Shock!

A Mood - nyugodtan mondhatjuk - kis hazánk egyik legeredetibb és legígéretesebb zenekara volt. Négy lemezt értek meg, aztán a Fourth Ride of the Doomanoids után zenei nézetkülönbségek és egyéb okok miatt földbe állt a csapat. Vagyis inkább két részre szakadt, lett belőle Wall of Sleep meg Supernatural (később Stereochrist).

Jómagam a '99-es Wombocosmic lemezzel ismertem meg Holdampf Gabi és kompániája muzsikáját. A Mood akkor volt a csúcson, egymást érték a koncertek, turnék és egy korrekt rajongói mag is a zenekar mögé állt. Akkoriban egyike voltak a legjobb koncertbandáknak, így nem is csoda, hogy külföldön is sikereket értek el a doomsterek körében. Iszonyatos energia és fanatizmus áradt belőlük a színpadon, megvolt az a vibrálás zenekar és közönség között, ami csak nagyon ritkán tapasztalható. A Wombocosmic-ot a már említett Fourth Ride követte, ami kicsit megosztotta a közvéleményt. Rockosabb volt, kevésbé borult és sötét, de szintén egy eredeti és kiváló anyag. Mindenesetre a problémák ezen lemez után kezdődtek, szép lassan széthullott a zenekar. Hála istennek, annak ellenére, hogy a Mood már nem létezik, volt, aki fantáziát látott a rég nem kapható első két lemezben, ennek eredménye a Slow Down újrakiadása, mely eredetileg 1998-ban jött ki második korongként. (A bemutatkozó Vol. 1. szintén beszerezhető, ráadásul elég olcsón!).

Ha egy olyan embernek kellene leírnom ezt a zenét, aki semmilyen vonatkozó információval sem rendelkezik, azt mondanám: SABBATH! Csupa nagybetűvel, felkiáltójellel. Ezen a lemezen ugyanis a BS első korszakának (mondjuk úgy 1978-ig) zenei örökségét viszik tovább a srácok, de egyéni ízekkel. Vannak olyan teljesen borult pillanatok, amilyeneket még Iommiék sem nyomtak, mint például a Dogfood, ami olyan, mintha térdig valami ragacsos masszába süppedve vánszorogna az ember. Jól ellentételezik ezeket a vadócabb nóták, például a Gábor kiakadt üvöltésével fémjelzett Howling. A jelszó azonban általában a belassult tempókon, az érzelemgazdag, fájdalmas éneken van. Kiemelkedő a Left by the Living, found by the Dead, amiben a Füleki Sanyi, Hegyi Kolos duó valami iszonyat súlyos, belassult témát penget végig. Ha valamihez hasonlítanom kéne akkor a Sabbathon kívül a Crowbart vagy mondjuk az utolsó Solitude Aeturnus lemezt mondanám.

Összességében nem egy könnyen emészthető anyag a Slow Down. Rátelepszik az emberre, néha már-már úgy érzed, agyonnyom. Kell hozzá egy kis zenehallgatói rutin, hogy az ember felfedezze a szépségét. Itt ugyanis a hangulaton van a hangsúly, nem a villantásokon vagy a ragadós refréneken. Holdampf Gabi nem egy nagy énekes, és a többiek sem virgázzák, technikázzák szét a dalokat, viszont ha organikus egészként nézed a lemezt, a dalokat, akkor valami iszonyat atmoszférája van a dolognak, ami egyedülivé teszi. Szép magyar kifejezéssel élve: a feeling nagyon ott van! Ezért mondom, hogy bár elsőre hallgatva kevés a kapaszkodó, az azonnal ható refrén vagy téma, barátkozni kell vele, szépen mazsolázgatni, úszkálni az anyagban és akkor szép lassan beléd ivódik az egész. Egy-két könnyebben ható dal azért akad, így a The Engine is Burning vagy a Fistful of Air azonnal megjegyezhető refrénnel operál, de a higgadtabb Scars szép dallamai is könnyedén rabul ejthetnek.

Bónusz gyanánt hozzácsapták az újrakiadáshoz három elsőlemezes dal - Burning Slow, Four Winds are Blowing, Bleeding to the Bliss - felvételét, amit a Slow Down felállása (a korábbi bőgős Király Balázst Marek Feri váltotta) készített. Újrakiadásról van szó, tehát semmilyen remastering nem történt, így az a szomorú helyzet, hogy a 3 extra dal jobban szól, mint maga a lemez. Hiába na, kevés pénzből nem lehet csodát tenni...

Bár Mood ma már nincs, a két utódcsapat, az időközben Stereochristtá átkeresztelődött Supernatural és a Wall of Sleep él és virul, utóbbinak most jelent meg második lemeze. Azonban talán nem reménytelen egy Mood reunion, tekintve, hogy a két zenekar gyakran játszott/játszik együtt és szerencsére a kölcsönös sárdobálás is elmaradt. Én nagyon drukkolok, mert a Mood egy üde színfolt volt itthon, egy igazi különlegesség csupa klasszikus albummal, melyek közül az egyik legjobb a Slow Down.