Shock!

Az instrumentális progmetal több-mint-reménységeinek idei évét mi is bőséggel dokumentáltuk, hiszen volt miről beszélni: új billentyűssel rögzített album a GEP égisze alatt, koncertek itthon és Európa-szerte, önállóan, illetve a Spock's Beard vagy éppen a Dream Theater vendégeként, majd slusszpoénként ez a MűPás szeánsz. Szisztematikus építkezéssel Markó Ádámék eljutottak arra a szintre, hogy hazai pályán a nagyobb koncerttermeket immár magától értetődő természetességgel töltik meg, és láthatóan készen állnak egy újabb lépésre a globális dicsőség felé vezető úton. Már a jelen koncert meghirdetésének hetében kézzelfoghatóvá vált a zenekar körüli felfokozott érdeklődés, így esett, hogy novemberre fordulva a „megtelt" táblát is kitehették a Fesztivál Színház koncerttermének ajtajára.

Odabent az is rögtön világossá vált, hogy a srácok megörökítik az utókornak ezt a különleges eseményt – úgy nyolc HD-kamerát számoltam meg körben, az extra figyelem okán a zenekar és a közönség is érezhetően megilletődött kissé. Annyi egyértelmű, hogy a SP-nek mára kialakult egy keményvonalas tábora, ami hűen követi őket mindenhová, ezt a különleges alkalmat pedig nyilvánvalóan nem szabadott elmulasztani. Azt lehetett látni, hogy az itt jelen lévő közönség zöme távolról sem pusztán kíváncsiságból vetődött ide, hanem kimondott rajongója a kvartett által művelt muzsikának. Egy ilyen értő publikum előtt minden zenésznek megtiszteltetés fellépni, a MűPa adottságaiból következően pedig nem kellett számolnunk a hangzás esetleges fogyatékosságaival sem.

A minimáldesign magamfajta rajongóinak számára a színpad kialakítása tetszetősebb aligha lehetett volna: kétoldalt a dob és a szinti, egymással szembe fordítva, ezen túl szinte minden egyéb a színfalak mögé rejtve. Afféle vetítővászonként négy, fentről belógatott, jégcsapszerű képződmény szolgált, vagyis vizuális oldalról is ötletesen és ízlésesen ki volt az este találva. A hátsó, sötétből felderengő pódiumon felállított székek szolidan jelezték azért, hogy némi vendégjárásra is számíthatunk majd a későbbiekben, ez pedig minden esetben megadja a szükséges izgalmi faktort ebben az alapvetően introvertált közegben. A négyes a nézőtéri helyezkedés elcsöndesedésével azután minden különösebb felhajtás nélkül felsétált a színpadra, és belecsapott a lecsóba.

A várakozásoknak megfelelően álomszerűen szólt a cucc, a vetítés pedig ebben a „csonka" formában is teljes értékűvé tudott válni – minden dalhoz egyedi fények és képek dukáltak. Az este alcíme The Essence Of Recent Times volt, vagyis egyfajta összefoglalása is volt ez a koncert a SP első tíz évének, a nóták beválogatása is ezt a logikát követte. A jól ismert és elvárt újkori kedvencek mellett tehát olyan csemegéknek lehetett örülni, mint például a Dog Power a 2008-as Labyrinth lemezről, hogy csak a (számomra) legkedvesebb meglepetésről szóljak. A koncert derekán aztán megjelentek a vendégek is egy komplett vonósnégyes formájában, és egy szóló medley-ben adtak elő néhány jól vagy kevésbé ismert 'Providence-témát. A dolog a zenekar és Tanka Balázs csatlakozásával teljesedett ki, a Fences Of Reality pedig nyilván ebben a félakusztikus verzióban is csúcspont tudott lenni.

Itt véget is ért a különleges vendégek sora, talán elég is volt ennyi kikacsintás, az este a korábbi mederben folytatódott tovább. A sirámok tekintetében újra csupán a már annyiszor emlegetett közönségkapcsolatot mantrázhatom: a tőlük megszokott „hangszerre borulós" figurát csak erősítette a hely szelleme okán érthető visszafogottság, ráadásul mivel Ádám dobszerelése is a többiek felé lett fordítva, a brigád egyetlen igazi frontemberét is elvesztette. Mindent tekintetbe véve és elfogadva is kényelmetlenül éreztem magam, hogy a zenekar ennyire nem tart kapcsolatot a közönségével előadás közben, ezúttal a konferanszok is zömmel csupán a következő dal címének bemondására korlátozódtak. Annál is inkább kár ezért, mert bárhol is látom a négyest fellépni, süt az előadásukból és a dalaikból az a bizonyos potenciál, ami az áttörést immár világszinten is elhozta számukra.

Dicsőséges jubileumot ünnepelhet tehát a zenekar, ennek megfelelően az „évzáró" is fergetegesre sikerült, a folytatáshoz pedig nekik és magunknak is hasonlóan remek dolgokat kívánok.

Fotó: Barta Imre