Shock!

december 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Left To Die, Nakkeknaekker - Budapest, 2024. augusztus 5.

„Először abban sem voltunk biztosak, fogja-e érdekelni az embereket" – mesélte Rick Rozz gitáros a Left To Die alakulásának kapcsán, amikor az Analog Music Hallban, a koncert előtt leültünk beszélgetni. Erre a kérdésre aztán pár órával később csattanós választ kaptunk, hiszen olyan sokan jelentek meg a kezdésre, amekkora tömeget még sosem láttam ezen a helyen. Nem tudom, végül ki kellett-e tenni a megtelt táblát, de tény, hogy ennél lényegesen többen nem fértek volna el a színpad előtt. Meg is lepődtem a nézőszámon, hiszen azért ez még a rétegzenén belül is rétegzene. Hiába övezi maximális tisztelet és kult-státusz a Death munkásságát, Chuck Schuldiner lassan már huszonöt éve elment, a Left To Die pedig nem is teljes öröksége, hanem pályafutásának csupán legelső szakasza előtt hajt fejet.

lefttodie_4

időpont:
2024. augusztus 5.
helyszín:
Budapest, Analog Music Hall
Neked hogy tetszett?
( 9 Szavazat )

Persze el kell ismerni, hogy a Leprosy-korszakot ennél autentikusabban maximum akkor lehetne megidézni, ha dobosként a zenéléstől rég visszavonult Bill Andrews is csatlakozott volna a Left To Die felálláshoz, hiszen a zenekar alapvetően ezt a lemezt (meg kicsit a Scream Bloody Gore-t) állította működésének középpontjába, lévén ez volt az egyetlen Death-korong, amin Rozz és Schuldiner együtt játszott, sőt, együtt is írták azt. Szó sincs tehát olyasmiről, hogy a Left To Die-jal egy sessionista akarna lehúzni néhány bőrt a patinás névről, hiszen a Death története során Rozz volt az egyetlen, aki egy komplett nagylemez erejéig társszerzői pozícióba tudott emelkedni Chuck mellett. Ráadásul már a Death elődjében, a Mantasban is éveken keresztül együtt ontották a demókat, és Rozz a Scream Bloody Gore megturnéztatásából is alaposan kivette a részét.

Az autentikus előadás innentől kezdve garantált volt, főleg, hogy az a ma már death metal intézménynek számító Terry Butler (lásd még Six Feet Under, Obituary, Massacre stb.) is a fedélzeten van, aki nem csak a Leprosyn, hanem a Spiritual Healingen is játszott, a mikrofon mögé pedig a Death DTA egykori tagjaként a Schuldiner-örökség ápolásában már elévülhetetlen érdemeket szerzett Matt Harvey-t állították. Ha tehát innen nézzük, nem is annyira meglepő, hogy több száz régi vágású fanatikus gyűlt össze, hogy a nagy kedvenceket végre élőben hallja. Ne feledjük, hogy a Death sosem koncertezett Magyarországon, de a környéken sem gyakran fordultak meg, így ha már Chuck nem is állhatott ott a színpadon, a Left To Die-nak köszönhetően legalább arra lehetőség volt, hogy egykori segítőtársainak előadásában élvezzük a klasszikusokat.

nakkeknaekker_2

Az este előzenekari pozícióját a mókás nevű, dán Nakkeknaekker (azaz nyaktörő) zenekar kapta, egy nagylemezzel még nem rendelkező, demós csapat, akiknek utolsó néhány dalára értem csak oda, mivel a délutáni interjú és a budapesti csúcsforgalom alaposan besűrítették a napomat. Nem csináltak a fiatal srácok semmi különöset, de annak ellenére becsülettel zúzták le néhol kissé thrashbe hajló, old school death metal témáikat, hogy a teremben már ekkor is volt vagy 35 fok. Kifejezetten sokan nézték őket, és a közönség jól is reagált rájuk, bár kétségtelen, hogy a death metal megújítását nem tőlük kell várni.

lefttodie_1

Azt megtette anno Chuck Schuldiner sokszor, többek között a Leprosyval is, mi pedig ezen az estén Rick Rozz és a Left To Die tálalásában ünnepeltük a hőskort. Nyilván hatalmas volt a nosztalgiafaktor a dologban, de ha az ember megpróbálta volna ezt félretenni – természetesen nem lehet –, akkor is hibátlan programot kaptunk az arcunkba. Bár a végig kiválóan megdörrenő előadás a címadóval, a Born Deaddel és a Forgotten Pasttel indult, nem a lemezre került sorrendben érkeztek a Leprosy dalai, hanem Butlerék néhány elsőlemezes klasszikus beszúrásával színesítették a műsort. Ezek közül elsőként az Infernal Death és a Regurgitated Guts kettőse érkezett, majd később bedobták még a Torn To Piecest, a rendes játékidő zárásaként meg a Zombie Ritualt is. Mindeközben meg szépen végigmentünk a Leprosy teljes egészén, és az olyan kvázi-slágereket, mint az Open Casket, a Choke On It vagy a Left To Die, egy emberként, ököllengetve üvöltötte a tömeg Matt-tel. A fickó a Death DTA-ban is remekül hozta Chuck hangját, de a korai, klasszikus death metal vokalizáláshoz közelebb álló témák még jobban is mentek neki, mint a későbbi Death-lemezeken hallható, valamivel már dallamosabb vokalizálás, és a szintén a Gruesome-ból importált dobos kollégája, Gustavo Rios is felnőtt a feladathoz.

lefttodie_3

A két legendáról a színpad két szélén meg mit is lehetne mondani? Mindketten egy helyben headbangelve, hibátlanul reszelték végig a klasszikus alapdalokat, és elnézve, ahogy muzsikáltak, egyértelműen megállapítható volt, hogy a Leprosyhoz Rozz stílusa és jellegzetes játéka is rengeteget hozzátett anno. A teljes Leprosy mellett végül a debütlemez egészen pontosan felét is eljátszották, hiszen a ráadást a Scream Bloody Gore címadója kezdte, majd a Pull The Pluggal tettük fel a koronát az estére.

Az interjú végén Rick Rozz külön megkért, a buli után áruljam majd el az őszinte véleményemet arról, szerintem kellő tisztelettel nyúltak-e a dalokhoz. Mikor bő egy óra után, a Pull The Plug végeztével levonultak a színpadról, szemernyi kétségem sem volt afelől, mit fogok mondani neki.

lefttodie_2

Fotó: Varga László (a RockStation szíves engedélyével)

 

Hozzászólások 

 
#2 nsz 2024-08-08 19:26
Idézet - cat-astrophe:
https://youtu.be/dP7FWTPM_oE?si=2AP1M-LwCt5lBlYF


:)
Idézet
 
 
#1 cat-astrophe 2024-08-07 21:44
https://youtu.be/dP7FWTPM_oE?si=2AP1M-LwCt5lBlYF
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.