Shock!

Phil Anselmo az elmúlt években elég sokszor elmondta, hogy senki se várjon tőle Superjoint Ritual-újjáélesztést, hiszen a kultikus gyűlöletprojekt a Pantera volt frontemberének legsötétebb drogos korszakában volt aktív, amire nem szívesen emlékszik vissza. Aztán most – némiképp módosult felállással és ezzel összefüggésben rövidebb névvel – valahogy mégis újból itt van a banda, amit Phil sem indokol bővebben, csak azzal, hogy megint kedve támadt hozzá. És ennél jobb érvre amúgy nincs is szükség, ezt elismerem. Az persze vita tárgya lehet, hogy a világnak feltétlenül szüksége volt-e egy harmadik lemezre is ettől a sajátos vadállattól, de végül is miért ne? Egynek elfér...

A Superjoint Ritual annak idején két albumot jelentetett meg, a 2002-es Use Once And Destroyt és a 2003-as A Lethal Dose Of American Hatredet, a Caught Up In The Gears Of Application pedig tizenhárom évvel később tökéletesen passzol is a sor végére, még ha zeneileg nem is feltétlenül nevezném ugyanolyannak. A Black Flag, a Poison Idea és társaik által ihletett brutális, mocskos, féktelenül agresszív hardcore/punk-alapok persze megmaradtak, fűszerként továbbra is sludge-os mocsárriffekkel, de valahogy kicsit több modernmetalos-extrémmetalos elemet vélek most felfedezni, mint az első két lemezen. Emiatt az új albumról néha Anselmo Walk Through Exits Only szólóalbuma is beugrik, bár nehéz eldönteni, hogy a tyúk vagy a tojás volt-e előbb, hiszen éppen a Superjoint Ritual számított a 2013-as lemez egyik legkonkrétabb zenei előképének. És mintha nem is lenne most annyira végtelenül negatív, sötét és kilátástalan az összkép, mint az első két lemezen, hiába magas most is folyamatosan az agresszió szintje. Összhatásában viszont nincs egetverő eltérés, továbbra is ugyanazt az aljas, romlott, elvetemült káosz-zenét kapjuk, mint az évtized elején.

Nem változott a dolog abban a tekintetben sem, hogy ha kiérlelt, dalközpontú anyagra vágysz, nem a Superjointtól fogod megkapni azt. Anselmo panterás és downos munkássága nagyon közel áll hozzám, de ezt a projektet régen is inkább csak amolyan különlegességnek tekintettem: a dolog kompromisszum-mentességét, elszabadult durvaságát, az ezer hangon ordító-hörgő-károgó-hányó Phil embertelen teljesítményét muszáj volt értékelni benne, de sok fogódzót igazából egyik anyagon sem hagytak. Ez most sincs másképp. Jólesik hallgatni a 38 percnyi kíméletlen aprítást, ami abból a szempontból nem is monoton, hogy nemcsak a lemezen, hanem az egyes dalokon belül is sűrűn váltogatják a tempókat, de sok nyomot ezúttal sem hagy maga után a mű, miután lepörgött. Mindez ráadásul az újabb hallgatásokkal sem változik jelentősen, bár a Burning The Blanket tika-tikás káoszpunkjába szuszakolt doomos kiállások azért tagadhatatlanul pofásak, akárcsak a Ruin You remekül elkapott tempói vagy a vad törésekkel operáló Clickbait gyilkos középtempós málházásai. Sőt, a záró Receiving No Answer To The Knockban még óvatos harmóniák is megbújnak. De a hangsúlyt így is a folyamatos támadásra helyezték, nem a dalcentrikusságra. Tényleg szó szerint egyetlen pillanatnyi pihenőt sem engedélyez a csapat, végig száz százalékos intenzitással pörög a Caught Up In The Gears Of Application.

Elődeihez hasonlóan tehát abszolút hangulatzenét rejt ez a megszólalásában is mocskos, szennyes lemez: amikor éppen olyanod van, jó hallgatni, de igazából csak ritkán hiányzik. Ha már Anselmo, zeneileg a Scour például hosszabb távon lényegesen izgalmasabbnak tűnik a nyári EP alapján a Superjointnál. Bár nem tagadom, élőben azért szívesen megnézném ezt a formációt is.