Shock!

Az infólapon nagy betűkkel ez áll a Without Warning muzsikáját jellemezve: a Savatage találkozik a Dream Theaterrel! Nos, annyival feltétlen ki kell egészítenem ezt a mondatot - mielőtt elijeszt valakit -, szó sincs másolásról, ez egy kitűnő, önálló, progresszív album!

Egy kis zenekartörténet: a csapat 1991-ben alakult New Yorkban, egyetemi barátokból. A köv. éveket koncertezéssel töltötték, bejárták egész északkelet Amerikát. '93-ban jelentették meg bemutatkozó CD-jüket Makin Time címmel, melynek Eddie Kramer volt a producere (J. Hendrix, L. Zeppelin, Kiss, ...). Ám ez az album csak Japánban jelent meg. Mint az várható volt, az igényes japcsik azonnal rácsattantak a csapatra, sőt, a gitárost - Ted Burgert - külön az egekig magasztalták. '95 májusában újabb albummal rukkoltak elő, Believe címmel, melyen már Alex Perialas (Anthrax, Testament, Metallica, ...) vállalta a produceri teendőket. Ezt a korongot is ugyanaz az átütő siker övezte Japánban és már különböző rádiókban is lehetett hallani a Without Warning dalokat. A japán promóciós turnét követően az Államokat is körbejárták, és a sikereken felbuzdulva a csapat elhatározta, hogy székhelyüket ismét New Yorkba helyezik át. '98 nyarán jelentették meg 3. lemezüket, a Step Beyondot, melynél ismét Alex Perialas ült a keverőpult mögött. Egyben ez a csapat első lemeze, mely világszerte kapható. Épp ideje volt!

A zene... Huh! Lenyűgöző! Nem csoda, hogy a japánok ennyire a szívükbe zárták ötüket. Mindamellett, hogy fület-lelket gyönyörködtető progresszív elemekkel tűzdelték tele a nótákat, a markáns egyéniség sem hiányzik a palettáról. Jelen esetben legszembetűnőbb a Hammond orgona használata, mely a Deep Purple legszebb, '70-es évekbeli korszakát idézi fel bennem. Csodálatos! Az énekes - Jack Bielata - torkában pedig arany rejtőzik, tud vele "játszani"! Végre egy olyan karcos torok, mely nem a "tucat hard rock" kategóriába sorolható pedig a hangszín nagyjából ennek megfelelő, de valahogy mégis megkapóbb számomra, mint pl. Joe Lynn Turner hangja. Meg persze az itt hallható dallamok is eredetibbek, mérföldekkel jobban tetszenek, mint sok más nevesebb pályatársáé. Az meg már szinte "megszokott", hogy egy ilyen kaliberű műfajnál a többi zenész is magasan az átlag felett teljesít, mely színvonal nem csak a hangszeres szólóknál bontakozik ki, hanem úgy en bloc az album kerek egészén megfigyelhető.

A Step Beyond dalai középtempós ütemekre épülnek, nem a szélvész gyorsaságú, illetve durvábban riffelgető ötletekre. Ésszel és legfőképpen érzéssel építették fel az itt szereplő 9 alkotás szerkezetét, kellő finomsággal adagolt szólókkal bonyolítva. A borító is méltó a zenéhez, igényes és ötletes, mintha egy kopottas könyvet ütne fel az ember, mely ezernyi titkos értéket rejt. Magában rejti a végtelent. A Without Warningot nyugodtan oda lehet tenni a Dream Theater, Vanden Plas, Symphony X, Fates Warning és tsai mellé, és talán egyszer kis hazánkat is útba ejtik valami kellemes progi turné alkalmával.