Shock!

Hans Zimmer tavaly májusi koncertje után elhatároztam: ha még egyszer részese lehetek ennek az élménynek, azt a hangzást és látványt illetően optimálisan legjobb helyről szeretném újra átélni. Így amikor jött a hír tavaly, hogy újra láthatjuk ezt a szem- és fülkápráztatóan páratlan produkciót, azonnal lecsaptam egy ideális ülőhelyre, került, amennyibe került. Mostanában úgyis csak kapkodom a fejem én is, úgy el lettünk kényeztetve annyi kihagyhatatlan koncerttel, így pár nappal a számomra is felejthetetlen groupamás Depeche Mode után tűkön ülve vártam az újabb arénás filmzene-adagomat.

Két nappal később még mindig keresgélem a szavakat, megismételni pedig nem szeretném a tavalyi áradozásomat – főleg, hogy most már nem volt annyira újszerűen mellbevágó az élmény, hiszen másodszor láthattam őket, így kicsit visszafogottabban hajtok kalapot a Mester (és tanítványai) előtt. Egy ilyen volumenű produkciót nyilvánvalóan nem két hónap összerakni, ezért valahol várható volt, hogy a műsor nagy része ugyanaz lesz, esetleg a háttérvetítés és fények alkalmazásának módosításával. Nem is baj ez, hiszen a „legnagyobb slágereket" rengetegszer képes lennék végignézni/hallgatni újra, olyan elementáris erejűek, főleg így, új köntösben.

A műsorban tényleg nüansznyi változtatások voltak, például az Interstellar szettnél most a Day One tétellel nyitottak, míg tavaly a Cornfield Chase-zel. Azért is minimális ez, hiszen ez a két darab szinte megegyezik, a mostani egy kicsivel finomabban, lágyabban hangszerelt. Bekerült viszont a Batman vs Superman: Dawn Of Justice-ból az Is She With You?, ami Wonder Woman témája, nyilvánvalóan a mostanában bemutatásra kerülő új filmet promózva. Azzal is csak ismételni tudom, hogy élőben mennyivel dinamikusabban szólalt meg minden, például a The Electro Suit felett a mai napig nem tudok napirendre térni, döbbenetes energiával áramlottak azok az ezerszínű hangok.

Ahogy említettem, a látvány módosult, érzésem szerint kicsit túltolták most a villogó fényeket, előfordult párszor, hogy kicsit beleszédültem, és a Thin Red Line is jobban tetszett tavaly, amikor kétoldalról úszott be a szaggatott vonal, azt hatásosabbnak éreztem. Viszont volt, aminek az idei változata ütött nagyobbat, az Inceptionnél egy, a tavalyinál még hatásosabb LSD-tripbe húztak be, minden eddiginél intenzívebb módon. Ami pedig tavaly is bombasztikus volt, most is maradt, a nézőteret pásztázó fénycsóvák most, lentről nézve még szürreálisabb élményt nyújtottak.

A legfeltűnőbb személyi változás az egyik gitárosi poszton tűnt fel, Mike Eizinger helyett (aki tavaly a nászútját töltötte a turnén) egy fiatal srác, Nile Marr (Johnny Marr fia) zenélt, kifogástalan módon. Az egyébként Manchesterből származó Nile-t az Aurora előtt a színpad közepére is hívta Hans Zimmer, de sajnos most is volt apropója egy szomorú megemlékezésnek, ugye a manchesteri események kapcsán... Guthrie Govan brillírozott, érzésem szerint több teret kapott a szólóknál, és Hans Zimmer az elsők között mutatta be („Fuck me, this guy is amazing!″). Ami ugyanúgy megmaradt, az a zenészek egyenkénti bemutatása, sztorizás, olyannyira, hogy Zimmer úr az első részt kicsit a kiszabott időn túl is húzta a sok beszéddel, de hát nem baj ez, láthatóan remekül érezte magát. Körülbelül hasonlóan megilletődötten viselkedik még mindig, bár azért valamennyire lelazult már, és akármibe lefogadom: iszonyatosan élvezi, hogy néha „rocksztárkodhat" színpadon.

Megalázóan tökéletes volt minden, a csellista Tina Guótól a dobos Satnam Ramgotráig mindenki elképesztően zenélt, a hangzásról is csak szuperlatívukban tudok beszélni, és azt nem tudom elégszer leírni, hogy ezeket a darabokat mennyire meghökkentően más élmény, illetve inkább ÉLMÉNY így, ebben a formában hallani. Tapintani tudtam az energiát, nagyon feltöltött, és ilyenkor azért simán hihető, hogy a zene gyógyít is. Azon is morfondíroztam a koncert közben: annak ellenére, hogy Hans Zimmer tényleg zseni, még így is valószínűtlen, hogy ennyi hangjegy létezik a fejében, és mindig tud újat mondani. Nagyon bízom benne, hogy sokáig élvezni fogja a turnézást, konkrétan törvénybe iktatnám, hogy tilos abbahagynia a színpadi jelenlétet. És ha végre rögzítik valamelyik koncertet, kötelező lenne egy blu-ray kiadvány is, esküszöm, vennék hozzá lejátszót! Így, a végén pedig csak egy jövő évi koncertért imádkozom szorgalmasan.