Shock!

A Room Of The Mad Robots is fellépett a múlt héten Európa kontinentális részének leghatalmasabb és legfontosabb metalfesztiválján, a Wacken Open Airen, miután idén a súlyos, nehezen kategorizálható muzsikában utazó csapat nyerte meg a Wacken Metal Battle tehetségkutató magyarországi fordulóját. A csapat nem került dobogós helyre a kinti döntőn, de számos élménnyel, illetve fontos tapasztalattal gazdagodtak a versenyen és a fesztiválon: ezeket – Novaszel Attila sampleres segítségével – Berszán Miklós gitáros foglalta össze nekünk.

Milyen előzetes várakozásokkal indultatok neki a Wacken Open Airnek?

Rengeteg dolgot kellett megcsinálnunk a hazai Metal Battle döntőjének megnyerése óta. Felvettünk és legyártattunk egy négy számos promóciós kislemezt, amire feljátszottunk egy számot az első, egy számot a második és két számot a készülő harmadik nagylemezünkről. Mindenképpen szerettünk volna új mörcsöt vinni, ezeket is ki kellett találni, el kellett készíttetni. A teendőkben oroszlánrészt vállalt Attila, akit nemrég vettünk be a zenekarba, mint kütyüs (sampleres), de hamar kiderült, hogy elképesztően jól jártunk vele ilyen téren is, mert egy hónap alatt rendbe tette a zenekart. Mindenki sokat dolgozik a zenélés mellett, így egy hónapunk jutott arra, hogy minden meglegyen a fesztiválig. Épphogy, de sikerült.

Tájékozódtatok-e előzetesen a tavalyi győztes Kill With Hate-től, vagy volt-e valamilyen kommunikáció a Firkinnel, akik szintén felléptek idén Wackenben?

Krisztiánnal még a Metal Battle döntője után beszélgettünk, mit és hogyan csináltak. Elképzelésünk volt arról, hogy mi mit szeretnénk, de picit azért vaktában tapogatóztunk, bármennyire is felkészültnek éreztük magunkat. Közszolg: bárki is nyeri a következő évi Metal Battle-t, készséggel állunk rendelkezésére tippekkel és trükkökkel, nyugodtan keressetek minket.

Mennyiben bizonyult problémásnak a kijutás, milyen áldozatokat kellett hoznotok ehhez, ha kellett?

Autóztunk, így volt a legolcsóbb. Öten egy kocsiban, a cuccokkal... Nem volt a legkényelmesebb. Azóta is nehezen ülünk, pedig nem volt semmi buzulás. De ez a túra 3000 kilométer oda-vissza, ami azért rendesen megviseli az ülőgumókat. Áldozatokkal nem járt, nem ütöttünk el senkit szerencsére. Ja, de: együtt kellett utaznom egy csomót ezzel a másik négy, számomra abszolút érdektelen és vadidegen emberrel.

Járt-e valamelyikőtök korábban a fesztiválon?

Nem, egyikőnk sem. Viszont mindannyiunk gyerekkori álma volt egy ilyen méretű és színvonalú fesztiválon játszani, és ez végre teljesült.

Elég komoly koncertrutinotok van, játszottatok már nagy nevek előtt is, de azért indokolt a kérdés: jobban izgultatok-e, mint egy „normál" fellépés előtt?

Nem igazán. Drukk volt, meg a szokásos mi a fasznak vagyunk mi egyáltalán itt, de azért a lényegen ez nem változtat. Egy kis klubkoncertet ugyanolyan precizitással és odaadással szeretünk elnyomni, mint egy ilyen méretű bulit. Csak akkor várhatjuk el a közönségtől, hogy élvezze a műsort, ha mi is élvezzük – márpedig ez megvolt a részünkről.

Hogyan kell elképzelni a tehetségkutató döntőjét? Milyen menetrend szerint haladt a program, mikor léptetek színpadra, és nagyjából hányan néztek titeket?

12.40-től játszottunk, húsz percünk volt a bizonyításra. Elképesztő gördülékenységgel és hatékonysággal zajlanak a dolgok, mind a szervezők, mind a technikai személyzet hozzáállása példaértékű. Gördülékenyen ment minden, de gondolom, ez nem meglepő. Játszottunk már nagyobb fesztiválokon, de ez a fajta precíz professzionalizmus, amit kint tapasztaltunk, mindenképpen külön említést érdemel. Elég a legapróbb dolgokra gondolni: a technikai személyzet szelektíven gyűjti a szemetet a színpad háta mögött, minden kérést elsőre megold... A sátor lazán tele volt, de pontos számokat sajnos nem tudunk mondani.

Mennyire vagytok elégedettek az eredménnyel? Mitől tudott nyerni szerintetek az [In Mute], és milyen visszajelzéseket kaptatok ti a közönségtől, illetve a jelenlévő szakmabeliektől?

Erre a kérdésre kicsit nehezebb lesz válaszolni. Teljes mértékben elégedettek vagyunk az eredménnyel. Az, hogy kint lehettünk, már önmagában nagy dolog. Eleve más volt részünkről a megközelítés. Jó lett volna nyerni, természetesen tudtunk volna mit csinálni a pénznyereménnyel, de számunkra az elsődleges szempont a kapcsolatépítés volt. Rengeteg promóciós terméket gyártattunk le azért, hogy akivel csak lehet, felvehessük a kapcsolatot. Sok olyan ember rohangászik a színpadok mögött, akikkel máshol nincs esélye találkozni az embernek. Kismillió emailt kapnak évközben, és nem hiszem, hogy ezeket egyesével megnézegetik. Szóval ha itt nem próbálsz meg velük kontaktolni, akkor valószínűleg nem lesz erre alkalmad még egyszer az életben. Nekünk erről szólt az idei Wacken. Hárman a koncertünk másnapján hazajöttünk, de Joe, azaz Csaba András és Attila kint maradt kapcsolatokat építeni. Azt nem tudom megmondani, hogy miért az [In Mute] nyert, mert nem láttuk őket, viszont ezúton is szeretnénk gratulálni nekik. De gondolom, benne van, hogy a mi zenénk elsőre nem adja meg magát. Tudjuk, hogy meggyőző élőben, de nem feltétlenül könnyű első hallásra feldolgozni. A többi zenekar nagyjából egy síkon mozgott, kivéve két-három kakukktojást – mi is közéjük tartoztunk. Slágeres és könnyebben befogadható zenét meg már a második lemezünkön is megpróbáltunk összehozni, de nehezebben emészthető lett, mint az első lemez. (mosolyog) A közönség jól fogadta, amit csinálunk, bár az első két szám alatt még csak emésztgették a dolgot. De a szett végén, amikor szórtuk a repianyagot, akkor azért már marakodás volt.

Kiket néztetek meg a fesztivál fellépői közül, mi tetszett, mi nem tetszett, és összességében milyen benyomásokat szereztetek Wackenben, ha összehasonlítjuk a rendezvényt egy hazai fesztivállal?

Én személy szerint nem mentem koncertekre. Attila és Joe maradt kint végig, ők pár bulit megnéztek: Devin Townsend, Carcass, Prong, Slayer, Emperor, King Diamond. Alapvető dolog a fesztiválon, hogy tisztaság és rend van. Mindenki, aki dolgozóként van jelen, pontosan tudja, hogy mikor és mit kell csinálnia. A kiszolgálás első osztályú, és nem utolsósorban, ami a legjobban meglepett minket, hogy a koncertsátrak már 11 órakor majdnem tele voltak, és a közönség érdeklődő és nyitott az új zenékre. Ez nálunk nem feltétlenül jellemző.

Ugyan még csak pár nap telt el a fellépés óta, de hogy látjátok: mit profitáltatok belőle? Kapcsolatépítés szempontjából vannak-e biztató jelek?

Vannak. De megvárjuk, egyáltalán lesz-e bármilyen kézzelfogható eredménye a nyomulásnak, addig nem is szeretnénk konkrétumokról beszélni. Kiadókkal és szervezőkkel is sikerült eszmecserét folytatni. Próbáltuk a lehetőségekhez mérten annyira promózni magunkat, amennyire csak lehetséges.

Júliusban a Hammer mellékleteként is megjelent a legutóbbi lemez. Gondolom, ez is a fesztiválhoz kötődik, de emellett milyen szempontok indokolták? Milyenek a visszajelzések?

Kaptunk egy új lájkot a Facebook-oldalunkra utána, szóval egyértelműen megérte. Sorozatos véletlenek folytán jött a lehetőség egyébként, nem terveztük most ezt egyáltalán. Eredetileg így szerettük volna megjelentetni a lemezt, de nem tudtuk megoldani, most pedig a hammeres arcok kerestek meg minket.

Mi most a következő lépés? Mikor lesz új lemez? Mik a terveitek az év hátralévő részére?

Összegezzük, mit sikerült elérni, és kitaláljuk, merre szeretnénk tovább haladni. Ami biztos, hogy jövő év elején szeretnénk megjelentetni a harmadik nagylemezünket. Ehhez egy beharangozó klipet mindenképp szeretnénk megjelentetni még szeptemberben. Az év hátralévő részét meg a világtól távol, remeteként, a harmadik nagylemez megírásával fogjuk tölteni.