Most már elárulhatom, hogy sok-sok hónappal a lemezmegjelenés előtt kazettán már megvolt jelen album. Az első reakcióm az volt, hogy "ha ezzel nem kapnak lemezszerződést, akkor semmivel sem." S lőn csoda, sikerült külföldi kiadót találnia a zenekarnak, ráadásul olyat, amely úgy tűnik oda is figyel a kiadott produkciójára. Promócióban legalábbis elég szépen támogatja a csapatot.
A lemez nyitódala, az LSD egy telitalálat, ráadásul tökéletesen példázza, milyen is a Sunseth Sphere zenéje. Kyrah álmodozós, pszichedelikus dallamai, Márton Péter effektezett, de azért riffcentrikus gitárjátéka a két leglényegesebb momentuma a zenének. Óriási érzékkel felépített szám, minden pillanatában borzongató, ráadásul ez a borzongás a lemez végéig tart... Kyrah nem csak az énekdallamokért felelt, hanem a billentyűtémákért, a második tétel rögtön így kezd, majd egy Gathering-ízű utazássá bontakozik ki. Tudom, hogy nem szereti a zenekar a hasonlítgatást, de nem lehet megkerülni; a régebbi Gathering álmodozósabb vonalán halad a Sunseth Sphere is, viszont jelen csapat sokkal gitárcentrikusabban építette fel a számait. Kyrahnak szép, tiszta és karakteres hangja van, és nagyon érzi ezt a fajta lebegős, érzelmektől átitatott dallamvilágot. A vokáltémák is szépek, kár, hogy élőben nem lehet így visszaadni.
A harmadik szám, a Life After Light egy párbeszédes, gyorsabb darab, ahol a dobos Landy László hörgött/szövegelt, stb. Kyrah mellett. Negyedikként egy akusztikus lírai, igazi szívfájdító dalt hallhatunk, utána a Sister Incest jön, mely az egyik kedvencem, hatalmas hangulat feszül azokban a dallamokban! Ez után csendül fel a másik nagy kedvencem, a Gods Of Egypt, mind szövegileg, mind zeneileg a legjobb és legmélyebb nóta a lemezről. Akárhányszor hallgatom folyamatosan libabőrös vagyok tőle! Lelki szemeimmel már látok is egy szürreális, furcsa képi- és színvilágú klipet... Utolsóként egy instrumentális, lírai szösszenettel búcsúznak a hallgatóktól.
Márton Peti a szólóit és a tőle eddig megszokott komplexitást tekintve egy kicsit visszafogta magát, mondjuk amit itt művel a húrokon, az igazán lélekből szól. Landy Lacitól egy kicsivel színesebb dobmunkát vártam, Bánfalvi György bőgőjátéka viszont kifogástalan.
A felvétel amúgy itthon készült, a Pont Mi Stúdióban, ennélfogva a dobok ugye nem szólnak túl jól, még az utólagos holland keverés ellenére sem. Sőt, az egész lemezen az arányok valahogy nem stimmelnek, meg egy kicsivel több dögöt elviselt volna a sound. Majd legközelebb. A borítót a Dark Tranquillity-s Niklas Sundin készítette, a tőle megszokott igényes stílusban. A lemezt átszövő Egyiptom-feeling egyébként nekem nagyon bejött! Nagyon megérdemelték a lemezt. Bízom benne, hogy sikerül egy underground áttörést elérniük.
Az album viszonylagos rövidsége és a hangzás miatt ennyi.
