Legyen elég jelen kritika apropójaként annyi, hogy idén negyedszázados a Sír, a svéd doom/death metal esszencia. Ola Lindgren bandavezér valójában már 1984-ben (16 évesen!) megalapította a banda elődjét Rising Power néven, melyből a Corpse, majd végül a Grave kelt életre. Bár a folyamatos üzemben mutatkozott némi anyagfáradás az ezredforduló környékén, a három éve elővezetett Burial Ground már egyértelműen régi fényében mutatta a csapatot, hozzátéve, hogy közvetlen elődei is erősre sikerültek. Azután vettek egy nagy levegőt, és tavaly az Endless Procession Of Souls képében egy olyan évben tették le az asztalra az esztendő egyik legerősebb régisulis halálfém öntvényét, amikor többek között az Unleashed és az Asphyx is új sorlemezzel jelentkezett. Idei kiadványuk, ez az öt tételes EP pedig egy újabb, a dicső, újkori hagyományok szellemében összerakott szőnyegbombázás.
|
megjelenés:
2013 |
|
kiadó:
Century Media |
|
pontszám:
- /10 Szerinted hány pont?
|
Talán a Morbid Ascent nem lesz egy megkerülhetetlen lépcsőfok a banda fejlődéstörténetében, de annak, ami lenni akar, tökéletesen megfelel. Öt nóta, ebből mindössze kettő vadonatúj tétel, a jól ismert és szeretett felfogásban, a Venial Sinben pedig még Eric Cutler (Autopsy) is elteker egy szólót. Csaptak mellé egy Satyricon feldolgozást, cseppet sem kézenfekvő módon a Volcano lemezről túrva elő a Possessed című dalt, mellyel így vidáman torkon is rúgják az eredetit. Ezután az Endless Procession Of Souls opusa, az Epos remixe következik, természetesen nem a diszkó változat, mindössze néhány ügyes csavarral és faragással az eredetin. A záró tételt pedig egyenesen huszonöt évvel ezelőttről, a kettes számú, Sexual Mutilation demóról exhumálták az urak, és mint ilyen, elsősorban érdekességként tartható számon. Ennyi mindösszesen, huszonöt tömény percben elővezetve.
A Lindgren-műhely közismerten, sőt elismerten megbízható, így változásokra aligha számít bárki is az egyenletben. Amiről be lehet számolni ilyen téren a legutóbbi albumhoz képest, az csupán néhány, szórakoztató apróság. A megszólalás lett talán valamivel „modernebb" most, az Endless... korhadt soundja kevésbé jellemző, és a koncepciónak megfelelően ezúttal persze a változatosság is sokkal inkább gyönyörködtet. Természetesen a stúdiómunkák ismét házon belül zajlottak, ami egy ennyire kiérlelt produkció esetében már rég nem okozhat problémát. Lelki szemeim előtt a svéd Bolt Throwerként látom rohamozni a bandát, ahogy a hangulatra és a gördülékeny témákra alapozva, ellentmondást nem tűrve állnak a menet élére. Elég ránézni Costin Chioreanu (Mediocracy) borítófestményére, ami tökéletesen képezi le a Síri atmoszférát.
Semmilyen téren nincs tehát alapvető változás, így skandináv death metalban számomra idén is a Grave a csúcs.
