Shock!

Csak azért sem fogom századszorra is leírni, hogy honnan lehet és kell ismerni a Magma Rise tagjait, legyen elég annyi, hogy hazánk igazán szőrös(tökű) veterán doomsterei újra megjelentek a páston, hogy ezúttal egy EP szűkebbre szabott keretei közepette vágják a képünkbe, szerintük hogyan is kell játszani az ős-sabbathista doomot. A False Flag Operation majd három évvel követi elődjét, a remekül sikerült The Man In The Maze-et, sőt, igazából nem is követi, hanem vele együtt érkezik, az anyag digipak csomagolású, kétlemezes változatának bónuszkorongja ugyanis a már említett kettes stúdiólemez. Letölteni persze le lehet külön is.

A Magma Rise mára az egyik legbetonbiztosabb ponttá vált a hazai doomstonersludge mocsár közepében elterpeszkedve, pedig korántsem volt ez szerelem az első látásra. 2010-es bemutatkozásuk, a Lazy Stream Of Steel úgy elment mellettem, hogy öröm volt nézni utána, összesen annyi maradt meg belőle, hogy a végén ott figyelt a Glow, Burn, Scream egy újraértelmezett változata, Kyle Thomasszal – amely számot én tényleg akár egy félsüket óvodáskórus előadásában is fülig érő vigyorral hallgatnám, csak hát az Mood-himnusz, nem pedig Magma. A Man In The Maze viszont rögvest elkapott, a remekbe szabott élő fellépések alatt pedig végképp minden apró részlet a helyére került, így aztán már régi jó barátként vártam a négyes új eljövetelét. A False Flag Operation pedig szerintem az eddigi legjobb vulkanikus anyag!

A címadó például helyből egy akkora komótos groove-val cammogó, ikergitár-harmóniákkal átitatott sláger, hogy az még a Mood csodás Wombocosmicján is jól mutatott volna. Ha létezik tipikusan magyarosch doom, akkor szerintem ez az! És hiába nem szokás Holdampf Gabit nagy énekhanggal rendelkező dalnoknak tartani (teljes joggal), saját keretei között igenis képes azonnal rögzülő megoldásokat alkalmazni, olyanokat, mint például a nyitódal refrénje. A kettes Shroud Of Hologram aztán már egy jóval komorabb ős-doomos tétel, hogy a rá következő The Metamorph kicsit megint tempósabban folytassa a sort, valami nagyon mélyen szomorú hangolatot árasztó gitárokkal a Hegyi/Herczeg páros műhelyéből, Bánfalvi Sanyi pedig továbbra is az egyik legfeelingesebben ütő magyar dobos, erről kár is lenne vitát nyitni.

Az EP főszereplője mindezzel együtt is a tíz perc fölé kúszó Trading Time síri hangulatával, a világ súlyát cipelő ütemeivel, síró gitárjaival, Gábor panszos énekével, és mindennek lezárásaként azzal a csodálatos akusztikus-visszhangos két perccel. Számomra ez az eddigi Magma-életmű abszolút csúcspontja, olyannyira, hogy őszintén bevallva nem is igazán ájultam el a záró Trouble-feldolgozástól, hiába szerepel benne egy igazi legenda, az Argus jelenlegi és a Penance egykori frontembere, Butch Balich. Korrekt és súlyos átértelmezése ez a The Skull lemezes Pray For The Deadnek, naná, de az előzmények ismeretében semmi igazán extra (az persze hozzátartozik, hogy maga a dal sem tartozott sosem a kedvenceim közé a Trouble életműből).

Mindent egybevetve tehát baromi erős anyagot adott ki a Holdampf Mester által vezetett társulat, valahogy így is kell ezt művelni, és ez az anyag már tényleg csont nélkül odahelyezhető bármelyik Mood-, Wall Of Sleep-, Stereochrist-lemez tőszomszédságába! A doom-vérvonal tehát folyik tovább vígan és üdén, akarom mondani gyászosan és vészjóslón.