Shock!

“Ha az asszony csaphat görbe estét, akkor én is” – gondoltam, majd fogtam magam ezen a kánikulai pénteken, meló után kocsiba vágtam magam és irány Fehérvár, hogy cimborám korábbi invitálásának eleget tegyek. A bicepszre gyúrás (gy.k. korsóemelgetés) mellett egy jó kis prog metal koncert is szerepelt a napirenden: Age Of Nemesis-ék amúgy is ritkán játszanak, az előzenekarként beharangozott Saturnine pedig igazi unikumnak ígérkezett, hiszen a régi Unicum (na ugye!) State-es, Nemesis-es harcostárs, Pici mostani bandájáról van szó. Ráadásul a fellépők (nem tudom pontosan, milyen apropóból) meglepetés Dream Theater feldolgozásokkal csábították a nagyérdeműt. Mivel azonban egész Fehérváron egyetlen plakátot láttam, azt is a helyszínen, nem tolongtak a népek, persze ez valahol nem meglepő, ebben a műfajban egyedül a DT vonz nagyobb tömegeket, a nem rossz értelemben vett másodvonal pedig undergound marad, míg világ a világ. Persze ha valami minimális hírverés lett volna, akkor talán azért egy olyan 100 ember csak elzarándokolt volna a kultikus helyen (külváros, lepukkant gyártelep a lá Csepel Művek) lévő Base-be. Nem így történt, így inkább afféle nyilvános próbának lehettünk szemtanúi.

A Saturnine zenéjét valahol a Wendigo és a Nemesis között érdemes elképzelni: előbbinél tradicionálisabb, utóbbinál viszont modernebb hangvételű prog power muzsikát nyomnak, komplex, de követhető dalszerkezetekkel, rafinált betétekkel, virtuóz szólókkal, billentyű nélkül (a feldolgozásként játszott As I Am is jó kiindulópont lehet). A csapat nem is olyan rég még Goldwater néven futott, érdekesség, hogy Pici itt nem bőgőzik, hanem énekel, és itt el is érkeztünk a csapat egyetlen gyenge pontjához: ki kell ugyanis mondanom, hogy izé… nem jól. Ezekhez a remekül megírt refrénekhez, énekdallamokhoz (a 4-5 saját nóta tényleg igazi Dal volt, a műfaj minden követelményének megfelelően) egyszerűen kell egy igazán jó énekes. Egy Lance King, Ian Parry, Andy Kuntz vagy akár LaBrie kaliberű torokkal a Nemesis babérjaira is törhetnének, sőt, hogy egy pillanatra kizökkenjünk nyugatimádatunkból, tulajdonképpen Kiss Zoli vagy akár BZ kolléga hangjával is baromira ütne ez a zene, nem is beszélve mondjuk egy Thorday Ákos-szerű orgánumról. Még esetleg ha az lenne a koncepció, hogy durva vokalizálás van a tiszta ének helyett, de ahhoz Pici üvöltése meg nem elég brutális. Én gyanítom, hogy kényszermegoldásról van jelen esetben szó, mert a saját számok tényleg túl jók ahhoz, hogy a közönség csak az instrumentális vázat ismerhesse meg. A koncert családias, baráti jellegét egyébként a Nemesis-es Nagy Gyuri vendégszereplésével elnyomott Change Of Seasons rész (Innocence) is erősítette, itt többé-kevésbé az ének is rendben volt.

Sokat írtunk már ezeken a hasábokon a most már Age Of Nemesis-ről, a jól ismert műsort most néhány tényleg exkluzív Dream-feldolgozással dobták fel, ezzel együtt a maga kb. másfél órájával ez volt talán a legrövidebb önálló koncertjük, amit valaha láttam. De ugyanolyan jól sikerült, mint az összes többi: a három lemez “slágereivel” sehol, semmilyen körülmények között nem lehet tévedni; az Overture 1928, a Burning My Soul (!) és a Mirror pedig csemege volt a javából, amelyek mellett a szokásos Queensryche-féle Mission jól elfért (bár mi a Gates Of Babylont és a Burnt azért hiányoltuk). Nagy öröm, hogy nálunk is van olyan banda, aki minden tekintetben nyugati hozzáállással zenél, a nehéz körülmények miatti sírás helyett teszi a dolgát és a minőségen, ill. a saját maga által felállított mércén kívül mást nem tart szem előtt.

Ilyenképpen nemzetközi mezőnyben sem vallanak szégyent: meggyőződésem, hogy ha bejutnának egy Vanden Plas, Enchant vagy Symphony X turnéra akár harmadik előbandának, az EU proggerei nagyon rákattannának a bandára, hiszen simán oda lehet tenni az angol nyelvű lemezeket mondjuk a Circus Maximus, a Magnitude 9, a Consortium Project vagy épp a Section A, netán a Malpractice albumai mellé. Ez pedig, ha úgy vesszük, megfizethetetlen. A zenekar számára mindenképp, hiszen nagy üzleti lehetőségek sehol a világon nincsenek ebben a zenében; de a magyar rajongóknak is óriási dolog, hogy van egy olyan bandánk, amelyet minden túlzás nélkül hasonlíthatunk a fenti nagyokhoz és újabb titánokhoz (nem véletlen, hogy a Magna Carta mellett a prog powerben erős Lion Music kiadó is érdeklődött a csapat iránt). Mindenesetre nagy kár, hogy a banda idejéből ennyi futja koncertezésre, mert rendkívül erős oldaluk az élő játék – remélem, a koncertfelvételek, amelyekről Fábival beszéltünk a buli után, hamarosan kijönnek, ha máshogy nem is, az Official Bootlegs sorozat következő részeként.