A Septicflesh is azon sztorik sorát gyarapítja, ahol az adott zenekar szinte surranópályán nőtt komoly tényezővé a színtéren. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Season Of Mistnél eltöltött utóbbi bő évtized után a Modern Primitive már a Nuclear Blastnél látott napvilágot. A lemezt hallgatva senkiben sem támadhatnak kétségek, hogy nagypályán versenyzünk – nem mintha eddig olcsójános módon álltak volna a lemezeikhez Seth Siro Antonék, de a produkció minden eddiginél grandiózusabb, monumentálisabb. Ami azért ennél a bandánál mindenképpen jelent valamit.
Maga a lemez pedig definitív Septicflesh, amivel egyszerre simán alkalmas rá, hogy kielégítse az évek során igen szép méretűre hízott tábort, és képes új rajongókat is megszólítani. Utóbbi szintén nem lebecsülendő tényező, hiszen nem fiatal már a zenekar, a tizenegyedik soralbumról beszélünk. Hülyeség lenne azt állítani, hogy mostanra érett be a dolog, de egész nyugodtan ki merem jelenteni: a Septicflesh az utóbbi néhány anyaggal jutott el oda, hogy akár komolyabb szintlépést is könnyen abszolválhatnak. A friss lemezszerződéssel és pár jó turnéval benne is van a pakliban a dolog, mint ahogy például a Behemoth is tömegek által rajongott címlapbandává avanzsált bizarr, szélsőséges imázsú death/black-fogatból.
A görögök egyik legfőbb erősségét mindig is jó értelemben vett színpadiasságuk jelentette, amely a Modern Primitive-en is legszebb fényében tündököl. Törékeny egyensúly, amit fenntartanak, és mindenképpen invesztálni kell bele minden értelemben, hogy ne zuhanjanak alá a borotvaélről a szakadékba. Példának okáért, ha a muzsika szerves részét adó, a hangulat megalapozásában alapvető komoly- és filmzenei ihletésű szimfonikus részeket nem tényleges nagyzenekar szólaltatná meg náluk, nagyon könnyen átmehetne melodramatikus giccsbe ez az egész. Így viszont nem tudsz vitatkozni azzal, ahogy megszólal a banda: tiszteletet, tekintélyt parancsolóan monumentális ez az elegáns, éjfekete sound, és az egész produkció igényességéhez, kidolgozottságához sem férhet kétség. Ugyanakkor sosem nyújtózkodnak túl messzire: death metal ide, szimfo-vonal oda, letisztult, áttekinthető és érthető a végeredmény. A magam részéről nincs sok kétségem felőle, hogy mindez patikamérlegen kicentizett, tudatos törekvések eredménye – viszont mégsem érződik erőltetett kimódoltságnak. Ez pedig nem kis mutatvány ám...
A Modern Primitive tehát maradéktalanul hozza a Septicflesh összes jellemzőjét, és mint írtam, bőven alkalmas lehet rá, hogy új közönségrétegekkel szerettesse meg a görögök sajátos világát. Ettől még semmiképpen sem mondanám rá, hogy a legjobb lemezük: a The Great Mass és a Titan szerintem kerekebb, letaglózóbb volt, és azokhoz képest már a legutóbbi Codex Omega sem sikerült annyira elementárisra. De ma már nyilvánvalóan mások a célok, és mások a léptékek is. Nincs gond ezzel, ha valakik, hát ez a csapat bőven megérdemelné, ha sikerülne szintet ugraniuk, mert az első perctől fogva van náluk vízió, amit apránként, lemezenként csiszoltak egyre letisztultabbra, és valójában még az a néhány évnyi szünet sem akasztotta meg a gépezetet a 2000-es évtized derekán. Megszólal nyitásként a The Collector, és ha csak egyszer is hallottál már Septicflesht, fel fogod ismerni, kik játszanak, ráadásul a muzsika atmoszférája nagyon gyorsan és könnyen beránt. Közben viszont sehol sem kell jegyzetelni, nem vesznek el a részletekben: a Hierophant, a Neuromancer vagy az A Desert Throne már szó szerint a második hallgatáskor jó ismerősként köszöntik a hallgatót. Vagyis végig dalcentrikus a megközelítés, még a szokásos morózusság mellett is. A nem egészen negyven percnyi játékidő is ezt a kompakt jelleget erősíti.
Ha valaki ultratrve szemellenzőn át követi a Septicflesh mai tevékenységét, elképzelhető, hogy éppúgy nagyokat köp majd a Modern Primitive hallatán, mint ahogy a Behemoth, a Dimmu Borgir, a Cradle Of Filth tevékenysége is megosztó volt és maradt az underground mélyrétegeiben. Azt is elfogadom, ha valakinek túl bombasztikus, teátrális ez a műsor. A zenei igényességhez azonban így sem férhet kétség. Jó ez a lemez, mint ahogy jók voltak az eddigiek is.
A Septicflesh október 27-én Budapesten koncertezik a Hypocrisy, a The Agonist és a Horizon Ignited társaságában. Részletek itt.
Hozzászólások