A richmondi Municipal Waste előző lemeze, a 2009-es Massive Aggressive nem sikerült valami meggyőzőre, különösen az azt megelőző Hazardous Mutation – The Art Of Partying kettőshöz képest, amelyeknél jobbat aligha lehetne készíteni manapság ezen az ízig-vérig retrós thrash/crossover vonalon. A kötelező köröket befutotta, de a megjelenése óta nem nagyon érzek kísértést arra, hogy előszedjem, inkább mindig az említett két album valamelyike ugrik elő, ha éppen Municipal Waste-et támad kedvem hallgatni.
A The Fatal Feast fényében ismét úgy tűnik, hogy Tony Forestáék már leszállították saját csúcsalkotásaikat 2005-ben és 2007-ben. Vagyis ezzel az anyaggal sem sikerült ráverniük a Hazardous Mutationre és a The Art Of Partyingra, a Massive Aggressive-nél viszont egyértelműen erősebb ez a dalgyűjtemény. Távolról sem a 21. század Speak English Or Die!-ját adja ki ez a tizenhat (bónuszos verzióban tizenhét) sodró-üvöltő-kapkodó, sörtől fűtött dühkitörés, de hát igazi újdonságot nem is nagyon lehet már mutatni ezen a klasszikus S.O.D., D.R.I., Nuclear Assault, Exodus, Anthrax satöbbi vonalon. Leginkább azon múlik, működőképes lesz-e valami, hogy mennyire tudja egy zenekar tartalommal megtölteni a jól ismert paneleket. Ez a Municipal Waste-hez hasonló sokadik generációs csapatoknak általában egyszer szokott igazán meggyőzően sikerülni (lásd a Bonded By Blood vagy a Fueled By Fire példáját), utána pedig érthetetlen módon szürkülésbe fordulnak – nos, ehhez képest Ryan Waste-ék kétségtelenül jobban állnak.
Egyszerű, közérthető album ez a megszokott stílusban, hol szögelős, hol súlyosan fejrázós, zakatolós tempókkal, laza csuklóval eleresztett riffeléssel, harsányan kiabálós énektémákkal és rokonszenvesen komolytalan szövegekkel. Ugorj akárhová a lemezen, mindenütt direkt, arcbamászó témákat tolnak, amelyek között nem feltétlenül bújnak meg klasszikus értékű darabok, de ütnek, élőben pedig garantáltan beindítják majd a láb- és nyakizmokat. Márpedig itt pontosan ez a lényeg, hiszen a Municipal Waste igazi koncertbanda, ahol végig az elsöprő energián és a '80-as évek klasszikus thrash korszakának megidézésén van a hangsúly, nem pedig a finomságokon. Akár úgy is mondhatnám, hogy szinte másodlagos, mit játszik egy bulin a Municipal Waste, annyira elementárisan nyomulnak, aminek egyszerűen nincs párja, és kizárt, hogy ne élvezd egy fellépésüket, ha kedveled ezt a zenei világot. Legyen szó az Unholy Abductorról, a Crushing Chest Woundról vagy a Jesus Freaksről, biztos koncertfavoritokról beszélünk. Amennyiben pedig még ez sem lenne elég, a címadó témában Tonyék egyik idolja, a Nuclear Assaultból ismert John Connelly is üvöltözik egy sort. (Van amúgy egy olyan leheletnyi érzésem, mintha Foresta mester kissé dallamosabbra, emészthetőbbre akarta volna venni a figurát ezen a lemezen, de e téren sem igazán jelentős a differencia.)
Ha a The Art Of Partyingra kilenc pontot adtam, az előzőre meg egy hetest, akkor a The Fatal Feast valahol a kettő között helyezkedik el.
