Shock!

A kétezres évek a nagy újjáalakulásokról szólnak ország- és világszerte. Hogy melyik nagy összeborulás hiteles és nem izzadságszagú, az úgyis kiderül előbb-utóbb: egyelőre számomra a Sex Action az előbbinek tűnik, valahogy náluk érezni, hogy tényleg a közös bulik kedvéért, és nem kevésbé egymás társaságáért vannak újra együtt. No meg az sem baj, ha mindehhez negyven körül az ember meg tudta őrizni magában a huszonévesek lököttségét. A Wigwam tavaly év végén kicsinek bizonyult a csapat számára, így természetes lépés volt, hogy a Petőfi Csarnok legyen a következő koncerthelyszín. Ez is megtelt. Nem fullosan (értsd, azért nem lógtak a plafonról fürtökben az emberek, illetve normálisan lehetett közlekedni a folyosón), de azért megtelt rendesen a terem. Csináltak is hőt. (Teljesen hivatalos forrás szerint 2300 fizető és 450 vendég látogatta meg a koncertet.)

Az első fellépőt sikerült lekésni (pedig úgy számoltunk, a végére még pont odaérünk, aztán mégsem így történt): ez a zenekar a Machine Mouse volt, mely formáció szintén egy friss újraösszeborulás eredménye, akik miatt a most harminc körül járó lányok/asszonyok nosztalgikusan elmorzsolhatnak egy könnycseppet a szemük sarkában. Meglátjuk mi lesz ebből, a hírek szerint elég lightos (rádióbarát, road-showra való) zenét fognak gyártani, nem a korai tökös-rockos világot hozzák vissza. Arra ott van a Sex Action. Ugye. Akik azért persze szintén öregszenek, és az változó, hogy melyik tagon mennyire látszik az idő vasfoga: Szaszának pl. már lassan a feje közepéig lóg a homloka, ezért inkább tökkopasz és sapkát vagy kendőt hord (amit kifogásoltak is páran, hogy miért kell az a sapka a fejére? Csak. Mert szponzor adja, meg elcsúsznának a legyek a fején, azért.). Matyi kicsit őszül meg hátul ritkul a haja, Zana Ganxsta Döglégy El Scorpio Zoltánon (akinél már csak Waszlawik Gazember dicsekedhet több névvel) inkább az életmódja hagyott nyomot. Mondjuk ezzel a dizájnosan kiszőkített szakállal úgy néz ki, mintha a nagyapám lenne. Miksát viszont mintha valami gyúró- ill. szoláriumszalonból húzták volna elő.

Na de még ne szaladjunk előre, előbb végig kellett nézni a Kartelt, akik tíz éves évfordulójukat ünnepelték. Kiltben. Úgy, ahogy azt viselni illik, de erről majd később. A Kartel és én eddig elkerültük egymást, már amennyire lehet. A tévéből azért ez-az eljutott hozzám, de nem mondom, hogy felvillanyozott volna a munkásságuk. Különös élmény volt “kívülállóként” nézni a produkciót: az lejött, hogy a dobos srác igen ügyes, meg néha a hangzavart megszakították fúvósok is a háttérben, de amúgy a lényeg annyi, hogy négy randa, szőrös fickó rohangált fel s alá a színpadon, látszólag bármiféle cél nélkül és néha beleordibáltak valamit a mikrofonba. Érteni nem lehetett, hogy mit.

A színpadot megmagasították némelyest (a közönség örömére, így legalább nem csak az első négy sor láthatta mi történik fent), viszont felpakoltak egy olyan brutál hangtechnikát, ami inkább egy jóval nagyobb, szabadtéri rendezvényre illett volna. Mondjuk nem tudom, hogy esetleg nem lehetett volna úgy belőni ezt a giga cuccot, hogy ne ránduljon görcsbe az ember gyomra minden lábdobnál és basszushangnál, mert nálam jóval nagyobb termetű emberek is panaszkodtak erre. Akkor mit mondjak én.

Szóval sikerült oly módon túlvezérelni a soundot, hogy a Kartel amúgy elég egykaptafa zenei alapja egy nagy masszát alkotott, gyakorlatilag teljesen mindegy lett volna, hogy egyféle duccaducca szól vagy sem, ráadásul a szövegekből sem lehetett érteni az égvilágon semmit. Ezt megint csak többen mondták, olyanok is, akik azért nem kerülték el a Kartelt eddig. A legszebb azonban az volt hogy Sámson - az egykori pólóárus - mikrofonja néma maradt elég sok dalon keresztül és ezt senki nem vette észre... Innentől kezdve azért átfordult számomra mókába az egész. Az is tetszett, mikor a bal szélső (szintén szőkített szakállú fiatalember) egy boros(?)üveggel a kezében kezdett flangálni a színpadon, a nedű fogyott, a fiatalember ezzel arányosan egyre bizonytalanabbul lépdelt ide-oda. Hát igen, a szórakoztatóipar sok csodára képes...

Természetesen a skótszoknyák szerepe nem merült ki annyiban, hogy lógtak a helyükön, hanem fel-fellibentek, ezzel kompenzálva az est hölgylátogatóit (mivel a SA koncerten ugye csajok vetkőznek) megcsodálhattuk a csapat tomporait, illetve - kinek mennyire lelógó - zacskóit. Meg mást is. Úgy tűnik Zana Zoli átmenekítette Szasza egykori himbilimbi mutogatását. Bár az is lehet ez bevett show-elem, ki tudja, manapság minden megeshet, legközelebb talán Szintiboy mutat be parádés sztriptízt. Na mindegy, azért szebb tojásokat reméltem húsvétra.
A műsoruk végén a Bumm a fejbe c. örökbecsűt azért felismertem, meg itt is zajongott a nép a legjobban. Aztán csak vége lett ennek is. De a dobos jó volt, tényleg.

Sex Action koncerten utoljára tizenpár éve voltam, majd mikor elkezdték váltogatni a stílusukat, valahogy már nem tetszettek annyira. Most megint itt vannak, és újra arról énekelnek a 15. évfordulójukon, hogy: “hallod a hangom a sötétben, ami a tested járja át”. Elő lehet venni a szekrényben porosodó veszkócsizmákat, szétvagdosott pólókat, Doringo sztreccsfarmereket és elindulni. A legközelebbi tükörig és heveny röhögőgörcs kíséretében inkább átöltözni. Vörös fénybe burkolták a színpadot, a közönség már kántált, felcsendült a westernes intrójuk és szép lassan bejöttek a színpadra, természetesen western-kalapban és hozzá illő kabátban, ahogy azt a kettes lemezen tették. Majd rögtön egy új dallal nyitottak (Kicsit durva), ami teljesen jól hozta az első lemez világát zenében és szövegben egyaránt, egy nagyon picit kezdtem nem félni, hogy netalántán elrontják a visszatérő albumot. Természetesen a régiek közül csak az első három lemez dalait érintették a műsorban, azokból is a potenciális slágereket vették elő, melyekből főleg az első korongon tobzódott rengeteg.

Energikusan nyomták a bulit, főleg Matyin érződött, hogy élvezi a zenélést, meg hát valljuk be - ő a legzeneibb ember közülük. Szasza sem bárgyúskodott (szedjük elő a kilencvenes évekbeli szakkifejezéseket, de ígérem nem lesz “maharadzsás figcsi” és “megfejtés” sem), annyira nem, hogy sikerült bevernie a fejét alaposan, csorgott a vér a nyakáig, tiszta black metal-feeling! Ráadásul a beszédközpontot is megzavarhatta az incidens, mert kicsit félreérthetően konferálta be az egyik dalt: a kamaszkorú lányának címezte, mire a tömeg egy emberként hördült fel, hogy hol rejtegette eddig, aztán kiderítettem, hogy a menyasszonya húgát hívja a lányának, szóval értitek. Még három új dalt elszórtak a programban, az egyik az idétlen címet visel (Napszemüveg), viszont szövegében roppant frappáns. Zana Zoli szokásos precizitásával ütötte végig a koncertet, igaz érződött rajta picit, hogy nem ez a fő foglalkozása, de a feeling megvolt. Meg anno ő volt az első rockdobosok egyike, aki végre kiengedte anno a lábcint, hadd szóljon, vitt egy kis színt az addig bevált dobjátékba. Jól tette. Tegye még sokáig.

Már nem emlékszem melyik dalnál, de előbukkantak a táncos lányok is, a dobemelvény két színpadán tekeregtek, Miksa jó közel is állt és úgy leste a háta mögött levőt, mintha még nem látott volna cicit sosem. Később pólókat is osztogattak (ez sem általános, hogy egy tucat pólót bedobálna a zenekar, illetve a menedzser a közönség közé) a közönség örült, meg úgy általában jól érezték magukat az emberek. Mondjuk nehéz megállni, hogy ne ringatózzon önkéntelenül az ember, ha olyan dalok szólalnak meg, mint az Ahova lépsz, a Valami vár, a Zuhansz velem vagy a Hallod a hangom. Ezek alapvetések, akár tetszik, akár nem.

A végefelé még több “táncoslány” lepte el a színpadot, és a korai időket idézve nem csak monokiniztek, hanem full pucéran nyalogatták egymást. Amúgy a magyar pornókirály, Kovi, a színpad oldalán nézte végig a koncertet, gondolom, ő szolgáltatta a munkaerőt az előbbi eseményhez. Fény annyi volt, mintha egy kisebb repülőteret világítottak volna be, tetszetős lámpákat hoztak, végre ebben is mutat némi fejlődést a rockkoncertezés. A hangzás jóval érthetőbb volt, mint a Kartelen, csak a hangerő mutatott túl a PeCsa falain.

A közönség meg elképesztően vegyes összetétellel bírt: egyrészt jött a hokimezes/kopasz Kartel-tábor, aztán akadtak teljesen szolid fiatalok és nem annyira fiatalok, akiken látszott, hogy tizenöt éve élték a vadságukat, aztán mára beszelídültek és eljöttek nosztalgiázni, meg voltak persze az elmaradhatatlan régimódi gruppik is, meg láttam egy srácot, aki egy az egyben Szaszának öltözött. Feelinges bulit adtak - ez a lényeg, már csak azon kell izgulni, hogy ne legyen túl sok tölteléknóta az új lemezen. Mert koncert lesz még sok, az az érzésem.