A lengyel Metal Mind Productions rögzítette a 2005 márciusában, Katowice-ben megrendezett Metal Mania fesztivált, illetve abból ad nem kevés ízelítőt e korongon. A hatalmas színpadon, láthatóan profi kamerákkal (ja, hogy hát a lengyeleknek van ekkora helyük, illetve el is mennek a rajongók a koncertekre) felvett kiadvány dvd részén 11 zenekart tekinthetünk meg.
Elsőként egy helyi erőt, a Darzamatot figyelhetünk meg, melyben egy úr és egy gót hölgy is hörög egyszerre, bár jobbára csak azt ordibálják, hogy: Storm, storm, storm, de azt sokszor. Szerencsére belőlük csak egy dalt helyeztek a korongra, felejthető is a produkció bőven, a zene unalmas, monoton.
Utánuk a Dies Irae következik két nótával, akik a Vader nyomdokain haladnak még mindig. Hosszas intró után vágnak bele a mészárlásba, korrekt, ám különösebben nem izgalmas, kicsit egysíkú zenét tolnak.
Az ANJ nevű formációról még életemben nem hallottam, ők szeretik a hosszú, csuklyás kabátokat, de nem ez a legrosszabb, hanem a zenéjük. Büntetőbrigád, ótvar hamis énekkel, gyenge, buta reszeléssel, meghatározhatatlan stílussal, viszont a gitárost agyon kellene csapni azonnal, rég hallottam ennyire hamis és tragikusan kezdő szintű szólót. Két szám van csak a korongon, szerencsére, mert ledobáltam volna őket azonnal.
Az Amon Amarth parasztmetaljától szinte fellélegeztem: őket nagyon nem kell bemutatni, hangulatos vikingmetal, bár az itt vékonyka hörgés vicces, ha így előrekeverik. Szintén két nótával képviselik itt magukat, az előzőek helyett lehettek inkább őket néztem volna. Odin mindenesetre villázva ugrált egyik felhőről a másikra fent, mikor őket nézte.
A Dark Funeralt sem kell ismertetni, négy nótájuk került a dvd-re, szegecses-bőrmellényes pandamaci metaljukkal inkább a hangfalakat cincálhatták szét, mint a színpadot: kissé statikusan ácsorogtak és néztek ijesztően a közönségre. Bár tény, hogy van valami apokaliptikus hangulata a nótáiknak.
Utánuk a The Haunted zúzza le a jónépet három szám erejéig, ez is jófajta parasztmetal, bár kissé más megközelítésű, mint az Amon Amarth zenéje. Az énekes sokat térdelt, majd fejével beleborult a padlóba és úgy ordibált, én meg feltartott kézzel bólogattam komoran a monitor előtt. E néhány nótát nézegetve jöttem rá gyorsan, hogy ők tényleg nem az a szimpla thrash banda, aminek képzeltem én is őket. Nahát.
A The Pain sajnos csak két nótával fért fel ide, pedig elektro-death metaljuk (mondjuk ki: dizsimetal) érdekes színfoltot jelent számomra, srácoknak meg külön öröm, hogy Peter mindkét oldalán egy-egy csinos csaj gitározik és bőgőzik (ő hat húros bőgőn, aminek a felét sem használja ki, de jól néz ki, hogy egy ilyen vastag dolgot fog, hehe), a csapatban. Van valami sajátos, egyedi hangulata a zenének, meg amúgy is bírom mostanában a diszkó-metalt, szóval nálam nyerő a csapat.
A vidámkodást némi befordulás követi, az Arcturus két nótája nyűgözi le a közönséget. Még sosem láttam őket, nem tudtam elképzelni milyenek lehetnek színpadon: valami extravangáns színházi elvont metal-előadás ez, kosztümökkel, és egy igazi viking-külsejű frontemberrel az élen, akinek fura éneklése néha önmaga paródiájává válik, de azért szeretjük. Ezt a két számot már csak a dobolás miatt is érdemes megnézni. Bizarr zene, bizarr előadás, eljuthatnának már egyszer hozzánk is.
Mivel Lengyelországban vették fel a koncertet, így az est főzenekarai között egy helyi brigádot is megnézhetünk, Turbo a nevük, három nótát nézhetünk meg az előadásukban. Ők lehetnek a helyi Ossian vagy valami hasonló, legalábbis az énekes idősebbnek tűnik a többi tagnál és elég poros heavy metalt játszanak, lengyel nyelvű énekkel, ami nem könnyíti meg a dallamos énekes sorokat, sőt. Hősünk szerencsére jobb orgánummal rendelkezik, mint Endrénk. A zene totálisan átlagos, de biztos van oka, amiért népszerűek a lengyeleknél.
Aztán jön az eszményi rombolás, eltűnik minden virág és napsugár-csökevény: a Napalm Death lép a deszkákra és megmondják a tutit három örökbecsűvel. Eddig elképzelni nem tudtam miért áradozik mindenki a koncertjeikről, de ez tényleg valami elképesztően energikus. Szinte alig látni őket, sötétkék fények villóznak, Barney megvadult óvodásként rója a köröket a színpadon, mint akinek elvették a kedvenc dömperét (valahogy a kiállása mindig ilyen jóllakott, ám mérges kisfiúra emlékeztet), Shane térdig hajolva nyöggeti hangszerét, és kb. két perc alatt elpusztítanak minden szépséget a Földön torz zenéjükkel. Szép volt fiúk!
A záró Apocalyptica nem kis kontrasztot képez az előzőekkel, három számra jut idejük itt. Róluk mindig azon kezdek filózni: ha mondjuk tizenpár éve azt mondta volna valaki a metalos hallgatóságnak, hogy négy ücsörgő csellistára fognak vadul headbangelni, simán a szénné röhögés esete forgott volna fenn. De hát jó ez, az Apocalyptica meg tarol, mint mindig, főleg, hogy már egy kis színházat is belevisznek a produkcióba. A pandamaci rajongók meg nézhetnek egy kis kultúrát.
Az extrák között mindenféle infót megtalálhatunk a fellépő zenekarokról (két színpad volt, a kisszínpadosokat a cd mellékleten hallhatjuk), a nagyszínpadosokkal még rövid interjúkat is megtekinthetünk, a lengyeleket feliratozzák, az ANJ-t, akik oroszok (ezt is megtudtuk tehát) szinkrontolmács fordítja (bár Barneyhoz is adhattak volna egy tolmácsot, aki amerikai angolra fordítja, amit mond, hehe) – igazán bőséges információforrás! Találunk még (nem túl tigris) fotógalériát a dvd-n és minden más, a fesztivállal kapcsolatos infót. Mindezt 5.1-ben is meghallgathatjuk (mármint a koncerteket). A hangzás egyik változatban sem túl erős, kicsit sok a középtartomány, kevés a dinamika.
A bónusz cd-n 12 nóta hallható, jobbára – illetve teljesen – tökismeretlen zenekarokkal. Van itt brutál death/grind, ugrálós streetcore, még brutálabb death, borzasztó elektro-gót rémület, meg nagyon-nagyon irgalmatlan grind, bugyborékolós death, egy dallamosabb (gitárilag, énekileg ordibálós) unalmas akármi, dallamos death, néhány meghatározhatatlan szörnyűség – nem csoda, hogy a kisszínpadra rejtették el őket, bár aki szeret további majd egy órán keresztül jobbára szegelős acsarkodást hallgatni – lelke rajta, tegye. Bár a végén a folk-hősies metal csalta a legnagyobb mosolyt az orcámra.
A dvd része teljesen korrekt, nálunk ekkora rendezvény úgysem lesz, lehet nézegetni mi van pár kilométerrel arrébb és irigykedni hevesen.
