Shock!

Egy Hatebreed koncert értékelése igazából csak egyetlen módon történhet: ha hazaérve minden testrészed egyben van és sehol sem érzel fájdalmat, akkor valami nagyon nem stimmelt. Na persze nem a bunkó HC/metal koronázatlan császáraival, hiszen ők gyakorlatilag képtelenek hibázni: ahogy lemezen is mindig hozzák a magas színvonalat, úgy élőben is garantált a pusztítás.

Jamey-ék ezúttal szokatlan felépítésű setlistet nyomtak az arcunkba: a legutóbbi, 2009-es lemezüktől kezdve szépen sorban haladtak vissza az időben egészen a legelső EP-ig úgy, hogy közben minden kiadványt három-négy számmal idéztek meg. Sok más bandánál ez komoly stílusmódosítások bemutatását jelentené, de mivel a Hatebreed a kezdetektől fogva jól kitalált recept alapján dolgozik, a program végig teljesen egységes maradt. Annál is inkább, mert az utolsó lemez azon számai, ahol próbáltak picit tágítani a zenei horizontjukon (No Halos For The Heartless, Every Lasting Scar) nem kerültek elő. A hardcore és a heavy metal mellett egyformán kiálló Jasta rövid összekötő szövegei egyébként legfeljebb csak pár másodpercnyi pihenőt engedélyeztek, gyakran szünet nélkül érkeztek az arcunkat lemaró durvulatok.

A gitárok hangzása valahogy nem minden dalnál volt az igazi, de azért legtöbbször rendben szóltak, akárcsak Jamey hangja. A közönség lelkes reakcióját nézve óhatatlanul eszembe jutott, hogy ha a rock'n'roll a szexuális frusztráció legjobb zenei kifejezési módja, akkor ez a fajta ösztönökre ható, gyakran fájdalmasan önboncoló, vagy éppen reményt és erőt adó hardcore/metal élőben mindenfajta frusztráció esetében elsőrendű terápiaként működhet. Az olyan kinyilatkoztatások, mint például a minden idők egyik legalapvetőbb és leghatásosabb riffjét elővezető As Diehard As They Come elsöprő energiabombaként robbannak, amelyekre csakis vad ugrálás, mosh és együtténeklés lehet a tömegreakció.

A 65 perces program végén még jól arcon nyomtak a Destroy Everything, Live For This, I Will Be Heard himnusz-hármasával, ami szépen zárta az estét. Bár a This Is Now hanyagolását cseppet furcsállottam, igazából az ilyen töménységű zenéből teljesen elég ekkora dózis. És hogy összességében hogyan értékelem a Hatebreed legutóbbi eljövetelét? Nézzük csak: egy arcba könyöklés eredményeként négy nappal később is sajog az orrom. Nem törés, maximum egy kis zúzódás, vagyis attól tartok, nekem személy szerint ezúttal nem sikerült teljesen felnőnöm a Hatebreed maximális pusztító erejéhez.