Shock!

Volt idő, amikor úgy lemezen, mint koncerten is kissé hátrébb soroltam már a Soulfly-t, valahogy egy-egy új turné vagy album nem húzott már magával annyira, mint egykor. El persze soha nem engedem a kezüket, de a futószalagon érkező, túltermelési válság jeleit hordozó produkciók egyre szürkültek, a koncerteken meg hiába pörgött Marc Rizzo száz fokon, Max egyre lepukkantabb állapota inkább tűnt szomorúnak, mint inspirálónak. Ez persze most jó szarul hangzik, de aki ott volt anno a Budapest Parkban rendezett koncerten pár éve, maga is láthatta, hogy Max már inkább csak maszatolgatott a gitárján, semmint játszott, ráadásul időközben versenysúlyának minimum a dupláját is kapta magára, és akkor az elszavalva előadott nótákat még nem is említettem. Aztán valahogy elindult egyfajta óvatos visszarendeződés.

A Cavalera tesós Roots- és Arise-korszakos retroturnéi sem voltak hibátlanok, de valami csak megmozdult, a Conspiracy negyedik albuma pedig tényleg kiválóan sikerült, és a soron következő Soulfly-albumok is egyre erősebbnek tűntek. A Ritual különösképp, és ezt a tendenciát követte a friss album, a Totem is. Mindezzel együtt sem számoltam mégsem azzal, hogy valaha még olyan lelkes lehetek, mint anno mondjuk a hármas album vagy a Prophecy turnéja környékén. Aztán pár héttel az A38-as buli előtt a cseh MOR-on megnéztem őket, és kérdés nélkül a fesztivál egyik buliját hozták. El is dőlt, hogy a pesti fellépésen ismételni kell, kíváncsi voltam, egyszeri csodát láttam-e. És nem, a régi mágia valahogy itt is átjött újra – dekádok óta nem volt ilyen jó formában a csapat.

Nem tudom, mennyi szerepe lehet ebben az átrendeződött tagságnak, de nem nagyon lehet érdemben mást a dolog mögé sorakoztatni, legalábbis innen kintről nincs más reális gondolatom. Rizzo elvesztése pár éve nagy érvágásnak tűnt, még kicsit élcelődtünk is magunk között, hogy nem lepne meg, ha Zyon mellé bevennék gitározni a másik gyereket is: ha Rizzót nem is tudja lehozni, de legalább nyugi lesz a zenekarban, teljes lesz a családi vállalkozás. Aztán felfrissült a brigád, és a Mike Leonokkal (mókás névegyezéssel: Mike Leon a basszusnál, és Mike DeLeon a gitáron) olyan bitang felállás kerekedett, ami nemcsak színpadon, de valószínű amögött is jó hangulatú, és egészséges légkörben tudnak működni.

Max gyakorlatilag végigvigyorogta (!) ezt az estét, nem csak ledarálta a kötelezőt. Pacsizott az első sorokkal, nem egyszer összevigyorgott valakivel, kezekbe nyomott pengetőket, tréfálkozott, és újra megtalálta a húrokat a gitárján, markánsabb részt vállalva a tényleges játékból is. Headbangelt, a többiekkel, a közönséggel együtt ugrált (sőt, sokat ugrált!), egy ízben még egy térdfelhúzós ugrást is megengedett, mintha valami HC-bulin lenne. Nyilván súlyához és önmagához mérten – de na! Hát mi folyik itt, kérem? Mindehhez Mike DeLeon személyében kiváló partnert is kapott. A csávó talán nem annyira technikás, mint Rizzo, ugyanakkor neki is iszonyat jó keze van. Lazább, ösztönösebb és koszosabb is talán a játéka, mindemellett elképesztő grimaszmester, mint egy rossz arcú mexikói bűnöző, aki most érkezett az Alkonyattól pirkadatig forgatásáról.

Ami a családi vonalat illeti, Zyon már nem elsőbálozó a dobok mögött, de mostanra ténylegesen is beért, felért a feladathoz, semmiben sem tudok belekötni. A világ egyensúlya is a helyén van, amilyen gizda a legény, olyan jól üt, és ami róla látszólag hiányzik, az a fateron még mindig ott van feleslegként. Erre mondjuk még figyelnék Max helyében, egy „kis" fogyi elkéne, és éppenséggel a háztartási melegítőnadrágot sem venném fel színpadra, de a koncert ereje mellett még ez is mellékszállá vált.

A program egyébként roppant tömény volt és sűrű. Egyáltalán nem a hőskorra támaszkodtak, Sepu-dalból egyedül csak a Refuse/Resist marad programon, más idegenlégiós nem is akadt ezen meg a Nailbomb-idézésen túl (mekkora gyalu volt már!), Soulfly-ügyileg viszont erős best ofot adtak, a kétesebb albumok teljes hanyagolásával, erős hangsúllyal az első három-négy lemezen. Mindehhez az A38-on szokásosan remek hangzás társult. Tényleg nincs ezen a bulin hogy fogást találni. Nagyon rég nem voltam ilyen lelkes Soulfly-ügyben. Akár holnap jöhetnének újra!

Fotó: Somay Márk (A38.hu / kellegy.hu)