Ötödik lemezével jelentkezett legutóbb a progresszív rock egyik legigényesebb zenekara, a Spock's Beard. Szakmailag és a fanatikusok körében is elismertek, talán ezzel az interjúval néhány érdeklődővel többet tudhatnak magukénak. A csapat dobosa, a rendkívül barátságos Nick D'Virgilio vezetett be a történelmükbe.
Első kérdésem a zenekarra vonatkozna, nálunk főleg a progresszív rajongók ismernek titeket. Elmesélnéd pár szóban a zenekar történetének fontosabb eseményeit?
Hú, elég sok ilyen van! Az első európai turnénk nagyon fontos momentum, ez volt a zenekar első turnéja is egyben, még sosem játszottunk a rajongóinknak, tulajdonképpen nem is tudtuk, hogy vannak rajongóink. Először mozdultunk ki messzebb - Los Angelesben ugyan már játszottunk néhányszor - és ekkor döbbentünk rá, hogy a zenénk tetszik az embereknek. Azt hiszem ez volt a legfontosabb dolog, ami valaha is történt velünk. Az utolsó turnénk pedig néhány hónappal ezelőtt a Dream Theaterrel zajlott le Európában. Ez is nagyon fontos volt számunkra. Estéről-estére rengeteg embernek játszhattunk, lehetőségünk nyílt rá, hogy új rajongókat szerezzünk. Mit is említhetnék még... elég nehéz egyet-egyet kiemelni a rengeteg esemény közül…
Magyarországon sajnos nem játszottatok a Dream Theater előtt. Mi történt?
Úgy tudom csupán pénzügyi okai voltak. Rengeteg pénzt elvitt az előtte lévő hónap, és nem tudtak úgy honorálni minket, hogy ne legyen veszteségünk. Szóval nem az volt az oka, hogy nem akartunk ott játszani, mi mindenhova el akarunk menni.
Elég sok rajongótok csalódott volt emiatt...
Tényleg? Remélem majd valamikor eljutunk oda.
A zenekar neve honnan származik?
Valamikor régen, 9 éve, mikor a zenekar indult, még rengetegféleképpen hívtuk a csapatot. Volt akkor egy listánk tele nevekkel, és a Spock's Beard volt az egyik. Azért döntöttünk így, mert nem akartunk olyan komolykodó nevet, mint amilyen a legtöbb progresszív csapatnak van, inkább vicceset és könnyedet szerettünk volna, ezért választottuk ezt.
Az új lemezeteken az első számnak a címe At The End Of The Day. Nem ellentmondásos, hogy a lemez olyan számmal indul, amelynek a címe a végre utal?
Nem, nem hiszem, ez egy nagyon pozitív dal, nem hiszem, hogy ellentmondásos lenne, inkább megpróbáltuk pozitívan indítani a lemezt! (nevet)
Számomra a legérdekesebb dal, a hatodik - The Great Nothing -, úgy tudom ez egyben az eddigi leghosszabb nótátok is. Mesélnél róla valamit?
Nos, ez a dal egy fiúról szól, akinek nagy álmai voltak a zenei világban, próbálta megvalósítani ezeket, de sok pofont kapott közben. Pl. a tétel közepe tájékán a lemezkiadó emberei nagyon tehetségesnek tartják, viszont a zenéje sosem lesz olyan kommersz, hogy igazán sikeres lehessen. Az ő kalandjairól szól, az egész folyamatot végigviszi, ahogy a zeneiparban sok fájdalom árán zenél, ahogy azt mindenki ismeri. Ez egyfajta leírása annak, amiről ez az egész zenélés szól.
A te véleményed szerint hogyan változott a zenétek albumról-albumra?
Leginkább úgy, hogy egyre jobbak lettünk, sokat fejlődtünk, mint zenészek, és barátokká váltunk. Egy dolog nem változott, mégpedig az, hogy a mai napig lelkesedésből csináljuk az egészet. A zenekar nagyobb lett az idők folyamán, megpróbáltuk kitágítani a lehetőségeinket, jobb minőségben rögzíteni a felvételeinket, próbáltunk minél kísérletezőbbek lenni, de azt hiszem a legnagyobb dolog az, ahogy az évek teltek-múltak, a zenénk minden évben ismertebb lett egy kicsivel.
Mi a fő különbség az előző lemez, a Day For Night és a V. között?
Ennél a lemeznél dolgoztunk úgy együtt először, mint egy zenekar, együtt írtuk a dalokat. Ilyen még nem fordult elő velünk eddig, mert mindig a stúdióban dolgoztuk ki a dalokat együtt zenekarként, különböző darabokból állítottunk össze mindent. Most viszont összejöttünk Alan házában, vittük a gitárokat és csak írtuk a dalokat, rögtönzött ötletekből. Először történt így ez velünk és ezt nagy változásként éltük meg. Nagyon örülök, hogy ekképp csináltuk. A felvételi technika annyiban volt más, hogy ez alkalommal analóg magnóval vettük fel mindent, nem digitálisan, szóval a hangzás is más lett egy kicsit. Az előző lemezhez képest próbáltunk több nyersességet belevinni.
Tetszenek a borítóitok. A mostanit ki készítette?
Az InsideOut kiadónál Németországban van egy művész srác, aki csinálta. Ez a borító is az ötletei egyike volt, azok közül, amiket küldött nekünk.
Van valami jelentése is a képnek?
Nem, nincs. (nevet) Mindenki ezt kérdezi, aztán a válasz erre elég kiábrándító, de csak egy kép, amit a srác a számítógépével bütykölt, nekünk meg nagyon megtetszett. Szóval nincs semmi különös jelentése vagy ilyesmi.
Koncerteken a szólókat ugyanúgy játsszátok el, ahogy azok a lemezeken szerepelnek, vagy improvizáltok?
Egy keveset szoktunk improvizálni, általában megpróbálunk mindent úgy visszaadni, ahogy az a lemezen hallható. Ha látsz majd egy koncertet, akkor megfigyelheted, hogy azért néha kikapcsolunk, a ritmusszekció szokott más dolgokat játszani, hülyéskedünk, ilyesmi.
Elég sok koncertlemezetek van... (ekkor meglepetésszerűen belegőgicsélt valaki a telefonba) a te gyereked volt?
Igen, ma gyerekfelügyelős interjúkat adok itthonról! (nevet)
Akkor a kérdés. Nem túl általános, hogy egy zenekarnak ennyi koncertlemeze legyen. Nálatok miért van ez így?
Szerinted jó ez vagy sem?
Szerintem nem baj, de azért nem túl gyakori.
Most egy darabig biztos nem csinálunk koncertlemezt. Az első élő albumunk, The Beard Is Out There - ami itt Amerikában más néven jött ki - , tulajdonképpen egy régi koncert, és az amerikai megjelenés után pár évvel jött ki Európában. A Don't Try This At Home lemezzel azt szerettük volna elérni, hogy olyan igazi nagyszabású koncertfelvétel legyen, viszont sok problémánk akadt a felvétellel, és nem olyan lett, mint amilyennek akartuk. Amúgy rendben van, csak nem lett olyan nagy dolog, mint ahogy gondoltuk. A Live at the Whisky and NEARfest nem hivatalos koncertlemez. Ekkor megpróbáltunk valahogy pénzhez jutni, hogy a zenekart tudjuk folytatni. Nagyon költséges dolog a zenekarosdi, mivel mindannyian családos emberek vagyunk, gyerekek is vannak, a számlákat ki kell fizetni valamiből. Mindig pénzkérdés, hogy mennyi időt vesz igénybe egy-egy lemezkiadás, de koncertalbum most egy darabig biztos nem lesz.
Mit szeretsz jobban, a stúdiózást vagy a turnézást?
Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai, én szeretek élőben játszani, semmi nem hasonlítható ahhoz, ha embereknek játszol. Valahol nagyon intim dolog érezni a csodás fényeket a színpadon. A stúdiózás azért jó, mert a semmiből alkothatsz valamit, csak egy üres szalagdarab kell hozzá, és néhány nap, vagy óra múlva már rajta lesz a zene. Önmagában ez lenyűgöző. A stúdiókomputerekkel rögzíteni lehet mindenfélét, viszont valamelyik kütyüvel mindig akad valami probléma. A turnén a koncertek nagyon jók, viszont van egy csomó idő, mikor az ember csak ücsörög vagy buszozik egyik helyről a másikra. Mindkettőben vannak jó és rossz részek. Nem előnyösebb egyik a másiknál.
Nem túl nehéz énekelni dobolás közben?
Nem, számomra nem, mert már hozzászoktam. Játszom gitáron, billentyűkön meg ilyesmin, és sokkal nehezebben szoktam hozzá a gitár melletti énekléshez, mint a dob mellettihez. Igazából nem is nagyon gondolkodom ezen.
Mit jelent számodra a progresszivitás?
Nem is tudom. A progresszív rockra, zenére gondolsz?
A progresszív rockra.
Szerintem különböző dolgok, amelyek nem olyan megszokottak, mint mondjuk egy 4 perces popdal. Nincsenek szabályok, bármit meg lehet valósítani, amit csak akarsz. A progresszív rocknak van egy saját stílusrendszere, de a legfontosabb itt is, hogy nincsenek szabályok, csinálhatsz akár egy 30 perces rockdalt is (nevet), a progrock rajongók biztos meg fogják hallgatni.
Mit gondolsz, a progresszív szónak a jelentése változott valamit a kezdetek óta?
Nem, én például egész kisgyerekkorom óta hallgatok ilyen zenét, és ugyanazt jelenti még mindig.
Mi a véleményed arról, mikor metal csapatok szimfonikus zenekarokkal dolgoznak együtt?
Szerintem óriási dolog! (nevet) Csodálatos! Remélem, hogy egyszer nekünk is lesz rá pénzünk, hogy alkossunk valami ilyesmit, szerintem a Spock's Beard nagyon jó lenne egy nagyzenekarral együtt! Szóval nekem tetszik, a hangzás csodálatos, elrepít valami teljesen más helyre. A Metallica például sosem szólt olyan jól, mint akkor.
Egyébként kedveled a Metallicát?
Nem vagyok valami nagy rajongójuk, de amit a nagyzenekarral létrehoztak, az óriási! Annyira gyönyörűen szóltak!
És mi a véleményed erről a Napster-dologról?
Nem igazán kedvelem a Napstert. A zenészek általában nagyon sokat dolgoznak nem túl sok pénzért. Csak egy maréknyi ember van a zeneiparban a zenészek között, aki jól meg tud élni a zenéből. A sztárok. A többi csak próbálkozik, és néhány kölyök meg elveszi előlük a megélhetést. Sokan keményen dolgoznak azért, hogy bemutassák művészetüket, és amikor ez ingyenessé válik, az nem az igazi, szóval nem kedvelem a Napstert. Röviden ennyit.
Szereted Európát?
Nagyon!
Merre jártál már az öreg kontinensen?
Minden országban, kivéve a keleti országokat, Magyarország, Csehország, Lengyelország, stb. A többi helyen nagyrészt jártam már, Finnország, Portugália, Spanyolország, Olaszország, Görögország, stb. Sajnos a keleti részen még nem voltam, de szeretnék eljutni oda is. Mindenki, aki járt már ott, mondta, hogy csodálatos helyek.
