Shock!

Nem vagyok már rendszeres tribute-koncertlátogató, de a Europe-hoz fűződő viszonyom bensőségesebb, mint más bandák esetében; ráadásul szerintem egy előttük tisztelgő zenekar nemcsak itthon, hanem egész Európában (eh-eh) különlegességnek számít.

 

 

Mert az tuti, hogy Maiden, Metallica, Kiss, AC/DC, Guns tribute-tal tele a padlás bárhol – na de Europe...? Pedig Joey Tempesték is voltak akkora sztárok, mint a fent említettek, más kérdés, hogy ők nem maradtak azon a szinten, ami egyébként nem is baj.

Nyilván kicsit bosszantó volt, amikor a haver bulijából visszatérés terhe mellett lesétáltunk a Körúton a Rocktogonba, és útravalóul az elmaradhatatlan „de hát ezeknek csak egy számuk van, na jó, kettő"-okosságot kaptuk hamuba sült pogi helyett, de annyi baj legyen. Ennek a formációnak egy korábbi verzióját már láttam ugyanitt pár évvel ezelőtt, és a honlapjuk alapján nem keveset komolyodott a történet azóta – szóval mindenképp kíváncsi voltam.

Az Avatarból is ismerős Gellért Tamás gitáros mellett veterán arcok gyűltek össze ebben a csapatban, és azt hiszem, a hazai klubszcéna ismerőinek sem a Snake Heartos Vincze Zoltán basszert, sem Nachladal Istvánt nem kell bemutatni – de a dobos és billentyűs srác sem nyeretlen kétévesek, noha kevésbé bejáratott nevű bandákban zenéltek eddig. Nahi hangjával kicsit furcsán szólnak a Europe dalok, hiszen ő inkább a Sammet/Kiske/Dickinson-vonalat hozza énekileg, de aki ismeri az Edguy I'll Cry For You feldolgozását, máris elképzelheti, miért működőképes mégis a dolog. Nem véletlenül, hisz fanatikusként Tamás nagyon komoly melót fektetett John Norum és Kee Marcello játékának tanulmányozásába, és ennek köszönhetően bizony a legkényesebb gitárrészek is hitelesen szólaltak meg a keze alatt.

A Girl From Lebanon előtti kis intermezzo pedig tényleg Norumhoz méltóra sikeredett. Nagy kár, hogy pont az ő késése miatt kellett az amúgy rendes hosszúságú setlistből legalább öt dalt kihúzni, és így mindössze háromnegyed órán át élvezhette a kisszámú, de lelkes publikum a Europe muzsikáját (ezzel szemben az előzenekar stílusban és színvonalban egyáltalán nem rokon produkciója egy örökkévalóságnak tűnt).

Ennek sajnos olyan kedvencek is áldozatul estek, mint a Superstitious vagy a Stormwind, de a fent említett Lebanon mindenért kárpótolt – nem beszélve a Ninjaról vagy az On The Loose-ról, noha a Time Has Come-mal és a kötelező slégerekkel együtt így már kissé túlreprezentálttá vált a Final Countdown lemez. Persze teljes koncerten majd lesz több csemege is (a repertoárban Norum szólóslágere, a Back On The Streets is szerepel!), bár azt kissé csalódottan vettem tudomásul, hogy új korszakos dalokat egyáltalán nem nyom a banda. Talán ez is változik majd, és ha esetleg nem is számolnánk be róla, azt mindenkinek csak javasolni tudom, hogy figyeljen oda a Europe Tribute Bandre – a Rocktogonban rendszeresen felbukkannak. Pesti harmincas és afölötti rockerek, tessék lefáradni egy bulira!