Shock!

Még 2004-ben jött ki a finn Kill The Romance bemutatkozó mini cd-je, ami két demo, a 2001-es For Me to Live for és a 2003-as So Goddamn Beautiful megjelentetése után látott napvilágot.

Mikor elkezdődött a Pulse of Negative, meg voltam győződve róla, hogy a Kill the Romance egyike a mostanában minden bokorban megtalálható death/thrash csapatoknak. Olyasmi a nóta kezdése ugyanis, mint egy leegyszerűsített Dew-Scented vagy Haunted nóta. Zakatolós, zúzós riff, hörgő-morgó énekessel, aztán tátva marad a száj, ugyanis a srácok hirtelen átcsapnak amerikai típusú muzsikába (mondhatnánk nu metalnak is), olyasmi dallamos énekkel, amit leginkább a tengerentúli rádiós bandáktól lehet hallani. Ehhez persze a gitár is megfelelően ragadóssá, nyúlóssá válik, tehát egy csapásra hihetetlen kommersz lesz az egész. A végére azért megint morcibb a nóta, én meg összevonom szemöldökömet, mint Rózsa Sándor Móricz regényében. Érdekes, de nem tudom eldönteni, jó-e vagy éppenséggel rossz. Az Inner Cell aztán ugyanez zöldben.

Nem játszanak rosszul a srácok, igazából Ville Hovi hangja is elmegy, csak annyira kiszámítható az egész, meg nagyon érezni, mit akarnak meglovagolni a finnek. A hármas My Savior aztán borongósabban indul, de itt is bejönnek azok a tipikus, kiszámítható gitártémák, Ville meg ugyanazt énekli, mint az első kettőben. Itt már nagyon kezdem unni, pedig az egész 15 perc sincs. Szerencsére az utolsó, két és fél perces, duplázós thrash dara, a New World Man felráz a végére. Ez egy old-school témára épülő, néhol szaggatásba váltó dal, kifejezetten jólesik a végére.

Annak ellenére, hogy érdekesen indul az anyag, nagyon hamar belefárad az ember az erőltetetten fogósnak megírt dalokba. Semmi mást nem hallunk, mint a mások által már ezerszer elpuffogtatott, jól bevált elemek ismételt összemixelését. Amerikában biztos nagy siker lenne, nekem viszont megfekszi a gyomromat.