istennő, a vadászat istene felé. Egy farmon nőttem fel, közel a természethez, ráadásul nagyon excentrikus szülők gyermekeként, akik támogatták a pogány hitemet és Artemisz egyike azoknak az isteneknek, akiknek hódolok. Már gyermekkoromban tudtam, hogy az éneklés a célom. Négy oktávos koloratúrszoprán hanggal születtem, és az éneklés szeretete mellett az a természetközeli közeg is nagyon fontos számomra. Ezért is akartam egy metal bandát, mert így mindent egyesíthetek, ami fontos számomra. A varázslatot, a fantáziát és a színházat. A Huntressben mindez megvan.
Egy elég sötét formában, nem?
Így igaz! A színház sosem volt elég sötét, elég félelmetes az én ízlésemnek, ahogy az opera sem, úgyhogy a metal a tökéletes műfaj számomra. (nevet)
Hogy születnek a Huntress dalok?
Attól függ. Az első lemeznél gyakran elmondtam a srácoknak az elképzeléseimet, adtam egyfajta sorvezetőt. Sokszor vannak vízióim, és ezek alapján jutnak eszembe ötletek, szövegek. A Spell Eater dal például úgy született, hogy épp sétáltattam a kutyáimat, amikor hirtelen minden elcsendesedett körülöttem, és semmi mást nem hallottam, csak egy aprócska kis zúgást a fülemben. Olyasfajta hang volt, mint mikor sípol a füled a halláskárosodástól. Kinyitottam a számat és a spell eater (körülbelül bűbáj-, varázslat-evő – K.G.) szavak buktak ki belőle. Rögtön fel is hívtam a szólógitáros Blake-et, és mondtam neki, hogy a lemez címe Spell Eater lesz. Szóval gyakran meghatározom a fiúknak az irányt, amire ők megírják a riffeket, én pedig végül kitalálom az énekdallamokat és a szövegeket ezekhez a riffekhez. Olyan is előfordul, hogy kitalálok egy énektémát vagy egy dallamot gitáron vagy zongorán - amikhez konyítok valamit -, és ezeket alakítjuk közösen nótákká. Tehát elég komplex folyamat végére állnak össze a dalok, amelybe mindannyian belefolyunk. Az énekdallamokat és a szövegeket viszont kizárólag én írom, és ezt a jogot a jövőben is magamnak szeretném fenntartani.
Milyen szimbólumokat használsz a dalszövegeidben?
Leginkább a boszorkányság szimbólumait. Ez az az erő, amely a dalaim és a szövegeim mögött húzódik, a metal ugyanis tökéletes közeg az okkult témák kifejtésére. De nem gonosz boszorkány vagyok, sokkal inkább egy jóságos fehér boszorkány, aki az erdőben tündérekkel táncol, és füvet szív! (nevet) Szóval ilyen vagyok, és az ezirányú szeretetem és odaadásom tölti meg a Huntress szövegeinek nagy részét tartalommal. Meg a filozófia iránti szeretetem; Rudolf Steiner gondolatai és tanai például a reinkarnációról komolyan hatottak rám. Már elkezdtem írni a dalokat a következő lemezre, és az már most leszögezhető, hogy még mélyebbre fogunk ásni az okkult tudományok világába.
Konceptlemez amúgy a Spell Eater?
Nem mondhatnám igazán annak, inkább egyfajta tiszteletadás a varázslat, a mágia, egy személyes tisztelgés a boszorkányság felé. Nem konceptalbum – bár nagyon szeretnék egyszer egy olyat is írni, de azért egy-egy húrral minden dal az én lüktető vörös kis szívemhez kötődik. Mindegyikük olyan, mintha a gyermekem lenne, de mindnek külön jelentése van. A Terror például az iskolai mészárlásokról szól, ami Amerikában sajnos gyakran előfordul, a The Dark pedig, ami a bónusz dal a lemezen, a bosszúról. A Snow Witch aztán egy epikus, romantikus metal dal, ami egy vikingről szól, aki beleszeret egy hóboszorkányba. Fantázia és mágia, ezek határozzák meg a szövegeimet.
Miféle boszorkányságot űz egy jóságos fehér boszorkány?
Rengeteg rituálé létezik a föld imádatával és a pogány naptárral kapcsolatosan. Napfordulók, a szabbatok követése, ilyesmik. Mielőtt a lemezünk megjelent, sosem kellett a hitemről beszélnem, így sok hozzám közel álló ismerősömnek fogalma sem volt arról, hogy boszorkány vagyok. Szóval ezekről a dolgokról beszélni kicsit furcsa érzés, és nem is szoktam bő lére ereszteni, hogy megőrizzem a misztikumot. A lényeg viszont az, hogy nem bántok senkit.
Mit tudhatunk a hitedről?
Abban hiszek, hogy nagyon sokféle különböző isten létezik, de mindegyikük egyenlő. Szeretek a különböző elemek keveredéséről fantáziálni, de nem vagyok sem keresztény, sem pedig sátánista. Abban hiszek, hogy olyan a világod, amilyenné te magad teszed és a sorsodat is te határozod meg. Számomra sokkal fontosabb ez bármilyen istenhitnél. Ezért van az, hogy előre láttam azt is, hogy a Huntress-szel eljutunk ide. Mert a saját ösvényünket mi határozzuk meg, a saját végzetünket mi magunk alakítjuk.
Mit gondolsz, mi történik, ha meghalunk?
A Sleep And Death dalunk pont erről szól, mivel azt hiszem, én rájöttem. Mikor meghalsz egy megtisztulási folyamaton mész át, ami tüzet, vagyis égést jelent. Mindegy, hogy jók vagyunk vagy rosszak, mindannyian égni fogunk, hogy megszabaduljunk azoktól a vágyaktól, amelyek a földhöz kötnek minket. Át kell esnünk ezen a folyamaton, hogy a lelkünk felszabaduljon, és utána visszajöhessünk. Én megpróbálok minél jobban felkészülni erre a folyamatra, és minél kevéssé kötődni a materiális földi dolgokhoz, a tisztulás ugyanis fájdalommal jár. Úgy vélem, egy elég öreg lélek vagyok, aki már nagyon sokszor járt itt, de végre úgy érzem, hogy ehhez a bolygóhoz tartozom. Elég sok időbe telt.
Mit gondolsz, véget ér a világ idén decemberben?
Nem! (nevet)
Beszéljünk egy kicsit a zenei hatásaidról is! Úgy tudom, az egyik nagy kedvenced a Suicidal Tendencies volt, de kik hatottak még rád? Kik voltak a kedvenc énekeseid és énekesnőid?
(felkiált) Igen, a Suicidal volt az első szerelem! (nevet) Igazság szerint sokkal jobban szeretem a férfi énekeseket, mint a nőket. A célom az, hogy éneklés közben nemtelen legyek, hogy felülemelkedjek a nemeken. Nyilván fizikálisan ezt nem tudom megtenni, és örülök is, hogy egy kis varázslat segítségével be tudom vonni az embereket a Huntress és saját imidzsem evolúciójába is. Visszatérve az eredeti kérdésre, az énekesek közül mindig is szerettem Freddie Mercuryt, Rob Halfordot, és főleg King Diamondot. (nevet)
A Candlemasst ismered? Mert én Messiah Marcolin hatását is érzem a hangodban.
Értem, mire gondolsz. Nem ismerem nagyon a Candlemasst, de úgy gondolom, Messiah sokkal több helyről merít, mint én. Én egy nagyon fókuszált, koncentrált hangon énekelek, és próbálom nem beengedni a külső hatásokat. Igyekszem kizárni őket úgy az életem, mint a hangom vonatkozásában is. Nagyon furcsa életet élek, nem olvasok újságot, nem lógok a neten, nem nézem a kritikákat sem. Mindezt a menedzseremre és a bandára hagyom. Nem hagyom, hogy a pozitív vagy a negatív visszajelzések eljussanak hozzám.
Miért nem?
Mert csak egy célom van, az pedig nem más, mint a hang. Azért kerültem erre a bolygóra, hogy egyetlenegy dolgot csináljak, énekeljek. Semmi más nem számít, szóval miért is kellene hagynom, hogy másvalaki véleménye befolyásoljon. Az emberekre hat mások véleménye, én pedig meg akarom őrizni a dalszerzési folyamat tisztaságát. Hű akarok maradni a heavy metal gyökereihez, ezért nem akarom az új hatásokat beengedni, ahogy a zenekar sem. És ez sosem fog változni, sosem vállalunk majd kompromisszumokat.
Ezek szerint nem is hallgatsz új zenéket?
Én nem, de a srácok igen. Szeretem viszont a black metalt, viszont ez a legfrissebb zenei hatás, amit mondhatok. Ezért is olyan fontosak a srácok a zenekarban, hiszen ők hoznak egy csomó olyan elemet, amit én képtelen lennék létrehozni. Nem tudnám nélkülük csinálni a Huntresst. Sokan mondják, hogy majd ha ismertebbek leszünk, kirúgom a fiúkat és szólóprodukcióba kezdek, de ez nem fog megtörténni. Nélkülük nem tudnám ezt az egészet csinálni. Amikor először találkoztunk, egy Professor nevű bandában játszottak, amit Iron Maiden lightként jellemeztek. (nevet) Beleszerettem a muzsikájukba, és innen indult minden. Tőlük jön a súlyosság, a riffek, szóval együtt alkotjuk a Huntresst, külön-külön nem létezünk.
Mit szólnál hozzá, ha mondanék néhány énekesnőt, te pedig elmondanád róluk a véleményed?
Oké, ez jó mókának hangzik.
Ismered Sabina Classent a Holy Mosesből?
Sajnos még sosem hallottam róla. Azt hiszem, elég sokszor fogod ezt hallani tőlem! (nevet)
Doro Pesch: A nevét rengetegszer hallottam, de a dalai közül csak egyhez volt szerencsém, az viszont csodálatos volt. Egy nagyon profi metal énekes, és ha lesz időm, nagyon szeretném beleásni magam a lemezeibe.
Tarja Turunen: Könnyen hallgatható metal. (nevet) Igazság szerint csak videórészleteket láttam a Nightwishtől, de sosem éreztem szükségét annak, hogy ez másképp legyen.
Angela Gossow: Brutális, egy szörnyeteg, őt igazán csodálom. Az ő hangja is nem nélküli.
Amy Winehouse: Ő az, aki meghalt, ugye? Egy narkós. Nincs más mondanivalóm róla.
Mariah Carey: Neki is felső koloratúrszoprán hangja van, és nagyon tisztelem. A zenéjét nem szeretem, de a hangját csodálom.
Mi a három kedvenc lemezed?
Nehéz kérdés. (nevet) Nagyon szeretem az Unleashed in the Eastet a Judas Priesttől, bár sajnos még sosem láttam őket élőben. Pfff, nem is tudom, nagyon sok lemezt szeretek még, és nem vagyok túl jó az ilyesmiben. Ennek a kérdésnek a megválaszolásához legalább egy órára lenne szükségem, és akkor még a black, death és thrash bandákról, valamint a Suicidal Tendencies-ről nem is beszéltem. (nevet)
Mi az élet értelme?
Hogy a saját célodért élj, más nem számít. Az én célom pedig az, hogy énekeljek.
