Shock!

Tegyük fel... címmel márciusban került a boltokba a domoszlói Road új nagylemeze, amely máris az év egyik nagy hazai rocksikerének tűnik: az előrendelések révén az album már kiadása előtt elérte az aranylemez fokozatot, majd a zenekar karrierjének során első ízben a MAHASZ eladási listájának első helyén kezdett. Az év következő hónapjait szokás szerint intenzív koncertezéssel töltő zenekarból Molnár Máté énekes/basszusgitárossal beszélgettünk a Road körüli aktuális történésekről.

Az új albumotok, a Tegyük fel... már a megjelenés előtt aranylemez lett, aztán egyből a MAHASZ lista élén nyitott. Mitől tud 2013-ban ilyen gyorsan ilyen sikeressé válni egy album?

Ez egy fura dolog, amit ketté is lehet bontani. Az alapeset, amikor kijön egy album, ami néhány hónap alatt aranylemez lesz, mert annyira sokan vásárolják meg, a másik pedig, amikor ez a mennyiség már az előjegyzésekből, előrendelésekből összejön. A Road esetében mindez szerintem annak tudható be, amit a zenekar az eddigi évek során mutatni tudott magából koncertek, lemezek, klipek terén. Vagyis elsősorban az eddigi évek, az eddigi munkánk sikere ez. Az a jó az egészben, hogy miután az emberek előjegyzésben és azóta is megvették az albumot, folyamatosan pozitív visszacsatolásokat kapunk: mondják, mennyire tetszik nekik, és mennyire megérte nekik megvenni, pláne ezen a rajongóbarát áron. Ha tovább akarok menni, a rajongók sikere is ez az egész, hiszen az aranylemezt a rajongók teszik azzá. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ebben a mai letöltögetős világban nagyon nehéz lemezt eladni, hiszen minden hozzáférhető egy gombnyomással ingyen. Így aztán egy aranylemez olyan kitüntetés, ami önmagáért beszél.

Említetted a rajongóbarát árat. A Tankcsapda legutóbbi lemezének sikere szerepet játszott abban, hogy ti is ezen a nyomott áron hoztátok ki az albumot?

Abszolút. A tavalyi Rock a nevem arénaturné két állomásán is együtt játszottunk, és elég sokat beszélgettem Fejessel meg Lukáccsal erről az egészről. Az ezer forint tényleg egyfajta lélektani határ: az ember meglátja a címkét, és azt mondja, hogy bassza meg, ezer forint, annyit megér, hiszen egy csomag cigi vagy jobb helyeken két-három korsó sör kerül ennyibe. És a CD utólag nem jön ki belőled, hanem ott marad fizikálisan a kezedben. Vagyis ez egy remek ötlet, és már sajnálom is egy kicsit, hogy nem korábban léptük meg.

Rentábilis tud lenni ilyen ár mellett egy jó stúdióban, korántsem két fillérért rögzített lemez?

A pénz mindenkinél pénz, így két verzió között kellett döntenünk. Az egyik, hogy kihozzuk az albumot drágább áron, hátha a pénzünkél leszünk, a másik pedig, hogy maradunk ennél az igen baráti árnál, ami mellett nagyon sokat kellene eladni a CD-ből ahhoz, hogy a pénzünknél legyünk. Viszont mivel a nyomott ár hatására rengeteg emberhez eljut fizikálisan is a lemez, még úgy is, hogy az ár nem feltétlenül jön vissza, az utóbbit választottuk. Alapvetően nem vagyok borúlátó ember, de pontosan tisztában vagyok vele, hogy ezúttal minimális az esély a visszatermelésre. De ahogy mondtam, ez egy összetettebb dolog: sok ember már így is megvette, sokakhoz eljutott, sokaknak tetszik, és reméljük, hogy akinek bejött, az majd koncertbelépőre is áldozni fog.

Te egyébként mennyire veszel még CD-ket?

A nagy kedvenceimet mindenképpen megveszem. Most például szólt egy lemezboltos cimborám, hogy megjött az új Anthrax, azt biztosan meg fogom venni. Tőle szoktam vásárolgatni annyiért, amennyiért a terjesztőtől kapja, szóval nekem nem teszi rá azt a 220 forintot, amit egyébként keresne rajta. Ha jó az ár, és az adott zenekar a szívem csücske, akkor mindenképp megveszem az adott lemezt. Az utóbbi időben például több bakelitet is vettem, ilyen limitált szériás kiadványokat. Lemezjátszóm ugyan nincs most, mert elromlott, de egyszer majd megjavíttatom, vagy veszek egy újat, addig pedig ott állnak a polcon ezek az albumok. Szóval rendszeresen vásárolok eredetiben, ugyanakkor rengeteg olyan kiadvány van, amire kíváncsi vagyok, és szeretném meghallgatni, így ezeket átíratom, felíratom magamnak. Nyilván képtelenség lenne mindent kivétel nélkül teljes árban megvenni.

Meg tudtok élni amúgy a zenélésből?

Mivel Domoszlón székelünk, és itt a Mátra lábánál egészen más életszínvonal jellemző, mint Budapesten vagy valamelyik nagyvárosban, elvagyunk úgy, hogy csak a zenekarral foglalkozunk. Itt nyilván a lehetőségek is karcsúbbak. Persze mindenkinek beesik azért egy-két kisebb-nagyobb maszek munka is emellé, akár kétkezi dolgok is. Szóval óvatosan el lehet tengődni.

Miután így kiveséztük a pénzügyeket, térjünk át a zenére... Nekem az volt az első benyomásom az új lemez hallatán – nem tudom, hogy A hatodik dal miatt, vagy másért –, hogy mintha komolyabb lenne ez az album, mint az előzőek.

Többen is mondták ezt, amit szerintem annak lehet betudni, hogy héthúros gitárokkal és öthúros basszusgitárral vettük fel a lemezt. Az előző lemezeknél ez nem volt jellemző. Jó, ott is lehangoltunk a hathúrosoknak még beleférő mélységbe, de most még lejjebb kerültünk. Ez a hangzás biztosan adott a zenének egyfajta plusz komorságot, mélységet, ugyanakkor viszont a végeredmény szerintem még ezzel együtt sem metal, hanem inkább egy erős rocklemez. Még akár úgy is, hogy A hatodik című dalt is belevesszük. Az a nóta tényleg kakukktojás, mondanivalóját és megszólalását tekintve is elég komor és nyomasztó tétel: drop G hangolással játszottuk, soha életünkben azelőtt nem nyomtuk még ilyen mélyen. Láthatóan libegtek közben a húrok a hangszereken, mint a gatyamadzag... Kipróbáltuk, és tetszett a dolog, izgalmasnak találtuk, és egyébként is szerettünk volna valami új ízt az albumra. Nem mintha az Emberteremtő ne tetszett volna, sőt, a mi mércénk szerint az a lemez mai füllel hallgatva is etalonként szól, viszont ezúttal szándékosan szerettünk volna elrugaszkodni egy kicsit a korábban bevált dolgoktól. Így jött a hangszerpark cseréje és a más koncepció. Szerintem sikerült tényleg újat mutatnunk, ugyanakkor a héthúrosok sem tették a zenénket ilyen dzsunga metallá, hanem inkább még ezekkel együtt is rockos a hangulat. A dalok között pedig minden van a szerelmestől a bulisig.

Szerinted hosszabb távon melyek lehetnek a közönségkedvencek az új dalok közül?

A nyitódal, a Fojts meg a sötétben mindenképp ilyen. A Barba Negrában adott koncertünk előtt sokáig tanakodtunk azon, be merjük-e vállalni, hogy egy vadiúj dallal nyitunk, nem pedig egy régi favorittal, ez ugyanis még akkor is kockázatos lépésnek tűnt, ha előtte két héttel megjelent hozzá egy klip. Aztán úgy döntöttünk, próba-szerencse, és ahogy elindult a buli, a közönség 95 százaléka velünk énekelte, de úgy, hogy a közönség elnyomta az én saját hangomat a monitorokban! Ez tehát biztosan egy erős tétel lesz a bulikon a jövőben is. Aztán ott van még az Egyszer élünk, a Te vagy az egyetlen, az Isten állatkertje, a Kicsit könnyebb... Szerintem sok potenciális kedvenc szerepel ezen az albumon.

Szerinted mennyire juthattok el új rétegekhez az olyan formabontóbb témákkal, mint például a már említett A hatodik?

Nem is feltétlenül ez az elsődleges cél, hanem hogy a már meglévő rajongók, akik fogékonyak az ilyesmikre, kicsit jobban belelássanak: a Road nem merül ki abban, hogy csajok, pia, hangerő, rock'n'roll, hanem ha arról van szó, tudunk komoly húrokat is megpendíteni, komoly dolgokkal foglalkozni. Ennek megfelelően az előző lemezeknél is mindig próbálkoztunk olyan számokkal, amik kicsikét kilógtak a többi közül, de mégis mi voltunk ezek is. Ilyen volt a második albumon A szív alatt, a harmadikon a Valami nagyon hideg kék, vagy az Emberteremtőn a Szájba szájból.

Akkor úgy kérdezem: látsz-e esélyt arra, hogy esetleg ráébreszt embereket a dal arra, hogy a Roadnak több dimenziója van, mint hiszik? Nyilván neked sem új, hogy egy csomóan a Depresszióval együtt titeket is a mélyebbre hangolt Tankcsapda juniorok közé sorolnak a mai napig...

Én úgy látom, ahogy telnek az évek, egyre kevésbé kapjuk már meg ezeket a párhuzamokat, és nyilván van ebben egy ilyen törekvés is: én is örülök, hogy ha az, aki csak ezeket a flesseket kapja, például A hatodik hallatán rádöbben, hogy itt azért másról is szó esik. A hatodik olyan társadalmi problémákat mutat be a mi szemszögünkből, amik mellett nem szeretnénk elmenni becsukott szemmel, és azt sem szeretnénk, ha a rajongók elmennének mellettük. Ezek ugyanis olyan létező problémák, amikről mi, emberek tehetünk. A YouTube-on már elkezdték írogatni, hogy miért ez a cím, amikor a Tízparancsolatban az ötödik volt a ne ölj parancsa, én viszont előzetesen elég rendesen beleástam magam a témába. A római katekizmusban valóban ötödik, de az már egy újabb keletű tízparancsolat... Na mindegy, a teológiai részbe nem akarok most itt belemenni, az a lényeg, hogy a dal megírásához a legősibb dolgot, a Szentírást vettük alapul, ahol eredetileg a hatodik parancsolat volt a ne ölj. És itt most nem a háborúkra gondolunk, bár emberi butaságokból fakadnak ezek is, hanem azokra az ostoba emberi cselekedetekre, amik nem kellene, hogy halállal végződjenek. Amikor valaki verekedésbe keveredik, mert ránéztek a csajára, és leszúrja a másikat, vagy amikor felmegy az ember forgalommal szemben az autópályára, mert megcsalta az asszony, és ezzel egy négytagú családot is megöl... Visszatérve a kérdésedre: ahogy születnek az új lemezek, dalok, ahogy egyre többet koncertezünk, a gyakorlott, rockzenét jól ismerő emberek számára már nem kell külön bemutatni a Road sajátosságait. A dalaink között nyilván vannak négyakkordos, punk rockos témák is, amiket akár a Tankcsapdával is lehet rokonítani. Őszintén szólva úgy 2004 körül még tök jól is esett, hogy tankcsapdásnak bélyegezték a zenénket, hiszen a Csapda akkor is menő zenekarnak számított, és sokan oda is figyeltek ránk emiatt a célközönségből. Ma sincs ezzel semmi baj, de egyre kevesebbet halljuk a tankcsapdázást.

Szerinted meddig juthattok még el itthon ezzel a zenével? Hol a plafon?

Nem tudom, hol a vége, de ha ezt a Tankcsapdától kérdezed, szerintem ők sem tudnák. Ha az ő példájukból indulok ki, nem két éve vannak a csúcson, és mindig tudnak újat mutatni, a mai napig mindenütt teltházas koncerteket adnak. Ez egy kicsi ország sok kis lehetőséggel, amiket igyekszünk meglovagolni. Külföldi nyitást semmiképpen sem tervezünk, leszámítva természetesen a magyarlakta településeket a környező országokban. Próbálunk ösztönösen haladni előre.

Mit gondolsz, mennyiben járul hozzá a zenekar közismert emberközeliségéhez, hogy Domoszlóról származtok és a mai napig ott éltek?

Tény, hogy Domoszlón mindenki ismer mindenkit. Ha elugrasz a boltba cigiért, meg fog állítani az öreg néni, és megkérdezi, hová mész – olyan nincs, hogy csak úgy elmennek melletted egy köszönéssel, legalább egy kérdést fel fognak tenni: „Fiam, otthon van a mami?" Nekem meg ugyan fogalmam sincs, hiszen mondjuk napok óta nem jártam már a nagymamámnál, de én is válaszolok. Vagyis mindenki beszélget egymással. A dolog másik oldala pedig az, hogy ha hétvégén bebaszva fetrengsz az árokparton, a vasárnapi nagymise előtt már mindenki tudni fogja, hogy a Kovácsék gyereke már megint ott feküdt berúgva az emlékmű előtt, a parkban. Tény, hogy mi ebben a közegben nevelkedtünk, és ez van bennünk gyerekkorunk óta. Kaptuk is a pofonokat miatta... Emlékszem például, amikor 2006-ban vettük fel Szűcs Szabival a kettes lemezünket, és mondta, hogy lehetne még jobb a hangzás, vannak más erősítők, Mesa, Peavey, Marshall 800, és kérdezte, melyik kell. Aztán közölte, hogy tízezer forintba kerül naponta, mi meg csak lestünk: de hát barátok vagyunk, nem? Szóval egy kis álomvilágban éltünk, és tanulnunk kellett, hogy működnek a dolgok azon kívül, hiszen mi abban nőttünk fel: ha átjön a szomszéd, mert elromlott a fűnyírója, akkor azt mondjuk neki, hogy tessék, ott van a garázsban, told el, aztán majd hozd vissza. Ez talán furcsának tűnhet ott, ahol az emberek nem közvetlenek egymással, és mindent csak pénzért lehet kapni. Mindenki kicsit óvatosan közelít a másikhoz, ami persze abból a szempontból jó, hogy nem érheti utána nagy pofon...

Mi minden idők három legjobb lemeze?

Az első a Nirvanától a Nevermind. Aztán ott a Metallicától a St. Anger, amit nagyon sokan köpködnek, de amikor megjelent, én azt mondtam: bazmeg, nem hiszem el, hogy ezek a vén trottyok ennyi új és új dolog után még képesek egy ilyet bevállalni, és sikerre is tudják vinni... Nálam nagyon meghatározó volt az az album. A harmadik pedig legyen a Motörhead összes albuma, mert mind a szívem csücske!

Mi az élet értelme?

Van két lánygyermekem, így én már tudom, hogy mi.

Koncertfotó: Mernyó Ferenc