Shock!

Mielőtt bármit is mondanék, kérlek benneteket, ne kezdjünk el azon őrjöngeni, hogy ki csúszott meg jobban ezzel a kritikával: mi vagy az Aftenposten? Mi ez a harmincegy év ahhoz képest, hogy három évtizede ez a második legsikeresebb demófelvétele annak a bandának, amely ebben a felállásban nem is adott ki mást, csak demókat?! Emlékezzünk meg kegyelettel Per Yngve „Excuse the blood" Ohlinról, aki akkor is felvette I <3 Translyvania feliratú pólóját, amikor a klasszikus Tormentornak már rég vége volt, ezzel pedig az utolsó karót is beleverte ennek a sosem látott szörnynek a szívébe. Mert ez egy ilyen zenekar volt, amely sosem nőtt magasabbra a Kékesnél, mégsem ezért szerettük.

Nem sok alkalmunk van hasonló kijelentéseket tenni, becsüljük meg: a Végzet hetedik napja előtt tényleg nem volt Semmi, de ha volt is, arról érdemesebb inkább hallgatni. Alighogy összeállt a Szigeti Attila / Buday Tamás gitárpáros, a többek között a Venom, a Possessed és az ősthrasherek által felkavart ősborzalomból felderengett valami, amit ez a szürreális budapesti brigád minden kérdés nélkül a sajátjának tudhatott. A The Seventh Day...-en az említettek közül is inkább Buday Tamás elképzeléseit hallhatjuk megvalósulni, míg törzskönyvezett Szigeti-témák majd az Anno Dominire kerültek fel. Az őrület magyar hangja, és a dalszövegek gondozója pedig Csihar „Mayhem"Attila, őt jól ismerjük.

Ha az Anno Domini egy zengő hangú farkaskutya, akkor a The Seventh Day... egy nyers húson tartott korcs, amely ösztönösen bántani akar, de a maga esetlegességében is bámulatosan életerős. Megtalálhatók már itt is a később védjeggyé vált filmes áthallások, az egyelőre még inkább megmosolyogtató, mint vérfagyasztó, tökéletesen egyedi énekhang, és egy még össze nem szokott, de oltári lelkes brigád perverz bája. Példátlan egységben erősíti egymást a kiforratlan zeneiség és a normáknak középső ujjat mutató, ocsmány megszólalás, na meg az a punk attitűd, ami a zenekar korai korszakának sajátja volt. Csodálatos klasszikusok egész sorát rejti a kásahegy, hogy csak a Tormentor I. című alapvetést említsem...

De nem húzom tovább az időt, mert úgy áll a helyzet, hogy az Anno Domini demó után útját vesztett társulat a klasszikus felállásában zenél ma újra nekünk az A38 hajón, ideje tehát leporolni a kazettákat, megmozgatni kicsit a Norvégia irányába meredt tartással féltérdre ereszkedett testünket, és meghallgatni valami igazán eredetit, a legautentikusabb forrásból. Még ha a The Seventh Day Of Doomról esetleg nem is bukkan fel semmi a ma esti szettben, ez nem ok arra, hogy elhallgassuk, és ne kezeljük méltó helyén ezt az anyagot, amely a műfaj ikonjait is megihlette, és amit kivételesen tényleg annyira rosszul esik hallgatni, hogy az már jó.

AZONNAL KÁSÁT KÉREK!