Shock!

A Dream Theater, Spock's Beard, Marillion és Flower Kings tagokból álló - illetve egy-egy tagból álló Transatlantic project második sorlemeze. Az első után volt egy koncertlemez, de stúdiólemeznek második. Project project hátán, ember legyen a talpán aki meg tudja jegyezni ezeknek a prog. rockereknek a lemezeit, ki kivel mikor, én már feladtam, az biztos.

A gyűjtést is, mert képtelenség mindent beszerezni, és valljuk be, néha nem is létszükséglet. A Transatlantic amolyan örömzene projectnek tűnik számomra, mindenki hozott magával valamit a saját ötleteiből. Kik ők? Pete Trewavas: basszusgitár (Marillion), Neal Morse: billentyűk, némi gitár (Spock's Beard), Roine Stolt: gitár, némi billentyű (Flower Kings) és Mike Portnoy: nyilván a dobok (Dream Theater) és mindannyian énekelnek, vokáloznak. A cd dupla lemezként fog megjelenni, az első korongon 4 db. dal hallható, bő 76 percben, szóval az átlagot számoljátok ki, nem kevés. Három "szám" több tételből áll, persze valahogy meg kellett jelölni/jegyezni ezeket az irdatlan hosszúsággal bíró dalokat, ezt mérhetetlenül csodálom, komolyan. Zeneileg a puha, rockos, finom részek jellemzik őket, kevés agymunkát követelő utazással, inkább a Pink Floyd-féle elszállás a jellemző. Ebből egyenesen következik, hogy a második cd-re muszáj volt felvenni egy Pink Floyd feldolgozást (Shine On You Crazy Diamond), mellette békésen megfér a Smoke On The Water a Deep Purple-től és a Beatles And I Love Her c. slágere. Sajnos ezek nem tartoznak a promóhoz, pedig kíváncsi lettem volna mit művelnek a Smoke-kal...

A Bridge Across Forever már a zenészgárdája miatt sem lehet rossz, rendkívül igényes zene, mondjuk olyan nagyon nem is felkavaró, örökéletű, etalon meg végképp nem. Nekem a lemezről speciel a négyes tétel tetszik a legjobban, bő 26 perces, és ez áll a legizgalmasabb témákból, mindamellett az érzések sem hiányoznak belőle. Ha ilyen lenne az egész... de nem. Nem baj, azért jó hallgatni, a műfaj kedvelőinek természetesen biztos befektetés.