Shock!

Napjainkban már nem okoz igazi sokkot egy-egy zenekari tagcsere, kivételek azonban léteznek, kiváltképp, ha az adott zenész majdnem két évtizeden keresztül játszik egy csapatban, majd onnan mindenféle nyilvános előjel nélkül, a rajongótábor számára gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra kerül ki. Még nagyobb a meglepetés, ha tényleges sztárbandáról van szó, márpedig a Tankcsapda esetében mindezt aligha kérdőjelezheti meg bárki. A debreceni trió idén év elején vált meg Molnár Leventétől, azaz Cseresznyétől, és ezekben a napokban már az új gitárossal, a Zanzibárból és a Mafiából ismert Sidlovics „Sidi" Gáborral szántják fel az országot. Az elmúlt hónapok eseményeiről a legilletékesebbet, Sidit kérdeztük ki alaposan.

Most már jó néhány koncerten túl vagytok ebben az új felállásban. Mondhatjuk, hogy megszoktad a helyzetet, vagy olykor még mindig rácsodálkozol?

Néha, a legváratlanabb pillanatokban rámtör, hogy úristen, ez hihetetlen, például amikor ülünk a buszban három órája... De mivel hálistennek régóta ismerjük egymást, és jóban voltunk eddig is, az a fajta beilleszkedős időszak elmaradt, ami egy ilyen helyzetben egyébként elmaradhatatlan. Vagyis nem voltak kínos csendek, hiszen amit át lehet élni együtt, abból mi már sok mindent átéltünk az elmúlt tíz év során. Ilyen szempontból sem Laciéknak, sem nekem nem volt nehéz dolgunk. A dolog másik oldala pedig, hogy akárhogyan is nézzük, jómagam is Tankcsapdán nőttem fel, és hihetetlen, hogy végül így alakult az életem.

Rutinos zenészként, gondolom, annyira azért nem vagy lámpalázas a bulikon, hiszen a Zanzibárral te is sokszor játszottál komoly tömegek előtt.

Egyáltalán nem volt lámpalázam eddig, amiben biztosan benne van, hogy tizenhárom évnyi aktív zenélési rutint tudhatok magam mögött, de amúgy sem vagyok izgulós alkat. Egészséges drukk persze volt bennem az első koncert előtt, de ez onnantól kezdve szertefoszlott, hogy lepacsiztunk, kezet fogtunk, és az intró alatt felsétáltunk a színpadra.

Melyik volt az első dal, amit a színpadon játszottál a Tankcsapdával?

A Senki nem menekül.

Hogy érzed, milyen reakciókat váltottál ki a közönségből?

A Tankcsapda közönsége köztudottan elég masszív és kemény tábor. Tomi és Laci előzetesen fel is készítettek erre, én pedig jó bokszolóként készültem arra, hogyan fogok majd jobbra-balra hajlongani a felrepülő paradicsomok elől. Aztán ehhez képest a legtöbb koncerten „Isten hozott, Sidi!" kórus vár... Mindenféle pudingduma nélkül mondom, hogy eddig óriási szeretetet, rengeteg biztatást kaptam a rajongóktól. Mindössze egy buli volt, ahol páran kiabáltak meg mutogattak, és ez azért elég jó arány ahhoz képest, amire készültem... Vagyis a fogadtatás toronymagasan felülmúlta a várakozásaimat.

Erről elsősorban Laciékat kellene kérdeznem, de nyilván neked is akadnak benyomásaid arról, hogy őket mennyire inspirálja ez az új szituáció...

Sőt, szoktunk is beszélni erről. Nézd, egy új társ, egy hasonló frissítés mindenképpen plusz dolgokat hoz ki az emberből. Ez rám is igaz: tizenhárom évet húztam le egyetlen zenekarban, és a Tankcsapdánál is nagyon régen folytak azonos mederben a dolgok, hiszen Laci és Cseresznye tizenkilenc évig zenéltek közösen, és Tomi is ott van már a bandában vagy tizenkét éve. Éppúgy, ahogy nincs két egyforma ember, nem létezik két egyforma zenész sem, és ezt most hangszertől függetlenül mondom. Így aztán mindenkit olyan impulzusok érnek most, amik eddig nem, vagy nagyon régen voltak jellemzőek. Mivel a zenei gyökereink közösek, így minden természetesen jön. Ennek legjobb bizonyítéka, hogy tizenöt-tizenhat új szám már minden különösebb megerőltetés nélkül összeállt. Vagyis az alkotói vénánkra mindhármunk esetében nagyon kedvező hatással vannak a változások.

Bizonyára te is tisztában vagy vele, hogy keringenek a belépéseddel kapcsolatban bizonyos pletykák a döntés előre lezsírozottságáról...

Épp a napokban beszélgettem valakivel arról, hogy ha kívülről látnám az egészet, több mint valószínű, hogy én is azt mondanám: „Ugyan, srácok, ne nézzetek már majomnak!" De az igazság tényleg az, hogy az utóbbi egy évben már nem éreztem jól magamat szakmailag. Hangsúlyozom, a Tankcsapdával szemben nálunk szó sem volt személyes problémákról, az emberi kapcsolatok nem szűntek meg, de szakmailag nem tudtam tovább csinálni. A két dolog ezután összeért. Való igaz, hogy Tomival és Lacival régóta jóban vagyok. Felhívott Laci, kérdezte, hogy mi újság a Zanzival aztán elmesélte, hogy náluk is gondok vannak. Ezután már természetesen jött az ötlet, hogy mi lenne, ha pengetnénk egyet a próbahelyen. Úgy álltak a csillagok, hogy borzasztóan egyszerre koppant a történet. Megmondanám, ha az lenne a helyzet, hogy kaptam egy lehetőséget, és mivel amúgy is régóta szerettem volna keményebb zenét játszani, elvállaltam a megtisztelő felkérést, és emiatt hagytam ott a Zanzit. A valóság azonban az, hogy a két lépés teljesen független volt egymástól, és el is telt közöttük úgy két hét.

Nem titok, hogy melletted Nagy Dávid volt a másik komoly esélyes a gitárosi posztra. Mit gondolsz, mi billentette végül a mérleget a te irányodba?

Ezt a srácok tudnák igazából megválaszolni. Annyi bizonyos, hogy Dávid nagyon nagy sikert aratott a meghallgatáson, ezért aztán Laciéknak komoly fejtörést okozott a döntés. Szerintem – de ezt csak én mondom – az számíthatott, hogy nekem már elég komoly közös múltam van Lacival és Tamással, vagyis ha turnéra megyünk, nagyon jól tudják, mennyire horkolok, illetve milyen szagú a zoknim reggelenként. Ezek most blőd dolgok, de érted, mire akarok kilyukadni. Olyan következtetéseket pedig én magam sem vonok le, hogy jobb gitáros lennék, mint Dávid, mert ha úgy nézzük, ő bizony jóval technikásabb zenész nálam, zseniálisan gitározik. És mondom, a srácoknak is nagyon bejött. Szerintem azért döntöttek végül mellettem, mert a régi barátság miatt nálam emberileg sem volt semmiféle kockázati faktor. De ismétlem, ezt csak én gondolom így.

Cseresznyével beszéltél a csatlakozásod óta?

Nem. De vele azelőtt sem jártunk úgy össze heti vagy havi szinten, mint Lacival és Tomival. Úgy gondolom, ami elintéznivaló akad a két fél között, az hármójukra tartozik, és persze nyilván én is ott vagyok, ha kellek. Leventével mi ketten egyelőre nem kerestük egymást.

Mennyire tekintenek rád egyenrangú partnerként a többiek a zenei részt illetően?

Amikor először leültünk, fel sem merült ez a téma. Én nem kérdeztem rá, ők pedig nem mondták, csak utólag, hetek múlva beszéltünk erről. Ennek valószínűleg épp az lehetett az oka, hogy Laciék eleve nem csak egy embert kerestek, aki eljátssza gitáron a dalokat és kész, hanem zenésztársat. Vagyis nem volt kérdés, hogy egy trió úgy tud megszólalni, ha mindenki maximálisan kiveszi a részét a munkából, nem pedig session-zenészekkel áll fel. Egy Tankcsapdának mindez nem is állna jól szerintem. Hárman vagyunk, és a stábbal összekapaszkodva megyünk előre.

Mit gondolsz, mennyiben szól másképp veled a banda, mint Leventével?

Ez érdekes kérdés. Amikor még csak elvi síkon beszélgettünk arról, hogyan képzeljük a jövőt és az új dalokat, Laci és Tomi már akkor mondták: azért választottak engem, mert az vagyok, aki, vagyis nem akarnak sem gitározási stílusban, sem semmi egyébben megváltoztatni. „Hozd magadat", mondták, én pedig így is teszek. Cserkó szólóit sem vettem le hangról hangra, de természetesen nem tiszteletlenségből, hanem mert azok az ő lelkivilágát, zenei vénáját tükrözik. Nyilván akadnak olyan dalok, amikre én magam is azt mondom: bűn lenne megváltoztatni őket. Egy Mennyország Tourist szólójába például szentségsértés lenne belenyúlni, hiszen mindenki fülében az eredeti változat ül. Máshol saját technikával, saját ízekkel alakítgattam a dolgokat, mint ahogyan például Tomi is rengeteg dalt másképp játszik, mint azelőtt Elek Ottó vagy Buzsik Gyuri, hiszen más személyekről, más zenészekről van szó. A dal lényege, gerince ettől még persze sehol sem fog megváltozni. Biztos vannak ilyen szempontból más-más ízek itt-ott, de mindenki ráismer a Tankcsapdára, ebben biztos vagyok.

Köztudott, hogy Cseresznyéhez hasonlóan te is nagy Zakk Wylde rajongó vagy, ami a Zanzibár melletti másik zenekarodon, a Mafián elég rendesen hallatszott is. Mit gondolsz, jelenthet ez egy súlyosabb irányt a Tankcsapda számára?

A Tankcsapdának eddig is volt egy nagyon súlyos oldala. Ha például megfigyeled a Szextárgy riffjét, az is akkora Black Label Society, mint az állat. Vagyis eddig is akadtak náluk témák, amik az én kis perverzióm felé húztak, de nem mondanám, hogy a teljes új album iránya ilyen lesz. Az említett új dalok között lesznek doomosabb, húzósabb nóták, de vannak olyan AC/DC-s ízű, laza rock'n'rolljaink is, amiktől egyből szélesen vigyorgunk, és derékból rázzuk a fejünket. Ezek azok a bizonyos közös gyökerek, amikről beszéltem: zeneileg abszolút egy tőről fakadunk.

A gitárosok közül kiket szeretsz még külföldről és itthonról?

Imádom a dallamos, blues-alapú gitárjátékot, így például Slasht, Gary Moore-t... Odavagyok James Hetfield riffeléséért is, mindig is nagyon tetszett, ahogyan gitárosi szemszögből megközelíti a ritmusjátékot. És persze ott van Dimebag Darrell elképesztő tremolótechnikája is... A hazaiak között is rengeteg jó gitáros van, nehéz kiemelni közülük néhányat, így ettől inkább el is tekintenék.

Összességében milyen új albumra kell számítani a zenekartól?

Változatosra. Tomi fogalmazott jól, amikor azt mondta: olyan lesz ez az anyag, mint egy best of válogatás, csak éppen csupa új dallal. Néha még mi magunk is meglepődünk, mennyi különböző irányú nóta gyűlt össze a belassulós, doomos riffelésűtől a kaliforniai rock'n'rollig. És az a jó, hogy összességében mégis egységes lesz az album. Sőt, az is lehet, hogy másnak annyira nem is lesz feltűnő ez a sokszínűség, hiszen a Tankcsapda mindig is változatos volt. Irtózatos hangszerelési megfejtésekre, kütyükre persze nem kell számítani: izmos rockról van szó, amibe a metaltól a könnyedebb dolgokig mindenféle belefér.

Az első új dal egy ideje már ismert, és ez a Mi a fasz van? című nóta eléggé vegyes fogadtatásra talált...

A Mi a fasz van? az első dal, amit hárman raktunk össze, tulajdonképpen már az első közös próbán megszületett. Pontosan tudtuk, milyen fogadtatása lesz, hiszen van ennyi rutinunk. Másrészt meg nem kell agysebésznek lenni ahhoz, hogy tudd: ebben a dalban olyan témákról esik szó, amik egyeseknél garantáltan kiverik a biztosítékot. Sokan valami dallamos refrénű, táncolható rocknótára áhítoztak, ugyanakkor olyan is akad szép számmal, aki pont ezt akarta hallani. Mi meg úgy láttuk, a tagcserétől és mindentől függetlenül itt az ideje, hogy kiálljunk a világ elé, és megkérdezzük: Magyarország, mi a fasz van veled? A dalban mindenféle politikai hovatartozás nélkül fogalmazódnak meg egyszerű, hétköznapi benyomások. Mikor, ha nem most?

Ha már szövegek: Laci a budapesti sajtótájékoztatón valami olyasmit mondott, hogy akár te is hozhatsz szövegeket a jövőben. Bekapcsolódtál ebbe a munkába végül?

Mivel én magam is szoktam szövegeket írni, jólesett, hogy nincsenek megkötések ezen a téren sem. Ez egy szerencsés konstelláció. Ugyanakkor őscsapdásként én is úgy gondolom, hogy Laci szövegei, gondolatai a Tankcsapda gerincéhez tartoznak, így aztán olyan iszonyatosan nem erőltetem a dolgot. Ettől még persze majd meglátjuk, hozok-e a jövőben kész szöveget vagy sem – most mindenesetre csak egy-egy sorral szálltam be a dologba. Volt, hogy ezek elindítottak egy gondolatot, amiből aztán később szöveg született, aztán majd kiderül, felkerül-e végül az albumra vagy sem. A nyitottság viszont mindenképpen jólesett. Ismét csak azt tudom mondani, hogy ez egy alkotóközösség: egy mindenkiért, mindenki egyért.

A világért sem szeretnék a zsebedben turkálni, de mindenki tisztában van vele, hogy a Tankcsapda azon kevés magyar rockzenekar közé tartozik, amelyből főállásban is meg lehet élni. Egzisztenciális szempontból milyen változást jelent számodra, hogy bekerültél a csapatba?

Erre csak a jövő ad majd pontos választ. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden ugyanúgy maradt, mint előtte, de ha jövőre megkérdezel, már jobban tudok majd válaszolni erre a kérdésre. Összességében egyébként a pénz volt a legutolsó szempont, ami ezzel az egésszel kapcsolatban akár csak eszembe is jutott. Jóbarátokkal, ikonokkal állhatok egy színpadon, és ez tökéletesen kielégít, az pedig óriási ajándék az élettől, hogy ebből innentől fogva főállásban is meg tudok élni. Hálát is adok érte minden nap a sorsnak. A másik oldalon pedig ott van, hogy a Tankcsapda teljes embert kíván, amit maximálisan respektálok is. Vagyis ide akkor sem férne be nagyon más, ha borzasztóan akarnám. Hétfőtől vasárnapig a zenekar minden tagja a zenekari dolgokkal foglalkozik, hiszen közös ügyről van szó.

A Tankcsapda nem a Guns N' Roses, de Magyarországon státusz szempontjából mindenképpen a csúcsot jelenti. Emberileg hogyan kezeled ezt? Már ha egyáltalán kell kezelni...

Könnyű dolgom van, mert mindhárman – és ezt mindig is ezt szerettem Laciban meg Tomiban – jó értelemben vett parasztgyerekek vagyunk, nem az a mindenféle gálára, díjkiosztóra járó zenekar. A színpadot szeretjük, a zenéléssel foglalkozunk, a többit meghagyjuk másoknak. A mai napig úgy vagyok vele, hogy amikor az intró alatt kikukucskálok, és meglátom, hogy ott van kétezer ember, az suhan át a fejemen: úristen, mit nem adtam volna ezért 12-13-17 évesen! Tudom, hogy ezzel Laciék is így vannak. És amíg ez a helyzet, addig nincs is probléma.

Hol látod magatokat egy év múlva ebben a felállásban?

Ez most talán ismét pudingdumának fog tűnni, de hidd el, nem az: még nem is került sor az első koncertekre, amikor a harmadik-negyedik próba táján már arról beszélgettünk, hogy olyan, mintha legalább öt-tíz éve dolgoznánk együtt ebben a leosztásban. Akkor sem volt semmi feszengés, amikor fogtam a sporttáskát, és beszálltam a turnébuszba, hogy induljunk a klipforgatásra. Egyikünknek sem volt olyan érzése, hogy itt most valami gyökeresen új dolog történne, simán mondtam én is, hogy mit tudom én, itt most álljunk meg egy kávéra, érted. Hogy a kérdésre is válaszoljak: szerintem jövő ilyenkor épp a Tankcsapda tavaszi turnéjának végén járunk majd rengeteg új számmal, hiszen addigra már remélhetőleg jó ideje megjelent az új nagylemez is. És közben épp a nyári fesztiválokra készülünk majd ugyanilyen lendülettel.

Mit gondolsz, ez a Tankcsapda végső felállása?

Maximálisan hiszek benne, hogy igen. Ilyet persze sok mindenkitől hallottunk már, de nagyon úgy érzem, hogy a felállás betonbiztos.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

A System Of A Downtól a Mezmerize / Hypnotize kettős, a Black Label Societytől a Shot To Hell és Ozzy Osbourne-tól a No More Tears.

Mi az élet értelme?

Hogy nyitott szemmel járjunk, és minden körülmények között legyünk nyitottak a világra. Rengeteget változott az életem, amióta hagyom, hogy minden impulzus hasson rám, legyen szó a legelőillatról vagy egy naplementéről. Nem szeretnék átmenni Kozsóba, de az a lényeg, hogy minél kevesebb legyen a gyűlölködés és annál több a befogadás. Én magam is ennek szellemében próbálok élni.