Shock!

Két év telt el a nagyszerű Popular Problems album óta, Leonard betöltötte a nyolcvankettőt is, és az új lemez címadójának refrénjében csupán annyit állít: „I'm ready, My Lord". Különösen szívszorító ezt tőle hallani akkor, amikor amúgy is egészségi állapotának megrendüléséről érkeznek a hírek, a kiadvány matt fekete designja pedig még rá is játszik erre a tragikus színezetű hangulatra. Különös, de a You Want It Darker mindennek ellenére sem a halálról akar szólni, hősünk azzal csakis annyit foglalkozik, amennyire az egy aggastyán életét okvetlenül megérinti. A dalokat figyelmesen meghallgatva egyértelmű, hogy nem búcsúajándéknak szánta azokat, a minimalista struktúrákból továbbra is majd' kicsordul a mondanivaló, a közlés vágya.

Persze könnyen meglehet, hogy ez lesz a legutolsó Cohen-alkotás a sorban, még könnyebben előfordulhatott volna azonban, hogy már ez a kiadvány sem születik meg. Ennek oka egészen prózai: Leonard és az újkori szerzőtárs, Patrick Leonard egyidejű hátproblémái, amelyek egy adott ponton gyakorlatilag lehetetlenné tették a közös munka folytatását, a félkész dalokhoz pedig jó ideig nem is nyúlt senki. Az, hogy a You Want It Darkert most végül mégis a kezünkben tarthatjuk, alapvetően a legidősebb Cohen-leszármazott, Adam érdeme, aki egyszerre nyújtott segítséget apjának és a formálódó projektnek akkor, amikor arra a legnagyobb szükség volt. Producerként ő jegyzi tehát ezt az Istenhez intézett, különös monológot.

A vallással ápolt bensőséges, mégis gyakran ellentmondásos kapcsolatáról is ismert Leonard – túl a nyolcvanon – meglepő bátorsággal mondja ki ítéletét a felsőbb hatalomról: „Only one of us was real – and that was me". A minden idők talán legnagyszerűbb Cohen-borítójába csomagolt anyag amúgy zenei értelemben különösebb meglepetést nem okoz: aki a Popular Problems kompakt, roppant tudatosan formált alig-dalait és a főszereplő alig-hangját közel érezte magához, az itt is könnyen lel majd kapaszkodóra. Egészen bizarr és csodálatos, ahogy ezek a szerző által önmagának elénekelt, nem ritkán csak a bajsza alatt maga elé mormolt sorok szárnyra kapnak, és egészen váratlan helyeken bújnak a hallgató bőre alá.

A nyitó és címadó tétel hipnotikus hangulata például még Paul Kalkbrennert (!?) is megihlette, aki gyártott is gyorsan egy remixet ebből az egyszerre légies, mégis rettentő súlyokat hordozó tételből. Nem kell azonban megijedni, mindez apró érdekesség csupán, a You Want It Darker célközönsége meghatározó módon nem a kereskedelmi rádiók hallgatói közül kerül ki. Ahhoz viszont, hogy élvezni tudjuk ezeket a dalokat, nem kell okvetlenül követnünk a kanadai zsenit az általa bejárt metafizikai síkokra sem – más kérdés, hogy úgy fejti ki teljes hatását. Leonard Cohen továbbra is csakis önmagával vethető össze, és bár nem foglalkoztatja már a Hallelujah-hoz hasonló himnuszok megírásának vágya, ma is rendkívüli minőségben alkot.

Ez a korong is egyike az év azon kiadványainak, amelyet kortól, nemtől, világnézettől és zenei preferenciáktól függetlenül mindenkinek szívből tudok ajánlani. Egy különösen nehéz szülés skizofrén hangulatot hordozó eredménye, a maga roppant bölcsességével, messze távol a szürke mindennapoktól.