Shock!

Sosem értettem, miért létezik az, hogy egy kezdő, a közönség számára teljességgel ismeretlen zenekar rögtön „albumot" készít. Itt kivételesen a borító nyomdai, de a cd írt: ez demó lenne logikusan gondolkodva. De mivel ők albumnak gondolják, úgy is értékeljük – szigorúan.

A csapat 2003-ban alakult, és gyorsan fel is vették ezt a 9 nótát tartalmazó, nem túl szerencsés címet viselő gyűjteményt. A stílusuk a klasszikus metalból ered, de a power felé hajlik inkább, amit cseppet sem bánok.

A mikrofonnál egy hölgy áll, aki hmmm... az egyik gyenge pontja a produkciónak. Essünk túl rajta: ismét csak azt kell mondanom, az éneklés nem azt jelenti, hogy ha valami hang kijön az ember torkából és azt két-három hangot tartalmazó dallamként rákántálja az amúgy dús zenei alapra, az már jó. Nagyon sokszor bizonytalanok, hamisak a dallamok, és az érzelmi többlet is hiányzik a sorok interpretálásából, illetve a ritmizálás is csapnivaló sokszor. A lírai (negyedik) nótánál érezni, hogy adottsága lenne a lánynak az énekléshez, csak a technikai tudás hiányzik, aminek megszerzése csak rajta áll. Énektanár a kulcsszó és azonnal.

A dobos sem áll a helyzet magaslatán, elég kezdetleges témákat hoz, azt sem túl pontosan, egyedül a gitáros viszi el a hátán a produkciót, bár félrenyúlások itt is előfordulnak jócskán. Nem lenne szabad többet játszani, mint amire az ujjak képesek. Pontosabban kellett volna a dalokat, szólókat kidolgozni, akkor nem lenne ilyen probléma. A hangzás kb. 15 évvel maradt le, a gitárok a régi szép Jolana-időket idézik, úgy általában minden dinamikátlan, erőtlen, ez bizony demókhoz illene alsó határon. A szintit ritkán hallani, eléggé a háttérbe szorították, bár a nyolcvanas éveket idéző hangszínei nem is tesznek hozzá sokat a zenéhez.

Igazából azt lehet érezni, hogy adva van egy egész ügyesnek mondható gitáros, aki köré fel kellene építeni egy zenekart. Kigyomlálni a felesleges zenei részeket, az ütős témákat meghagyni, azokra jól megírt (!!!) énekdallamokat kitalálni, klisémentes szöveggel, a túlburjánzó gitárszólókból azokat a részeket megtartani, amik biztosan mennek – nem kötelező mindenáron hatszor tekerni egy dalban, ez nem sportverseny...

A sok hiba ellenére nem mondom, hogy nincs fantázia a zenekarban, de ezt a 9 nótát egyszerre végighallgatni bizony fárasztó dolog, hiába mondható változatosnak a felépítésük tempóilag. Ha a csapat komolyan gondolja a zenélést, érdemes lenne egy, a műfajban profi zenész segítségét kérni, hogy a hibákat átrágva átgyúrja a témákat, és ütőképes zenekart faragjon belőlük. Addig is a szentháromság: gyakorlás, próba, tanár.

Ahogy a kritika elején említettem, ez album, tehát albumként kell értékelni, és ez bizony még a közepes alá pottyan.