Shock!

A lemezcímből az értelmesebb rockerek kitalálhatják, hogy koncertlemezt adott ki a legendásnak mondható Crytopsy. Meg ugye a None So Vile lemezcímmel egy kis szójátékra vetemedett így a csapat. Annak idején elég szép hírnévre tettek szert, underground körökben istenként imádták őket.

Gyorsak voltak, kíméletlenek, intenzívek, technikásak is, és ezt zabálta a lelkes fiatalság. Úgy látszik ha egy zenekar kanadai, akkor az valamilyen szinten erős státuszt tudhat magáénak előbb-utóbb (ld. Voivod, Annihilator, Rush). A közönség ütemesen zajong. Crytopsy, Crytopsy, valami döng már, csak elkezdik egyszer... Valaki beleszól a mikrofonba, aztán belekezdenek a Crown Of Horns-ba és itt már bugyborékol a hörgés rendesen.

2002 júniusában (tehát pont egy éve) vették fel a zenekar szülővárosában, Montrealban. Az apropója egész egyszerűen az ennek a cd-nek, hogy ezen a lemezen hallható először a csapat új vokalistája, Martin LaCroix, aki tulajdonképpen 2001 augusztusa óta tagja a csapatnak, és aki egyúttal a harmadik hörgőgépe. Tipikus brutális death metalos hangja van, viszont a csapat előszedhetett egy csomó régi nótát és kedvére eljátszhatta azokat, no meg lesz új lemez is, ha minden igaz.

Nos, nem mindennapi teljesítmény ezeket a dalokat eljátszani, a gitárszólók olykor legalább olyan idétlenek (és mégis jók), mint Kerry King szólói, a dobos elmegyógyászati eset, a lábai nem nyugszanak egy pillanatra, a kezei sem, biztos fogyott vagy öt kilót a koncert alatt. (Okos ember mellettem most mondta, kicsit pontatlan a dob, de az én fülem ezt már nem hallja meg.) Viszont van dobszóló, ami főleg arra hegyeződött ki, hogy milyen rohadt gyors Flo Mounier lába. Mondjuk nem egy hátrány az sem. Játszik kis funkyt is a varrógépelés közben. Viszont kicsit elnyújtotta az egészet, négy perc sok volt belőle.

Jaj, a francia átkötő szövegek viszont kicsit viccesek, egy ilyen kő-brutál zenekar lemezén, zúznak, mint állat, a vokalista hörög, mint akit nyúznak, és akkor ezen a dallamos, kicsit buzis hatású, raccsoló nyelven előadott mondatokkal vezeti be a következő dalt, hmm, hihi. Azért nem sok ilyen hallható szerencsénkre.

Pici kis szeletkékbe aprították az agyunkat. Mint koncertlemez nem rossz, rajongóknak egyértelmű, hogy beszerzendő a következő sorlemez előtt.