A 2004-es év egyik legjobb lemezét a Wackor hozta, simán. Nem volt kérdés, hogy a Methanolid címet viselő lemez rongyosra hallgatása után megkeressük a srácokat egy interjú erejéig. Ez lett belőle:
Végre itt a lemez! Hogy akadtatok rá a Holosonic Musicra, illetve hogy akadt a kiadó rátok?
Csabi: Külföldi kiadót szerettünk volna, de miután egy haverunkon keresztül a Holosonic-kal felvettük a kapcsolatot és komoly érdeklődést tanúsítottak, úgy döntöttünk, hogy ez számunkra is kedvezőbb. Így legalább a hazai terjesztés el van sikálva, és ez fontos szempont volt, mert minden nagyképűséget félretéve, itthon elég sokan várták ezt a lemezt. Volt egyébként komoly érdeklődés egy Mascot nevű külföldi kiadótól, amitől teljesen lehidaltunk, mert ők olyan lemezeket adnak ki, mint pl: Marty Friedman szólóanyagai (ex-Megadeth gityós) meg ilyen progresszív cuccokat, de aztán velük megszakadt a kapcsolat.
Sajátos és ütős hangzást kapott a lemez. Amikor bementetek a stúdióba, megvolt a koncepció, hogy pont ilyen hangzást szeretnétek, vagy munka közben alakult a sound?
Miki: Volt egy határozott alapkoncepció a hangzásra ami a gitáron volt a legmarkánsabb de a hangzás mindenképpen Szabi (Superbutt, Parkplatz Stúdió - hangszerfelvételek), Varga 'Pici' Zoli (hangkép+keverés, Bakery) és Szabó Viktor (mastering, Bakery) érdeme, rengeteget alakítottak rajta, hogy olyan legyen mint amilyent szeretnénk, csak még sokkal olyanabb. Az egy hatalmas tanulság volt, hogy ami szerintem jól szól és ami a mikrofonok szerint jól szól, az nem feltétlenül ugyanaz, és felvételnél mindig az utóbbi számít. A sajátos hangzás már régóta megvan, elég furcsa beállítással használjuk a cuccainkat, meg mindenkinek megvan a karaktere amikor a hangszerhez nyúl, igazából ezt sikerült maximálisan kiaknázni, és ez megint hangmérnöki érdem. Rengeteget segítettek abban, hogy minden olyan legyen, amit szeretnénk. Például amikor Pici meglátta-meghallgatta a rendhagyó gitármotyót, csak annyit mondott hogy "aha, akkor koncepció-hangzás van", majd hozott egy-két olyan erősítőt, amiben megvan az a karakter ami a saját cuccomból jött, csak kb. tízszeresen annyira kifinomulva. Meg olyan mikrofonozást csinált, ami erre még rá is fejel, az egészre meg keverésnél tett valami olyan effektet, amitől az eleve sem vékony gitár így kezdett hasítani. A hangképet Pici alakította ki. Van valahol egy olyan kedvenc képem ami a három Frankensteinesen összedrótozott erősítőt mutatja, szívmelengető darab. Pici egy igazi vaddisznó ha gitárhangzásról van szó :)= Szabi lábdobos "tehén-sound"-ja sem volt egy semmi trükközés, hídba vágtunk magunkat amikor megláttuk ahogyan bemikrofonozott. Vagy amit Viktor delejezett a masteringnél. Több szám intro-outroját is ő tette hozzá, így például a lemezt záró visszhangos elmebetegség is az ő lelkén szárad. Ugyanúgy megvan bennük a tudatosság és a fanatizmus, ezért nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Rengeteg újat tanultunk a hangzásokról és egyéb trükkökről.
Lehet lerágott csont, de sokan azért még biztos nem tudják: hogy is kerültetek kapcsolatba Ágnes Vanillával, aki a lemez egyik dalában vendégszerepel?
Miki: Egyszerre dolgoztunk a Bakeryben, ő nappal mi éjjel. Mi korábban értünk oda és vártunk. A munka egyik szünetében Ágnes meglátta Csabi SLAYER-pólóját és azt mondta, hogy az akkor (2003-as) Szigetből csak a Slayer koncertet sajnálja, mert arról sikerült lemaradnia, mi meg: MICSODAA?!? Ágnes kíváncsi a Slayerre? Na, aztán egyből beleszerettünk. Aznap dolgoztunk a Judgementen, amibe szerettünk volna női vokált. Csabinak támadt az az ötlete, hogy mi lenne, ha Ágnest megkérnénk rá. Így lett és igent mondott. Egy olyan pluszt tett a számhoz amitől így elkezdett szállni az egész. Azóta közben összehaverkodtunk és lehet, hogy csinálunk még közösen ezt-azt, a durvább zenei vonulat ugyanis egyáltalán nem áll messze tőle.
Rajta kívül az IHM-es Palika is énekel az egyik dalban. Ő miképp került képbe nálatok?
Miki: Az Isten Háta Mögött öööö Wisten Wáta Wögött zenekarral régóta tart a szerelem. Óriási, zseniális zenét csinálnak, és személy szerint az egyik kedvenc koncertbandám. Pali egy atom-stoner, nekünk meg volt egy stoneres beütésű számunk, jó ötletnek tűnt, hogy meghívjuk Palit némi vendég-vokálozásra ami a végén nagyon betalált. Ő melóból, ebédszünetben jött vendégénekelni ilyen elegáns öltönyben, meg sem ismertük először. :)= Óriásit dobott a szám hangulatán a szokatlan, rá jellemző hangközökkel. Lemezfelvétel előtt a wackerrel rengeteget dumáltunk arról, hogy belefér-e az album képébe egy lassú, betonozós darab, de kár lett volna kihagyni, mert a végén ez a nóta lett az egyik legerősebb a lemezről.
Van aki úgy gondolja, első lemezre csak új dalok kerüljenek, van aki pedig a régiek közül is felrakja a jobbakat. Ti az utóbbi csoportba tartoztok. Van, ami lemaradt így is a lemezről, akár régi, akár új dal?
Miki: Nem, a Methanolid hangulatához nem volt több számunk, sem új, sem régi. A 2. W anyagra viszont egy tonna ötlet, egész de nem 100%-os nóta, félszám, ritmus, riff, szöveg, énektéma maradt, lesz miből dolgozni. Valószínűleg átgyúrunk majd 1-2 régi számot is, de azt nem árulom el melyikeket, mindenesetre egyik sem a régi változat sima újrafelvétele lesz, ehelyett átszabjuk jobbra. De ez még mind nagyon a jövő zenéje, szó szerint.
Csabi.: Én annyit még hozzátennék, hogy a Methanolid nótái 3 évig íródtak, de van olyan téma is ami 5-6 éves. Volt egy-két nótavázlat, ami majdnem összeállt kerek egésszé, de végül vagy hangulatában különbözött, vagy a szintet nem ütötte meg. Volt olyan próba, ahol egyetlen hangon három és fél órát vitatkoztunk.
Elég különös dalcímeket lehet a borítón olvasni, nem biztos, hogy mindenki elsőre kibogozza az értelmüket. Beavatnál ezekbe, meg némelyest a - szerinted fontosabb - dalszövegekbe?
Miki: A számcímek véletlenszerűen kiválasztott haverok neveiből vannak összelegózva, de persze olyan szavakkal, amik fedik az adott szám témáját. Hát, a szövegek nagyjából az elhülyülés meg a képmutatás ellen emelnek hangot, csak így véletlenszerűen: van olyan például, amit a legutóbbi népösszeugrasztós parlamenti választás után írtam (Khemotox Bloodpaint), van ami egy ultra-gumiagyú szektoid ismerősöm hatására született, aki kb. félévente-évente vált vallást (Armed Death-Resistant Youth), van amelyik az antikrisztus-témában forog (Reverse-Inverse Convert Sacrifice Immortalize), van Giordano Bruno-s (More Intensive Slaughering Underground) az Electric Fire meg az evolúció és civilizáció körkörös születéséről és pusztulásáról szól, kicsit viccesebb, cinikus megfogalmazásban. Egyedül egyetlen szám van, ami ténylegesen a címadó haverunkról szól, ez a Grey Zone Survivor. Garay Zsolt barátunk emlékére írtuk, aki 22 évesen döntött úgy, hogy kiszáll ebből a világból.
Zavar, ha kevesen vannak egy-egy koncerten, vagy akkor is 100%-os teljesítményt adtok?
Miki: Igazán jó koncerthez kellenek a népek, mert egy koncert ilyen oda-vissza gerjesztő folyamat: némi energiát adsz ki magadból, amit az arra fogékonyak befognak, átalakítanak és többszörös erővel az arcodba lövik, amit visszahajítasz, és ez a ping-pong megy egész koncerten. Mint a szex, függőséget okoz. :)= Ez persze nem jelenti azt, hogyha csak lézengenek egyen-ketten, akkor takarékon kell égni, meg nincs energia. A zene mindig egyfajta betépés, lila köd, ami önmagában is jó, bár az is igaz, hogy szükség van a visszajelzésre, anélkül nem megy. Ha ilyen kétemberes buli van, mint ami megesett már párszor, mert már régóta vagyunk úton, olyat biztos nem fogsz tőlünk látni, hogy csak ácsorgunk és nyünyörgünk. Az nem lenne Rock&Roll. :)=
Szléjercsabi: Miért pont a dobok? És mióta?
Csabi: Először gitározni kezdtem 11 évvel ezelőtt a haverom meg dobolt. :) Ez úgy nézett ki, hogy volt egy rohadt szar akusztikus gitárja amin volt két húr damilból :), de aztán az egyik elszakadt, és ha jól emlékszem cipőfűzővel pótoltuk. :) Ez komoly! Szóval én ezen zúztam fos pontatlanul, ő meg a Rémusz bácsi meséi c. keményfedeles könyvet püfölte anyám fakanalával. Aztán cseréltünk, mert mind a kettőnk a másik "hangszerével" szimpatizált. :) A stúdiótechnikára már akkor komoly rálátásunk és tehetségünk volt, ugyanis mivel gyorsan játszani nem tudtunk, de mindenképp thrasht akartunk, az egész produkciót felvettük, gyorsmásolóval hangosan lejátszottuk, közben ráénekeltük (értsd: artikulátlan üvöltés) a korai magömléstől a gyümölcsbolti mészárlásig minden témával foglalkozó az Akelát is megszégyenítő dalszövegeinket. Végül az egészet egyben egy második magnóval felvettük. Egy karrier kezdete... :) Utána nekem már maradtak a dobok, mert ez izgatott, ehhez volt érzékem. Úgy éreztem, hogy nekem csépelnem kell. :) Az mondjuk igaz, hogy mikor először láttam dobszerkót közelről, és rájöttem, hogy itt majd a lábamat is használnom kell, kicsit beparáztam. :)
Kedvencek, félistenek, istenek? Mármint dobolóemberek.
Csabi: Elég nehéz ügy, mert rengeteg van. Annak idején Lombardo volt az első tanárom. Ültem a magnó előtt, hallgattam a Slayertől a Seasonst és próbáltam feldolgozni amit hallok. Később aztán a lassabb, agyasabb, technikás dobosok kezdtek bejönni. Mondjuk Vinnie Paul a Panterából, ő ilyen. Mára már azért kialakult, hogy leginkább a pontos, feszes, látványos dobosok jönnek be. Tudod az a Tommy Lee-féle suli. De persze vannak olyanok is akik egyszerre rendelkeznek az összes tulajdonsággal. Gene Hoglan (ex-Dark Angel, Death, SYL) azt hiszem közéjük tartozik. Talán ő a legjobb. Aztán más műfajokban is vannak nagy megfejtők. A free jazz dobosok pl. konkrétan félelmetesek.
Küki, tényleg ilyen csendes pókerarc vagy, vagy ez csak a felvett imidzs? :)
Küki: Nem, ez nem imidzs, én vagyok az Agy a háttérben. ;-) Komolyan, alapesetben ilyen vagyok. Valahogy tudat alatt kerülöm a futó ismeretségeket, akivel meg komolyabb kapcsolat lesz, az meg előbb-utóbb valahogy csak eljut hozzám - és többnyire marad is. Ez többnyire persze úgy jön le, hogy a ’nagyképű bőgős’, én meg nagyon nem erőlködöm, hogy az ellenkezőjét bizonyítsam, és van is olyan barátom, aki átesett a bunkó-hoppá-puszi stádiumon (Ricsi, láttad azt a filmet… :-) ). A többi wackor szerencsére sokkal jobban kezeli az embereket - Mikinek konkrétan mindenhol van egy ismerőse, a Csabesznak meg lesz. :-D Régebben volt persze egy kis irigykedés féle is - főleg, mikor csajok vették körül őket :-) - de aztán kerültem én is középpontba, és nagyon nem nekem való volt. Van ennek egy kombinált arc/névmemória-defekt része is, kellemetlen, mikor fogalmad sincs hogy az a három arc, aki lelkesen veregeti a vállad, csak az ismeretség örömére akar egy sört inni veled, vagy csak le akar lejmolni egy sörre. :-) A koncert az más. Ott csak zene van, ott nem tudok másra figyelni.
Neked milyen érzés volt először végighallgatni a kész lemezt? Szoktad amúgy hallgatni vagy úgyis a fejedben van az egész?
Küki: Arra gondoltam, hogy de jó, hogy addig toporzékoltam a többieknek, hogy ne maradjanak meg az elsőként felvett éneksávok, míg megunták, és Miki újra nekihasalt. :-) Az első pár alkalommal persze jó volt meghallgatni, de mindig volt bennem egy kis elégedetlenség, ami azóta azért jól meghízott. Nem a minőséggel voltam/vagyok elégedetlen, mert hát a Piciék igazán kitettek magukért, hanem a zenével. Mostanában inkább az új lemez fényében gondolkozom róla, hogy az irány jó, de ha ezt meg ezt hozzáteszünk/elveszünk, akkor a végeredmény sokkal jobb lehet. Szándékosan nagyon ritkán hallgatom, mert a koncertek miatt megpróbálom frissen tárolni, plusz hallom eleget próbán is, de néha, amikor a winamp random bedobja a fülhallgatóba, mindig megállapítom, hogy azért megállja a helyét a mezőnyben. De a legjobb az egészben az, hogy még mindig simán meg tud lepni egy-egy mozzanat a számokban.
Úgy látom az utóbbi másfél évben elég szépen felfejlődött egy még szűk, de annál érdekesebb zenekarokból álló kör, akik simán odatehetők színvonalban a nyugati jobbak közé. Mit gondoltok erről?
Miki: Hát, ezt egy messze sem teljes felsorolással kezdeném: Blind Myself, a néhai Convoy (R.I.P. :((((= ), Cyborn, CDT, Hybrid, Korog, Remorse, Superbutt, Subscribe, Watch My Dying, Wendigo, Isten ööö nem is, Wisten Wáta Wögött - bődületes mennyiségű zseniális zenekar tevékenykedik mifelénk, bármelyiket bátran csatába merném küldeni a nyugati underground élvonallal, hiszen véleményem szerint lazán hozzák, vagy sokszor át is lépik a nyugaton sokszor összeerőlködött színvonalat, plusz mostanában az itthoni anyagokon vélek felfedezni némi frissességet: egyre több és jobb az egyedi íz és ez nagyon jó. Személy szerint sok nemsokára megjelenő itthoni anyagot (most őszre: Subscribe, CDT, Watch My Dying, Cyborn) annyira várok mint plö az új Slayert, és valószínűleg ugyanúgy agyonhallgatom majd ha kijön. Eszméletlenül fel tud dobni, ha hallok egy színvonalas hazai lemezt vagy koncertet, mostanában ez a legnagyobb inspiráció nálam. Egyelőre még az a baj, hogy ezek a zenék nem nyernek csatornát a megfelelő helyekre, ahol rangjukhoz méltó helyre kerülnének a világban. De úgy gondolom, ez egy hosszú folyamat, bízom a pozitív jövőben. Aki elég eltökélt és fanatikus, szerintem révbe ér kint is előbb vagy utóbb. Csak még azt nem tudni, mennyire utóbb.
Miki, hogy bukkantál rá a néhol hallható fura, dörmögős (effektprocesszorokat megszégyenítő) énektechnikára?
Miki: Ebben igazából semmi különös nincs, alapfelszerelésként jön az ember egységcsomagban. :)= Láttam jó pár éve valami műholdas csatornán egy olyan műsort, ahol egy mongol rock&roll zenekar nyomta az ipart ilyen énekkel. Dobtam tőle egy hátast, de akkor még nem próbáltam így énekelni, sokkal jobban meg voltam hatódva a csákó eredeti, "Szgyelaju v CCCP" Gibzonij Les Paulonov gitárjától, nyakra csavarozott 2 centivel elszabott fogólappal, és II. világháborús lelőtt német Stukából kinyert négykilós forgókapcsolóval. Na meg imádom a Baraka című filmet, a Dead Can Dance által megdolgozott filmzene óriási hatással volt rám, az is tele van ilyen ős-etno dolgokkal. Aztán meg láttam egy olyan jamet, ahol egy müezzin csákó, egy tibeti szerzetes, egy gregorián kvartett meg még 1-2 etno-arc énekelt együtt ilyen agybontó dolgokat, amiket sem addig, sem azóta nem hallottam. Ott találkoztam először ezzel az énektechnikával úgy, hogy láttam is, hogy ezt ember csinálja effekt nélkül, a kb. 140 magas tibeti szerzetes ezen kívül még két szólamban énekelt egyszerre, meg nem vett levegőt és hasonlók. Akkor jutott eszembe, hogy ha ezt végül is ember csinálja, én meg ember vagyok, szóval miért ne próbálnám meg, elkezdtem azon gondolkodni, hogy hogyan is lehet ilyen hangokat kiadni, és miután lenyeltem a nyelvemet, sikerült is... :)= Hozzá kell, hogy tegyem, az amit én csinálok ezzel a hanggal, még az 1 százaléka sincs annak, amit a tibeti arc produkált. Plö egyszerre két szólamban még mindig nem sikerült énekelnem, nem tudtam rájönni, hogy hogyan csinálja. De az élet hosszú... :)= Amúgy nem vagyok egyedül ezzel az ötlettel kis hazánkban, ugyanis például Ádám haverunk a Hybridből is használja ezt a technikát szintén egy jó ideje. Mielőtt bárki is egymásról nyúlásra gondolna, elmondanám, hogy ehhez évek kellenek, hogy meg lehessen normálisan csinálni folyamatosan anélkül, hogy egy darabban kiköpje az ember a torkát, egyszerűen csak párhuzamosan jöttünk rá, hogy hogyan lehet ilyeneket. Az a jelentős különbség hogy őt Darth Vader hangja inspirálta. :)=
Elég speciálisnak tűnik a gitárod, kissé olyan mint a Millennium Falcon, külsejére talán megmosolyogják, pedig nagy tudású. Mesélnél róla?
Miki: Lando Calrissian tulajdona volt, tőle nyerte Solo kapitány kártyán, ezért is az elnevezés: Solo-gitár. :)= A paramétereit még régebben kísérleteztem ki egy olyan pár filléres hangszeren aminek mindenhogy szabadott volna szólnia, csak pont jól nem, de brutálisan át lett berhelve és eléggé ütött. Bár mókás volt nézni az értetlen fejeket, hogy mi a fasz szól így ebben a gitárban így, szerettem volna hangzásban előrelépni. Mióta játszom, volt időm átgondolni hogy mi az, ami nekem kell, és mi az, ami nem passzol hozzám: faanyagok, felépítés, szerelékek, elektronika meg minden. Elkezdtem a lemez felvételéhez alkalmas fegyvernemet kutatni kb. a Methanolid megírása előtt egy évvel, de olyan hangszert, ami 100%-ig tetszett volna nem találtam, pedig mindent kipróbáltam, amit lehetett. Tudtam, hogy ahhoz, amit én szeretnék hallani, nem elég egy átlagos "csak" jó gitár, olyan kell, aminek ugyanolyan karaktere van mint nekem, ezért kezdtem az egyedi hangszerek iránt érdeklődni. Pár kör után akadtam a neten a Warmoth cégre, akik kit-gitárokat csinálnak hihetetlen jó minőségben és elfogadható áron. Egy kit-gitár zsákbamacska lehet, de mivel pontosan tudtam, hogy mit szeretnék és hogyan, egyszerű dolgom volt. Az alkatrészeket Szentiványi Norbert barátom hozta el, mi meg édesapámmal, Mikibával szerszámokat ragadtunk, kb. 2 hónap alatt összekalapáltuk és a végén ez lett belőle: egy agyig leegyszerűsített gitár ami igazából egy dolgot tud, de azt nagyon: betonozni. Van benne persze néhány goromba trükk is, amitől pontosan így szól ahogy, de ezeket nyilván nem árulom el, mert egy mocsadék szemétláda vagyok, csak itt adom a rendes csákót, hogy nőjön a népszerűségem. :)= Biztosan nem ez a legjobb gitár a Földön, de nagyon nehezen lehetne olyant találni, ami ennél jobban rám van szabva, nekem legalábbis 15 év alatt nem sikerült.
Inkább gitárosnak vagy énekesnek tartod magad?
Miki: Hát, én gitárosnak és abból is csak ilyen ösztöngitáros vagyok, de szerencsére megvan az a tulajdonságom, hogy hallásból elég jól feltalálom magam, tudok fejben összerakni többszólamú dolgokat, és a legfontosabb: azonnal vigyort csal az arcomra, ha egy agyig tekert erősítőt megröfögetek-megnyavajgatok a gitárommal. Ugyanazt válaszolnám, hogy csak gitáros, ha azt kérdeznéd, hogy zenész vagyok-e. EADG... stb-n kívül szinte semmit sem konyítok a zeneelmélethez, 95%-ban fogalmam sincs miket fogok, csak feltekerem csutkára az erősítőmet és ütöm-verem a gitárt hallásból, mer' az jó. Sajnos egysíkú vagyok ebből a szempontból, ugyanis semmilyen más hangszer nem mozgat meg. Talán a dob kicsit, mert az is lehet ütni-vágni és az is akkor szólal meg jól ha odaver az ember rendesen. Énekelni is csak azért kezdtem el, mert muszáj volt, és utána rajtam ragadt a dolog. 
Csak akkor élvezem, ha alátámasztja a riffeket, olyan mintha gitározás közben játszanék még egy egyhúros hangszeren, ami jó kis harmóniákat eredményez ha rendben van, ha meg nincs rendben akkor mindent elbasz jól. :)= Persze egy dalban mégiscsak az ének+szöveg+zene egység fogja meg az embert általában az énekkel az élen, tehát valahol az a legfontosabb elem, sőt, ha az nincsen rendben, az még a legjobb zenei alapot is jól elrontja, tehát a fontosságát belátom, de ennek ellenére is nekem az ének mindig is másodlagos volt, a halálos riffek nélkül számomra semmi értelme az egésznek. Engem biztos nem lehetne azon rajtakapni, hogy a fürdőkádban trillázom, ellenben a felfújható matrac-gitárommal gyakran megesik, hogy lenyomok egy-két léggitáros SLAYER-riffet a habok között a gumikacsáimnak. :)=
Kifogod az aranyhalat, muszáj hármat kívánnod, mert különben kihullik a szakállad. Mit kívánnál?
Miki: Hogy én, horgászni? Na azt megnézném. :)= Na jó, akkor vegyük azt az alapfelállást, hogy aranyhal feldobta a témát, és én erre szabályszerűen lógatom Zsömle (a macskám) előtt, aki pofozgatja, én meg akkor hármat:
1. Mi bajod a szakállammal, ropi ?!?!?
2. Ne stírölgesd így a gitáromat, takony, mert menten bekötlek az erősítőm mögé hangfal-szimulátornak aztán elszögelem rajtad a Ditto Headet max hangerőn!
3. Na jó. Lásd, hogy nekem is van szívem, nem adlak a macskának, sokkal többre vagy érdemes. Ellenben, sülthal vagy halászlé akarsz lenni?
\m/
Nem hiszek a csodákban, de a szerencsében és abban, amit az ember megcsinál magának viszont igen. Például pöszméteszirupban szottyosított aranyhal roston és jótündér-sült tejfölös-kapros öntettel, na ezek szerintem elég metálos kaják. Meg a chilis ördög-pörkölt nokedlivel, mert hát kisasztal és hokedli, rockerebéd: NOKEDLI! :)=
Mi az élet értelme?
Miki: Az Élet, a Világmindenség meg Minden? 42! (R.I.P. Douglas Adams aki a világegyetem legzseniálisabb írója volt. :,(= )
Küki: Tudom, de nem mondom meg. Ez súlyos titok, ne akarjátok ezt a terhet, csendes pókerarccá tesz.
Csabi: Ezt csak az Istenek tudhatják! Úgyhogy a Slayeréket kellene megkérdezni. :)
