Továbbra sem vagyok rákattanva napjaink minden zenei stílust érintő retro-trendjére, azaz nem kutatom bőszen az új bandákat, de mindig szembejön egy-egy, amely felkelti az érdeklődésemet. Van, hogy olyan embertől hallok vagy olvasok róluk, akinek adok a véleményére, de nem egyszer annak kapcsán kerülök képbe, hogy a zenekar fellép nálunk. Előbbire jó példa a Night Demon, itt kiváló kollégám remek lemezkritikája hallgattatta meg velem őket, utóbbira pedig a Night Viper (olyan is előfordul persze, hogy a kettő találkozik, például a Vintage Caravan esetében). Mivel a Night Demon neve ott virít az Accept-hirdetéseken is, hamarosan őket is meg tudom majd nézni, a svéd viperák bulijára viszont sajnos nem tudok menni, de talál lesz olyan, aki esetleg pont ezen írás miatt dönt úgy, hogy lenéz. Mindenképpen érdemes tehát megemlékezni a lemezről, amely – ha eddig nem találtad volna ki – a hasonló előtagú amcsi csapathoz hasonlóan a jóféle tradicionális heavy metal jegyében fogant.
Itt pedig a kulcsszó tényleg az, hogy „jóféle": az égvilágon semmi olyat nem hallunk az anyagon, amit korábban ne játszottak volna el ezerszer, de a fiataloknak valahogy sikerült úgy elcsípniuk a dolgot, úgy játszani az összetevőkkel, hogy a mix, amit összeraktak, baromi élvezetes és hallgattatja magát. Persze a Démonok kissé komplexebben, maidenesebben hozzák a feelinget, miközben itt egyenes vonalúbban egyenletes az irány, a női ének pedig még emészthetőbbé, urambocsá' slágeresebbé teszi az egészet (Maiden persze akad itt is bőven, elvégre megkerülhetetlen a hatásuk). Persze az ázsiai „lemenő-felmenő rokonsággal" rendelkező Sofie-Lee Johansson nem az évszázad énekesnője, de van egy – számomra legalábbis – kellemesen csengő hangszíne, és valahogy olyan aranyossá teszi az összképet. Ugyanez a kellemes, arányos, jól megdörrenő, de picit demós hangzásról is elmondható – a demósság persze inkább azt jelenti, hogy úgy szól az egész, mintha élőben nyomták volna fel a dalokat (valószínűleg így is van), már önmagában ez a tényező is a koncertjükre csábít. Amiatt pedig, hogy a dobos is lány (Joanna Karlsson), bejön a Nervosa-asszociáció: ezt az érzést a második, Summon The Dead című, nálunk is bemutatott klipdal is megerősíti, ahol kicsit a thrashesebb témákkal is flörtöl a banda, de ebben is megmarad az a jó kis kosz, ami az összes dalt jellemzi és szerethetővé teszi.
A promószövegek ezúttal nem beszélnek hülyeséget, amikor a régi Metallica hangulatokat emlegetik Priest-érzésvilággal és rock'n'rollal vegyítve. Talán pont ez utóbbitól működik annyira jól a zene, mert ugyan heavy metal, de emellett van benne egy kis vidám lazaság, huncut csibészség, ami miatt nem tudom nem szeretni a bandát. Na és persze jó dalok, emlékezetes és fogós témák, riffek, refrének, verzedallamok – utóbbiak nyilván Sofie-nak köszönhetően ilyen erősek. Amúgy talán nem a véletlen műve, ha bárkinek is Kimberly Goss ugrik be róla (mi lehet vele vajon?), de az igazság az, hogy Sofie hangja és dallamérzéke egyszerűen jobb, és hiába játszottak a Sinergyben ismert zenészek, ott nem voltak ennyire erősek a nóták. No Escape, Summon The Dead, Never Win, Ashes és az abból kirobbanó Going Down satöbbi – egyik jobb, mint a másik, és még a lassabb, kimértebb tempókban is van lendület vagy divatos szóval stenk. Az All That Remains című pedig zárószámban azt is megmutatják, hogy az epikusabb megközelítéshez is van érzékük.
Ösztönös, és pont emiatt őszinte az egész lemez. Lehet, hogy ez a fiatalság számlájára írandó, de hát pont ez a lényeg: tisztességben megőszülvén is visszafiatalodhatunk hozzájuk némi léggitározás erejéig, és felidézhetjük azokat a pillanatokat, amikor első kedvenceinket fedeztük fel, vagy valami ma már klasszikusnak származó demóra csodálkoztunk rá. A tradicionális metalban tényleg talán az a legnagyszerűbb, hogy az ilyen bandák sose fogynak el – biztos vagyok benne, hogy húsz év múlva is lesz utánpótlás, és az sem kizárt, hogy a Night Viper is mozog majd még a színtéren. Ami pedig a designt és az arculatot illeti, dicséret illeti a grafikusukat, külön örülök annak, hogy a retró bandák jelentős részéhez hasonlóan ők is adnak az igényességre. Persze ezek miatt kaphatnának magasabb pontszámot is, de nincs jelentősége: ahogy mondtam, jóféle anyag az Exterminator, ami sanszos, hogy az évvégi toplistámba is bekerül.
Hozzászólások