Szerintem 2005 tavaszán még bőven belefér egy 2004-es album ismertetője, úgyhogy hajrá! Annál is inkább, mert ha jól láttam, eddig egy szó, nem sok, annyi sem esett a Shock! hasábjain a Stygma IV.-ről és jogelődjeiről (Stygmata, Stygmata IV. meg a jó ég tudja, még hány nevük volt a metal világában névválasztásban talán legszerencsétlenebb bandának).
Szóval, ha leírom, hogy osztrák power metal, az elég bizarrul hangzik, annál is inkább, mert a szomszédok metal életéről elég elkeserítő dolgokat hall az ember, Németország árnyékában pedig nem könnyű labdába rúgni német nyelvterületen (lásd még Svájc esetét, bár ott azért vannak klasszikusok szinte minden alműfajban). Igaz, mostanában azért a Nightwish-hangzású osztrák zenekarok egyre sikeresebbek, de tradicionális heavy metalban nem nagyon jeleskednek a sógorok.
Stigmáék talán az egyetlen ismertebb név európai undeground körökben, magam is nagyon régóta kíváncsi voltam munkáikra, hiszen sok jó kritikát olvastam róluk és a karcos-misztikus power metal bandákra általában mindig ugrom. Ami betette a kaput, az a 2001-es Phobia lemezről olvasott ismertető volt, amelyen is két feldolgozás szerepel a Jézus Krisztus Szupersztárból, úgyhogy ezek után nem nyughattam, amíg be nem szerzem legalább azt a lemezt!
Szerencsére Schmidt Petya kolléga segítségemre sietett és megdobott az említett Phobia albummal és a legutóbbi, Hell Within című anyaggal, ezúton is köszönet érte. Nos, a Phobia egyszerűen hibátlan: a két említett tétel a valaha írt talán legnagyobb rockoperából (Overture, Gethsemane) egyszerűen zseniális, de a saját nóták is annyira jók, hogy a Maiden 22 Acacia Avenue-ját annyira nem is lett volna fontos feltenni a lemezre (persze állat az is). A Stygma muzsikája pedig valóban olyan, amilyennek képzeltem: valóban misztikus power metal, egy csipetnyi prog ízzel (főleg a billentyűk miatt), a (Morgana) Lefay és a Tad Morose nyomdokain, alaposan odatéve a riffeket, szólókat, tempókat; szigorú, de dallamos, igazi karcos power metal énekkel. Azonban az említett csapatok nemigen lehettek hatással az osztrákokra, lévén kb. egyidősek velük. Egy szó, mint száz, nekem való ez a zene.
Sajnos azonban a 2004-es alkotástól nem vagyok annyira elragadtatva. Akármennyire is tetszik az énekes hangja, amely alapvetően reszelős (hogy századszor is leírjam: karcos), ugyanakkor remekül illenek hozzá az elszállósabb dallamok is; ezúttal azt kell, mondjam, kissé túlvállalta magát egy-két esetben. Ez történt a Blackhole c. tétel refrénjében, ahol az alapvetően jól megírt énekdallamot majdhogynem elviszi hamisba (vagy lehet, hogy még sincs olyan jól megírva az a melódia?), de egész hasonló jelenséggel találkozhatunk pl. a The Last Standben is, de említhetném akár a March Of The Legions-t, ami amúgy egy lírai intermezzo-féleség, mely a döngölős/elborult Legions Of The Damnedet hivatott bevezetni. Nem rosszak ezek, messze vannak a kínosan fület bántó kategóriától, megszokhatóak a furcsa énektémák is, és a feszes alapok, alapvetően klisékből építkező, de jól összerakott nóták megmentik a helyzetet. Szóval egyáltalán nem arról van szó, hogy barátunknak nincs hangja, igenis van neki, a Point Of No Returnben például különösen nagyot alakít, itt amúgy a szóló is zseniálisan jó meg az egész nótának hatalmas hangulata van.
Ez a hangulati tényező nagyon ott van ennél a bandánál, talán a szintén tökismeretlen, de óriási Valley's Eve nevű német csapathoz tudnám a dalokat hasonlítani (itt énekel a Mystic Prophecy görög frontembere is, csak hogy a föld alatti power metal mozgalom hívei tudjanak mire asszociálni): sötét, misztikus, monumentális és talán kissé szomorkás a zene, van köze a power doom-hoz is, de alapvetően azért lendületesebb annál (a már említett The Last Stand pl. a Solitude Aeturnus-nak is a becsületére válna). Akárhogy is, egy jó megszólalású koncerten valami elképesztő ereje lehet ennek a muzsikának!
Most, hogy írás közben szól az anyag, még jobban odafigyelek rá, mint "sima" otthoni hallgatás vagy munkába menet discmanezés közben, és egyre jobban tetszenek a dalok. Hiába a nemegyszer 6 perc fölé kúszó időtartam, a nóták relatíve magas száma (13), már nemegyszer kaptam azon magam, hogy többször körbejárt a lemez. Gitárilag pedig tényleg elég komoly dolgokat hallhatunk végig, úgy a riffek tekintetében (semmi eddig nem hallott dolog nincs, de a kissé lapos hangzás ellenére is harapnak a témák), mint a szólókat górcső alá véve (a szólómunka végig ötletes, izgalmas, ízes, önmagában is élmény), nem is tudom, mennyire érdemes nótákat kiemelni, de a nyitó, rendkívül gyilkos Mental Power például nagyon megragadott, ez egy jófajta zakatolás, amely csakis a (Morgana) Lefay legjobb pillanataihoz mérhető. Vagy ott van például a Days Of Doom, egy igen súlyos, de fogós tétel, melyben ismét ott van a dalcímben szereplő, már emlegetett műfaj hatása és itt is kiváló szólót hallhatunk, király nóta.
Ezúttal is készült feldolgozás: a Music című dalt már hallhattuk power metal verzióban a Metalium második lemezén is, de akármilyen ismerős, meg nem tudom mondani, hogy kinek a szerzeménye vagy hogy kinek az előadásában ismerem. Mindenesetre egy kellemes musicales melódiából bontakozik ki egy nagyívű, kimondottan szép prog metalos tétel - nem akar versenyre kelni a Metalium verziójával, de erre nincs is semmi szükség, hiszen icipicit másként játsszák, ráadásul nem feltétlenül lenne igazságos az elképesztő torkú Henne Basse-vel való bármilyen összehasonlítás ének tekintetben.
Jelen pillanatban úgy fest, hogy a Phobia album abszolút kedvenccé lép elő idén tavasszal, ez a lemez pedig egy picit le van maradva tőle. Persze ez nem baj, hiszen egy olyan soklemezes bandánál, mint a Stygma IV., nyilván nem lehet minden lemez (melyek ráadásul szinte évente követik egymást) zseniális. Egységesen magas színvonalat azonban bármikor nyújthat a banda - ezt teszik, ezt tették 2004-ben is. Én pedig dörzsölöm a markomat, hiszen a legutóbb kölcsönkapott lemezek között a banda koncertalbuma is ott figyel (valószínűleg megjön a kedvem a korábbi munkák beszerzéséhez is) - és tekintve, hogy itt vannak a szomszédban, nem lesz gond átruccanni egy kis power metal kezelésre, ha véletlenül fellépnek valami osztrák klubban.
