Egy darab tétel, bő negyed órában, Kátai Tamás (Gire, Thy Catafalque, Darklight, stb.) egyszemélyes alkotása. Black metalként indul a dolog, hörögve, olykor narrációval, bőséges szintivel, gitárral, basszusgitárral és egy hosszú, elég személyes verssel.
Mindezt persze a multifunkcionális Tamás adja elő, akinek talán már csak dobolni kellene megtanulnia. Ha így folytatja pár év múlva azzal sem lesz probléma.
Ahogy a vers hangulata is változik, úgy a zene is, nyilván. Hol dühös, hol inkább elkeseredett, középtájt hirtelen leáll az egész, amiből valamiféle valami avantgarde "űrös" zene bontakozik ki egy rövid ideig, hogy mélyre hangolt lassú, fals hatású, fura hatású riffekkel rántson ki a mélységből egy picit (itt a dobtémákat sajnos eléggé elnyomja a gitár). Majd egy nem kicsit pszichós résszel a pokol bugyraiban is megmerítkezhetünk, ebből bontakozik ki újra egy Gire-os gitártéma, a frászt hozta rám mellékesen.
Nem egyszerű agytekervényekkel bír Tamás, az tisztán látszik. Hallatszik. Itt már olyan hangok szólalnak meg a gitáron, amilyenek nincsenek is, normál esetben azt mondanám, hogy gire-hamis (értsd: zsír-hamis), ebben a zenében viszont mégis funkciója van mindennek.
Szokás szerint otthoni felvétel, káoszabb, mint az utolsó Gire, arányaiban még lehetett volna finomítani, de alapvetően nem zavart most a káosz és kosz. Nyilván lehetett volna a gitárnak jobb hangszínt találni, de nem vészes így sem.
Szerintem jót tesz, ha néha az ember valamilyen módon kiírja magából a fájdalmakat. Mondjuk így.
