Time To Die címmel jelenik meg most már remélhetőleg tényleg hamarosan a hazai Red Swamp harmadik nagylemeze, amelyet ugyanúgy Jens Bogren maszterelte, mint a debütáló Tiszassippit. A tavalyi Metal Battle Extra tehetségkutatót is megnyert zenekar május 20-án ingyenes online streamkoncertet ad az Open Music Channel vendégeként, full HD képpel és analóg maszterelt, stúdió minőségű hanggal. A műsorban ritkán játszott dalok is helyet kapnak majd, akik pedig feliratkoznak az Open Music Channel támogatói közé, azoknak egy olyan plusz új dalt is eljátszanak majd az új anyagról, amit még sosem lehetett hallani. Bereczki Zoltán gitárossal, Kovács Gergő énekessel, Szabó „Lali″ Sándor basszerrel és Farkas Zsombor dobossal beszélgettünk a csapat körüli aktualitásokról.
Már rég meg kellett volna jelennie a lemezeteknek, de az ismert okok miatt még mindig nincs kint. Hatott-e a csúszás a zenei anyagra, a dalokra? Mennyiben lesz más a végeredmény, mint amilyen mondjuk egy évvel ezelőtt lett volna?
Zoli: Gyakorlatilag az összes dalunk kész van már lassan másfél éve, tavaly év elején rögzítettünk a stúdióban egy élőben együttjátszós demófelvételt tíz dallal, amiből végül a legerősebb hét tételt játszottuk újra fel a stúdióban. Reméljük, hogy idén már lesz alkalmunk koncertezni is vele, ezért is csúsztattuk a megjelenést, hogy minél hamarabb megmutathassuk élőben is az új dalokat a közönségnek, miután kiadtuk őket. Közben elég sokat próbálunk, nagy erőkkel készülünk a május 20-ai OMC livestream koncertünkre, így elég sok ötlet, finomítás került még bele a dalokba utólag.
Sanyi: Véleményem szerint jót tesz a lemeznek, hogy később jelentetjük meg, mert így sokkal jobban ki tudtuk dolgozni a számokat, részletgazdagabbak lettek, és a hangzás is nagyon ki lett faszázva, figyelve arra, hogy ne térjünk el az élő soundunktól.
Greg: Mivel így alakult a dolog, ezért sokkal több időnk volt emészteni a dalokat, több olyan produceri döntést tudtunk meghozni, ami a nóták javára vált. Eleve mindig nehéz elengedni egy-egy nótát – hogy még ez legyen így, vagy úgy –, most is az utolsó pillanatig variálunk, variáltunk. Van olyan dal, amit még a tavalyi felvételt követően volt alkalmunk próbán sokkal többször játszani, így ráéreztem olyan dolgokra, amik még elsőre nem voltak egyértelműek. A nemrég megjelent Goddamn című szám énekét például teljesen újravettük úgy, hogy füles nélkül, monitorládával, kézben tartott dinamikus mikrofonnal toltam fel, mert sokkal jobban kijött a stenk, a „színpadi érzés″. Ez nem minden dalnak áll feltétlenül jól, de a dinamikusabb tételeknek úgy tűnik, igen, a következőként megjelenő, Quarantine című, thrash metal elemekkel bíró szerzemény vokáljait is így rögzítettük.
Zsombor: Egyetértve az előttem szólókkal, én is azt tudom mondani, hogy összességében jót tett a lemeznek ez az „érlelés", főleg produceri szempontból. Értem ez alatt, hogy teljesen más szemmel tudtunk ránézni a felvett dalokra fél év kihagyás után, mikor újra összegyakoroltuk őket a próbateremben. Kijöttek olyan apró részletek is, ami a dalok színvonalán növelni fog. Kvázi „külső füllel" is meg tudtuk szakérteni a dolgokat.
A koncerthelyzet még mindig bizonytalan, mindenkinek csömöre van mindentől, sok zenekar még mindig direkt nem hoz ki albumot. Szerintetek miben jobb most a helyzet a megjelenéshez?
Sanyi: Sajnos nincsenek élő koncertek, de van más megjelenési lehetőség, például a stream. Nyilván nem olyan a kanapén pogózni otthon mackónadrágban, mint egy koncerten a dühöngőben, de sajnos ez a helyzet, így alkalmazkodnunk kell hozzá. Bízom benne, hogy nyár végére, őszre normalizálódik valamelyest a helyzet, és újra tudunk koncertezni, ami már baromira hiányzik mindnyájunknak. Talán ebben az időszakban több idejük van az embereknek zenét hallgatni, ezért bízom benne, hogy sok emberhez el fog jutni az új anyagunk.
Zsombor: Az is benne van, hogy ebben a helyzetben egy zenekar új online tartalmakkal tud csak a közönségéhez közel maradni, mivel a fizikai kontakt most sajnos nem lehetséges.
Mennyire nehéz egy hozzátok hasonló underground csapatnak megőrizni a morált, a zenekari egységet, a motivációt ebben a helyzetben?
Sanyi: Tavaly, amikor beütött a szar, nehéz volt. Nem próbáltunk, nem találkoztunk, telefonon, Messengeren, Teamsen tartottuk a kapcsolatot. Nem volt megfelelő információnk arról, hogy mivel is állunk szemben, próbáltuk a lehető legkisebbre csökkenteni az esélyét, hogy megbetegedjünk. Aztán az idő múlásával megtanultunk ezzel együtt élni, elkezdtünk próbálni, amik tök jó hangulatban telnek, zenélgetünk, iszunk, meg ilyesmi (mosolyog), szóval kellett egy kis idő, hogy visszarázódjunk, de azt gondolom, hogy ebben a felállásban az elmúlt pár hónapban együtt töltött idők voltak a legfainabbak.
Greg: Minél többet találkozunk, annál könnyebb. Amikor nem tudtunk annyit együtt próbálni, összefutni, akkor elaprózódtak a dolgok egy kicsit, és nyilván elég rideg és személytelen chatben vagy online tartani a kapcsolatot. A zenekari morál akkor jó, ha tudunk együtt zenélni, zajongani, röhögni, borzasztó szóvicceket kitalálni, világmegváltó terveket egyeztetni, klipötleteken agyalni satöbbi. Szerencsére volt mivel foglalkoznunk tavaly is, hiszen kijött a „közönség nélküli koncertanyagunk″ év végén, az NKA támogatásával, amivel azért volt munka bőven, illetve mindenki megpróbált valahogy víz felett maradni a magánéletében és anyagilag is. Idén február óta átálltunk arra, hogy szombatonként hosszú, hajnalig tartó próbákat tartunk a kijárási tilalmat átvészelendő. Én úgy vettem észre, hogy ez új lendületet adott, és egy kicsit újra megtanultuk élvezni egymás társaságát. Így Zsombinak, a dobosunknak is volt alkalma felvenni, jobban szólva lelassítani (nevet) a tempót.
Úgy tudom, hét dal kerül fel a lemezre, ami meglehetősen rövid játékidőt vetít előre. Én a magam részéről a rövid lemezek híve vagyok, viszont nem ritkán találkozni ilyenkor fanyalgással, hogy miért csak ennyi. Mi az álláspontotok a kérdésben?
Sanyi: Szerintem sok a hét dal. (mosolyog) Annyira megváltoztak az internet megjelenése óta a zenehallgatási szokások, hogy gyakorlatilag majdhogynem felesleges albumokat megjelentetni. Saját magamon veszem észre, hogy amíg kazettát hallgattam a walkmanben, addig végigpörgettem a teljes lemezeket. Egyrészről nem is volt ekkora kínálat, másrészről spórolni kellett a ceruzaelemmel, nem lehetett csak úgy pörgetgetni előre-hátra, kivéve ceruzával. Most már a zenei megosztókon hallgatok zenét, és nem szoktam teljes albumokat végighallgatni, inkább válogatásokat. Amikor kicsit ráérősebb vagyok, akkor hallgatok végig albumot bakeliten. Nagyjából ezek miatt gondolom, hogy ha valaki album megjelentetésre adja a fejét – ne tegyétek –, akkor az ne legyen hosszú.
Greg: A játékidő bő félóra lesz, ami a második, Desertdrive lemezünk esetében sem volt sokkal több, kábé pont egy dalnyival, ott nyolc tétel szerepelt. Szerintem ez a mai felgyorsult, figyelemzavaros világban pont elég, a jövőben egyébként is át fogunk váltani a dalonkénti, vagy EP-s kiadásra, nem nagyon látjuk már a hosszabb lemezek értelmét, akár anyagi, gyakorlati, vagy egyszerűen csak időbeosztási szempontból. Fontosabb, hogy egyben legyenek a számok és kerek egészet alkosson a hallgatási élmény, mint hogy az éppen milyen hosszú.
Miben lesz más a Time To Die, mint a Tiszassippi vagy a Desertdrive? Hogy jellemeznétek az új albumot valakinek, aki még sosem hallotta a zenekart, és mit mondanátok róla egy rajongónak?
Sanyi: A címében. (mosolyog) Viccet félretéve, a címadó dal az eléggé visszanyúl az első album feelingjéhez, viszont a többi nóta szerintem eléggé kísérletezgetős. Ugyanolyan riffalapúak a nóták – beszartok majd tőlük –, de próbáltunk kilépni egy kicsit a komfortzónánkból, ezért lesz még az albumon a fent említett címadó dalon kívül hat darab techno-alapú magyar mulatós nóta, hip-hop elemekkel díszítve. (mosolyog) A rajongóknak pedig azt üzenem, hogy hiányoznak, illetve bármikor meghívhatnak indokolatlan mennyiségű sörre. Szerintem a harmadik albumunk lesz mind hangzásban, mind témákban a legerősebb.
Greg: A rajongóknak talán azt érdemes tudniuk, hogy ugyan tovább feszegetjük a szmókermetál határait, de megpróbáltuk az első két lemez legnagyobb erényeit egybegyúrni és új, eddig talán nem annyira jellemző hatásokat is felvonultatni. Aki még nem hallott rólunk, annak azt érdemes tudnia, hogy egy súlyos, riffekre épülő, dallamcentrikus énekkel dolgozó banda vagyunk, akikre inkább a klasszikus, nagy rock- és metálzenekarok hatottak a leginkább, mint például a Pantera, a Black Sabbath, vagy a Down.
Zoli: Az első lemezünk még az elejétől a végéig, faltól falig egy középtempós betonozás volt, délies gitárdallamok HC-s behatásokkal. A második anyagunk sokkal eklektikusabbra sikerült, ott tudatosan mentünk el a klasszikus dalszerzősebb irányba, próbáltuk jobban kiélezni az énekre a produkciót, ezért is lett sokkal dinamikusabb és változatosabb az egész lemez. Az új anyag abszolút ezt a vonalat viszi tovább, de súlyosságban sok helyen megidézi a Tiszassippit. Ráadásul újra Jens Bogren masztereli a lemezt, akivel annak idején az első lemezen is együtt dolgoztunk. Azt hiszem, a többiek nevében is mondhatom, hogy magasan ez lesz az eddigi legerősebb anyagunk, egyfajta kimaxolása annak a zenei világnak, amit annak idején megálmodtunk.
Zsombor: Számomra csatlakozásomkor még valamennyire ismeretlen, idegen volt ez a műfaj, de a lemez írása alatt elég jól összeszoktunk. Mindenki hozzátett olyan témákat az anyaghoz, ami a saját ízléséből jön, sok kísérletezés után születtek meg a dalok. Én is úgy tudnám megfogalmazni, hogy amit a Swamp képvisel, ezen a lemezen fog kiteljesedni: mint egy Tisza / Desert best of, plusz fűszerekkel ízesítve.
Ahogy említettétek, ismét Jens Bogren maszterelte a lemezt. Mit tud hozzátenni az albumhoz, és miért döntöttetek újra úgy, hogy vele dolgoztok?
Sanyi: Nagyon meg voltunk vele elégedve a Tiszassippinél, ezért gondoltuk, hogy ezt a lemezt is ő maszterelje.
Greg: Jens pont azokat a dolgokat emeli ki és teszi ízessé, amiket kell. Nem nagyon volt olyan, hogy akár három kört variáltunk volna adott dallal: elküldi az első maszter két verzióját, egy simát és egy „darkot″, megmondjuk, nekünk melyik tetszik, és hogy mi az a pár dolog, amit még finomítanánk, a következő verziónál pedig már meg is vagyunk. Imádjuk a második, Desertdrive lemezünket, de mégis úgy érezzük, hogy az a bizonyos pont nem került rá a masztering fázisban, úgyhogy most inkább biztosra mentünk.
Mennyire kell vagy lehet terelgetni egy Bogren-szintű nemzetközi szakembert? Milyen instrukciókat adtatok neki, mennyire volt gördülékeny vele a kommunikáció?
Zoli: Mivel a lemez produceri munkálatait ezúttal is én végeztem, illetve a keverést is én felügyeltem, Jensszel ténylegesen csak a masztering fázison dolgoztunk együtt. Két dalnál kértünk ki tőle külön mixing tanácsot, a többi dalnál néhány hangzásbeli, dinamikai instrukciót adtunk neki, és tudta egyből, hogyan tudnak a legnagyobbat ütni a dalok. Egyébként egy nagyon rugalmas, pozitív figura, abszolút gördülékeny vele a kommunikáció, csak ajánlani tudjuk őt.
Mennyire van realitása a jelen helyzetben a külföldi tapogatózásnak, egyáltalán próbálkoztatok-e ilyesmivel?
Greg: A „realitás" jó kérdés, de mi álmodozók vagyunk. (mosolyog) A zenekar alakulása óta próbálkoztunk ez irányba terjeszkedni, kisebb sikerekkel. Ausztriában azt tapasztaltuk, hogy nagyon jól fogadták és nagyon élték a zenénket, de ott úgy vettük észre, hogy eleve egy kicsit jobb helyzetben van az egész rock-metál szcéna. Dél-Amerika és az Egyesült Államok felől is jött már egy pár jó kritika, üzenet, ezeket a vonalakat ápoljuk továbbra is, a legtöbb Bandcamp-vásárlónk az Államokból van például, amit valószínűleg a Stoner Meadow Of Doom-os megjelenésnek is köszönhetünk. Továbbá azt se felejtsük el, hogy külföldi országokban is több száz zenekar próbál kitörni, ráadásul ugye hazai fronton, úgyhogy ilyen szempontból sem könnyű kitűnni, de törekszünk rá.
Zoli: Próbálunk kisebb, észszerű lépésekben haladni. A hazai színtérre koncentrálunk inkább, és talán egy osztrák, esetleg egy német piac lehet majd később a „realitás". Ausztriában játszottunk már jópárszor, az ottani CroworD zenekar a barátunk, mi is visszahívtuk őket Magyarországra koncertezni. De mondjuk egy amerikai piac még a legjobb angol bandáknak is sokszor csak álom marad. Ha nem élsz ott, nem vagy benne az ottani nyüzsgésben, a köztudatban, nem tolod évekig ugyanott ugyanazt, akkor gyakorlatilag esélyed sincs labdába rúgni a rengeteg, jobbnál jobb helyi bandq mellett. Kicsiben ugyanez volt a helyzet anno, emlékszem, amikor a 2000-es évek elején még egy progresszív metálzenekarban játszottunk együtt Sanyival a szülővárosunkban, Hajdúböszörményben. Gyakorlatilag Budapest is elérhetetlen távolságban volt ugyanúgy nekünk onnan, mivel egyáltalán nem mozogtunk fővárosi körökben.
Május 20-án adtok egy professzionális streamkoncertet. Ti magatok néztek-e ilyen bulikat? Miben lehet pluszt adni a közönségnek egy ilyen fellépéssel, és milyen érdeklődéssel számoltok?
Sanyi: Nyilván nem olyan a kanapén pogózni otthon mackónadrágban, mint egy koncerten a dühöngőben, de ez a helyzet, így alkalmazkodunk hozzá. Amióta COVID van, tök sok koncertet megnéztem online, többek között az Open Music Channel (OMC) által közvetítetteket, de végignéztük a zenekarral közösen a Down live-ot is. Abszolút profi dolgokról van szó, ha otthon van egy fasza hangfalad, vagy egy fülesed, teljesen élvezhető. Ami pluszt ad a dologhoz, az az, hogy interaktív. Az OMC-n lehet kommunikálni a zenekarokkal, kérdezni tőlük, trollkodni. Én az utóbbit élem a legjobban.
Zsombor: Ezekben az időkben egy ilyen kezdeményezés, mint az OMC, a zenekarok és a közönség számára is hatalmas segítség. Valamennyire a rajongók a streamkoncertek által a kedvenc előadóik „közelében" tudják érezni magukat, hála az interaktív részének, illetve egy profi minőségű show-t is végignézhetnek az otthonukból. Nyilvánvalóan nem olyan az egész, mint egy élő koncert, de sok embernek ad ez akár kikapcsolódási, akár stresszlevezetési felületet, és mivel a stream alatt egymással is tudnak kommunikálni a nézők, így ha egyedül nézik otthonról, akkor is érezhetik, hogy egy közösségben vannak.
Greg: Tavaly november óta vagyok az Open Music Channel egyik műsorvezetője, ahol a mi streamkoncertünk is lesz, így valamilyen szinten munkaköri leírás, hogy kövessem ezeket a dolgokat. Nincs másik platform jelenleg, aki bevállal élő interaktív koncerteket és interjúkat ilyen formában, ráadásul a nézőnek ingyen, úgyhogy ez egyrészt kuriózum, másrészt nagyon különleges és sokszor őszintén megható dolog. Zenekarilag előfizettünk a Down livestreamjére, én a Mr. Bungle új lemezének bemutató koncertjére is rámentem, úgyhogy ami közel áll hozzánk, arra odafigyelünk. Sokszor elhangzik, hogy a stream nem pótolja a koncertet, ami tény, de szerintem nem is az a dolga – sok olyan ember becsatlakozhat így, aki egyébként el se jönne koncertre bármilyen ok miatt. Illetve ne felejtsük el: óriási előnye a dolognak, hogy nem helyhez kötött, tehát az ország, vagy akár a világ bármely pontjáról rá lehet nézni, hozzászólni, esetleg támogatni. Az OMC full-HD képet és hangot közvetít, ezért is megy a Twitchen, mert ez az egyetlen olyan szolgáltató, aki ezt biztosítani tudja. A Pinewood Studio – ahol zajlik az egész dolog – pedig kivételesen jól felszerelt helyszín, így biztosítható az említett minőség. Az érdeklődésben csak bízni tudunk, nem pörög rosszul az új Goddamn dalunk, hátha újra eszükbe jut az embereknek a Red Swamp, és benéznek ránk. Ezúton is hatalmas csók és tisztelet Kőrös Gergelynek, azaz Kögének, és Sipos Ábrisnak, amiért bevállalták ezt az egész dolgot úgy, hogy az anyagi megtérülése a mai napig enyhén szólva bizonytalan. Ne felejtsük el azt sem, hogy a M2 Petőfi TV csatornán kívül nagyon kevés felület van, ahol a rock- vagy metálzenekarok megmutathatják magukat.
Milyen zenéket hallgattok mostanság itthonról és külföldről?
Zoli: Nekem a tavalyi év abszolút csúcsa az új Deftones-lemez volt, a megjelenés után hetekig nonstop csak azt hallgattam, ilyen szerintem évek óta nem fordult elő nálam metálbandákkal kapcsolatban. De például szintén tavalyról az Omega Diatribe Parallel című dala is egy fülféreg volt, azt is rongyosra hallgattam. Egyébként nagyrészt elektronikus zenéket hallgatok itthon, goa-trance, psy-trance, techno, ilyesmi. Mostanában például egy Acid Pauli nevű csávó Boiler Room-os mixe ment a legtöbbet, ami egy érdekes, elborult chilles, minimal techno alapú cucc, dél-amerikai népzenei motívumokkal és konkrétan a mexikói dzsungelből megy az élő stream a buliról. De a Kispál és a Borz első két lemeze is vissza-vissza tér nálam pár évente.
Sanyi: Elég sok mindent meghallgatok, hála az égnek rengeteg fasza magyar és külföldi zenekar van, és most nem csak kifejezetten a metálzenekarokra gondolok. Magyar zenekarok közül a Stubbornt, a Lazarvst szoktam talán a legtöbbször hallgatni. Inkább a külfödi régi klasszikusokat szeretem, mint a Black Sabbath, Zeppelin, Pantera, Down, Crowbar, COC, Superjoint Ritual, Deftones. Mostanában eléggé rá vagyok kattanva a Behemoth live-okra. (mosolyog) De szeretek hallgatni old school rapet is: Snoop, Dre, Onyx, BIG. Hangulatfüggő.
Greg: Bármit meghallgatok, csak jó legyen: jöhet funk, rap, trip-hop, soul, rock, metál, elektronika vagy drum & bass. Van egy őrült zenei youtuber arc, akit imádok: Marc Rebillet, ő tök spontánul rak össze dalokat random témákból, remekül énekel és zongorázik, kurva jó beateket hoz össze, ráadásul vegyíti egy nagy adag teljesen faragatlan és fesztelen humorral. Az ő dolgaiban még van egyfajta él, a pillanat varázsa, hogy bármi megtörténhet – ritka manapság, hogy valaki ennyire leplezetlenül, őszintén felvállalja magát. Rock/metál műfajban a Night Verses óta nem nagyon volt olyan új banda, ami megfogott, inkább a klasszikusokat hallgatom újra, de természetesen nyitott vagyok bármire. Az új Royal Blood-anyag szerintem kurvajó, az új Gojirába pedig még nem volt érkezésem belemászni. Magyar vonalon szerencsés vagyok, mert az OMC miatt sok tehetséges, igazán fain itthoni produkciót megismerhettem, akiket korábban nem – vagy nem eléggé vágtam –, ilyen például az Antares, akiktől konkrétan leesett az állam.
Zsombor: Műfajilag kötetlenül szoktam zenét hallgatni, a popzenétől kezdve a trapen, klasszikus zenén keresztül a death metalig mindent is meghallgatok, ami minőségi munka az adott műfajon belül. Meg nem is szeretek sokszor zenéket bekategorizálni. Ha van benne olyan rész, ami megfog, akár instrumentálisan, akár énekben, onnantól kezdve nem azért hallgatom, mert ez egy x stílusú zene. Itthoni bandák közül, ha metálnál maradunk, két nagy kedvencem a Lazarvs és az AWS. Külföldi zenekarok közül pedig ami most nagyon megfogott, az az új Gojira lemez. Rég nem hallottam ennyire profin összerakott albumot, mindegyik számnak van relevanciája, és nem csak a tipikus Gojira-riffek csendülnek fel, hanem a zenekar mert kísérletezni más irányokba is. Számomra a Fortitude mindenképp az elmúlt pár év legjobb lemeze.
Mi az élet értelme?
Sanyi: Ez könnyű: 42 – remélem, a WMD-s skacok is olvassák, és büszkék lesznek rám.
Greg: Érezzük jól magunkat, egyrészt a bőrünkben, másrészt azokkal, akik ezt lehetővé teszik.
Zsombor: Ennek megválaszolásához még nem éltem eleget. (nevet)
Zoli: Ez kábé olyan kérdés, mint a „Honnan jött a név?″ (mosolyog) Na pá, és köszönjük az interjút! Kezit szmókolom!
Facebook
YouTube
Instagram
Shop
Web
Hozzászólások