Shock!

Jól jelzi a debütáló Emperor korong reputációját, hogy megjelenésének huszadik évfordulóján, hosszú évek tökéletes, az eltávozott Császár emlékéhez méltó csendje után, néhány kiválasztott nyári fesztiválon egy látszólagos újjáalakulással emlékezik meg róla a zenekar. Ennél több méltatásra talán nem is szorul ez a legendás album, melynek kortársai patinás sorában sincs szégyenkeznivalója, hiszen úttörő jelentősége a Mayhem De Mysteriis Dom Sathanasának, a Darktrone A Blaze In The Northern Sky-ának vagy az Immortal Pure Holocaustjának szintjére emeli, miközben – korát bőven megelőzve – számos tekintetben túl is mutat azokon. Az In The Nightside Eclipse bizony ott van a black metal koordinátarendszerének origójában.

Bár az Emperor életműve jó közelítéssel makulátlan, és az egyes albumoknak önállóan is szintúgy megvannak a maguk tántoríthatatlan hívei, az In The Nightside Eclipse debüt különleges státusza a diszkográfiában mégis vitathatatlan. Tény ez annak ellenére, hogy utóbbi egyértelműen Ihsahnék legnehezebben hallgatható, hangzásában is mélyen underground munkája. Gyakorlatilag előzmények nélkül készítette egy alkalmi társulat, a produkció pedig sem küllemében, sem a belbecs tekintetében nem mutatta a későbbi munkák kiforrottságát. Ha azonban valaki van olyan kitartó, hogy a billentyűs-szimfonikus feketefém alapokig le akar ásni, mély megbecsülésben ott találja ezt a döbbenetes Necrolord festménybe csomagolt albumot. Tomas Thormodsæter „Samoth" Haugen és Vegard Sverre „Ihsahn" Tveitan, az alapító/dalszerző páros olyasmivel kezdett kísérletezni itt, ami azután hosszú évekre elegendő muníciót adott egy komplett színtér élharcosainak. A Nightside...-ról csakis a legnagyobb tisztelet hangján szabad szólnunk.

A lemez egyedi karakteréhez a zenekari magot jelentő gitárosokon kívül kétségtelenül hozzájárult a maga módján valamennyi zenész – még azok is, akik a stúdióban már nem voltak jelen. Håvard „Mortiis" Ellefsen, a orkképű bőgős például hivatalosan csak a legendás Wrath Of The Tyrant demó megjelenésének idején volt teljes joggal a tagság része, játéka azonban hallható még a két, legkorábbi Emperor-szerzeményeket exhumáló EP-n (Emperor, As The Shadows Rise) is. Ismerve azonban a basszusgitár elhanyagolt szerepét a korai norvég anyagokon, sokkal maradandóbb mindaz, amit a bőgős az általa jegyzett dalszövegeken keresztül a mindenkori hallgatóságnak adott. Aki ismeri hegyes fülű barátunk korabeli szólómunkáit, az képben van Mortiis tolkieni alakokkal benépesített mesevilágát illetően– itt is ebbe a mitikus-gnosztikus birodalomba kaphatunk betekintést. A Nightside...-ra végül mindössze kettő, általa írt dalszöveg került fel, ezek a Cosmic Keys To My Creations And Times és a lemez emblematikus nótája, az I Am The Black Wizards, melyek önmagukban is visszaadják a teljes anyagot jellemző, rousseau-i ihletésű világképet („Mightiest am I, but I am not alone in this cosmos of mine"). Ha már szövegek, meglepő lehet látni, hogy Samoth is mennyire belefolyt itt még nem csupán a zeneszerzésbe, de a szövegírásba is: a nyitó Into The Infinity Of Thoughtsot és a Beyond The Great Vast Forestet is egyedül jegyzi, amire később már nemigen adott módot a Császár.

A zene maga sokkal inkább egyívású, Ihsahn és Samoth közös munkájának gyümölcse a The Majesty Of The Nightsky kivételével, melyet az énekes egyedül jegyez. Ahogy az 1997-es Anthems To The Welkin At Dusk esetében, a hangsúly itt is a közös kreatív tevékenységen van, ahogy a filmzeneszerű hangulatok és ívek egybeforrnak a NWOBHM ihlette intenzitással, mindezt egy új zsáner, a black metal égisze alatt teljesítve ki. Alig ismerünk hasonló párosokat a teljes extrém metal mezőnyben – ahogy az Emperor Anthems utáni történetében sem –, ahol nincsen alárendelt fél, és ekkor nincsenek még meghasonlásba torkolló kompromisszumok sem. A debütáló albumoknál megszokott módon, a Nightside... is hosszú évek előzetes munkáit dolgozza fel, ekként mind a Cosmic Keys To My Creations And Times, mind az I Am The Black Wizards is szerepelt már az 1993-as Emperor EP-n, majd a némileg átalakult tagság újra rögzítette ezeket. A Beyond The Great Vast Forest pedig egyenesen a Wrath Of The Tyrantről került átmentésre (ott még My Empire's Doom címen szerepelt), ez esetben viszont már csak az alaptéma maradt érintetlen. A lemez későbbi, remasterizált verzióin egy-egy Bathory (A Fine Day To Die) és Mercyful Fate (Gypsy) feldolgozás is szerepel, utóbbi érdekessége, hogy egyike azon kevés Emperor stúdiófelvételnek, ahol a billentyűk mögött kisegítő zenészt (az élőben is csatasorba állított Charmand Grimlochot) hallhatunk.

Említettem már, hogy a Nightside...-ot rögzítő stúdiós felállás részben kényszerűségből, részben egyéb, a zenekaron kívül álló okokból először és utoljára volt hallható így együtt. Miután Mortiis a nem sok jót ígérő oslói események hatására Svédországba „menekült", ahogy később az Anthemsen, úgy itt is kisegítő bőgőst vittek Ihsahnék a stúdióba. A választás ez esetben Terje Vik „Tchort" Schei-re, a Green Carnation vezérére esett (nem mellesleg éppen ő állt modellt a Wrath Of The Tyrant borítóképéhez), aki elődeihez és utódaihoz hasonlóan is megtette a magáét, sok egyebet nem lehet az itteni szerepléséről elmondani. Bård Guldvik „Faust" Eithun ellenben az Emperor első korszakának emblematikus alakja volt, aki akár itt, akár a Thorns soraiban sokkal többet is elérhetett volna zenészként, ha 1992 nyarán nem dönt úgy, hogy magával csalja és meggyilkolja Magne Andreassent, akinek minden bűne a vállalt homoszexualitása volt. Akárhogy is, Faust ezzel a cselekedetével csaknem évtizedes száműzetésre ítélte magát – végül így is idő előtt, kegyelemmel szabadult, hogy az idei jubileumi koncertekre azután újra csatlakozhasson társaihoz.

Az Anthems emlegetett nagyszerűségének ismeretében sajnos immár egyértelműen azonosíthatók a Nightside... „gyenge" pontjai is, ezeket pedig a szörnyűséges hangzás mellett részemről az egy kaptafára vett énektémákban azonosítom. Ihsahn hangjában itt különösebb nyomát még nem leljük a későbbi kiforrottságnak, nem beszélve a durva/tiszta ének váltogatásával megvalósított, utánozhatatlan ellenpontozásról. Ez egy igazi underground hang, a maga nagyszerűségében, és magára az albumra sem a nehezen kihámozható, de önállóan is piacképes témák diadalmas soraként emlékezünk majd, inkább a sarkvidéki tájakon utaztató hangulat marad emlékezetes. Egy, a lemezen is előszeretettel felhasznált, A Gyűrűk Urából vett képpel élve, az album hangulata a Minas Tirith (a Felkelő nap tornya) és Minas Morgul (a Boszorkányság Tornya) határolt vidékre emlékeztet engem a végtelen, sötét titkokkal teli Pelennor-síkság uralta horizonton, a hegyek lábánál, ahol történelem előtti idők nagy csatái dőltek el. Mindez a fagyos észak embert próbáló tájaira alkalmazva: ezt jelenti számomra a korai Emperor muzsikája.

Különös pikantériáját adja a megemlékezésnek az a tény, hogy a Nightside... születésének pillanatában annak alkotói egészen elképesztően fiatalok voltak. Sem Faust, sem Samoth sem töltötte be még a huszadik életévét, Ihsahn azonban hivatalosan nagykorúnak sem számított ekkoriban. A Grieghallen-legendák szerint utóbbi ténynek is volt köszönhető, hogy a frontember annyi időt eltöltött a stúdióban Pytten társaságában (t.i. őt még nem engedték be a kocsmába). Utóbb Ihsahn talán éppen az itt szerzett bőséges tapasztalatok birtokában válhatott, zenészként való elismertsége mellett a későbbi neves producerré/hangmérnökké. Ismét szembesülünk tehát az éppen nevet szerző norvég/északi zenészek döbbenetesen alacsony átlagéletkorával, hála a sokszor állami támogatással (!) segített előtanulmányaiknak, mégis elámulhatunk, hogy ezek a tinédzserkorból éppen csak kinőtt fiatalemberek már akkoriban is milyen minőségű tudással és egyéni stílussal rendelkeztek. Bizony, a norvég black metal történelmét jórészt a húszas éveik elején járó sihederek írták, örökségük pedig a mai napig példaértékű.

Az évforduló kapcsán érdemes megemlékeznünk az album jubileumi, digibook verziójáról is, lévén messze több egy standard újrakiadásnál, komoly csemegéket rejt. A dupla CD-s kiadvány az első lemezen tartalmazza még az As The Shadows Rise EP-t is, természetesen remasterizált formában. Kuriózumértéke viszont inkább a második CD-n található alternatív mixnek van, mely a The Akkerhaugen Tapes 1993 bootlegként volt ismeretes a beavatottak előtt, és a komplett anyagot pre-produkciós/próbatermi keverésben tárja elénk. Túlzás nélkül új dimenziókat nyit meg ez az utóbbi felvétel a már jól ismert tételek befogadásához, az eredetihez képest fagyosabb atmoszférájával, a billentyűs játék kidomborításával. Ami pedig felteszi a műre a koronát, az a mesés Kristian „Necrolord" Wåhlin alkotta borító, mely a Minas Morgul felé tartó orkokat ábrázolja, és amelyen, a zenekari logó alatt felismerhető az Emperor EP frontjáról ismert lovas képe, Gustave Doré munkája („Death On A Pale Horse"). Aligha létezik olyan képzőművészeti alkotás, amelynek méltóbb helye lenne egy bakelit frontborítóján.

„A Császár halott, éljen a Császár!" – állítja magáról a bő évtizede nyugovóra tért Uralkodó, ugyanakkor éppen az In The Nightside Eclipse példája bizonyítja legfényesebben, hogy bizonyos dolgokat nem lehet, nem szabad eltemetni.